Zentán és Szabadkán vendégszerepelt a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház, a nagy sikerű Ember az embertelenségben című produkcióval. A Bekecs mint kulturális tevékenységű egylet 1997 óta létezik, 2007-ben a néptáncegyüttes újraszerveződött, azóta Benő Barna-Zsolt a vezetője, 2017-től pedig néptáncszínházként működik. 2014-ben részt vettek a Fölszállott a páva népzenei és néptánc-tehetségkutatón, ahol különdíjat kaptak.
Benő Barna-Zsolttal, a Bekecs Néptáncszínház igazgatójával Szabadkán beszélgettünk az előadásról és aktuális turnéjukról.
• Hogyan került sor a vajdasági vendégjátékra?
– Július végén egy négyállomásos turnén voltunk. Akkor Versecen, Székelykevén, Hertelendyfalván és Torontálvásárhelyen jártunk. Azután északabbra jöttünk, Zentára és Szabadkára. Egy nagy programsorozatról van szó. Trianoni emlékévet hirdettünk, ekkor jött a nagy vállalás, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával 100 helyszínt látogassunk meg egy év alatt az egész Kárpát-medencében, beleértve az elcsatolt területeket. A turnét április 11-én, a magyar költészet napján Beregszászon kezdtük el, és jövő év június 4-éig, tehát épp a századik évforduló napjáig járjuk a körbe a 100 helyszínt. Idén hatvan települést vettünk tervbe, jövőre negyvenet látogatunk meg. Egyébként is megközelítőleg száz előadást játszunk évente, de ez így több lesz, mert egyes helyekre visszajárunk más műsorokkal is.
• Milyen indíttatásból jött létre az előadás?
– 1918. december elsején Erdélyt Romániához csatolták. Tavaly ez alkalomból nagy ünnepet hirdettek meg Romániában. Ezzel az előadással azt magyarázzuk el, hogy miért is nem tudunk együtt ünnepelni a többséggel. Mi inkább megemlékezést tartunk az elmúlt száz év kapcsán. Az előadás létrejöttét is a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatta, a fővédnöke pedig Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kezdetben még nem volt szó a körútról, csupán az előadásról, amelyet csak Maros megyében, harminc helyszínen adtunk elő. Erdélyben több mint ötvenszer játszottuk, mielőtt ez a program elkezdődött volna. Az előadás az elmúlt száz évről szól, az első világháborútól tulajdonképpen napjainkig, a végén pedig érintjük a kivándorlás témáját is. Úgy gondoljuk, hogy ez már huzamosabb ideje a magyarság nagy problémája. Az előadásunk főleg néptáncon alapszik, de valójában ez egy táncszínházi produkció, amely éneket, zenét, versrészleteket és vetítést is tartalmaz, miközben váltakoznak a realista és a szürreális képek.
• Mennyire élénk az Önök térségében a néptáncmozgalom?
– Nyárádmente a magyarok által legsűrűbben lakott terület Maros megyében. A rendszerváltás után nálunk a néptáncmozgalom a Gyöngykoszorú fesztiválokkal indult el. Maros megyében mára több mint száz néptáncegyüttes működik. Nagyobb településeken és kisebb falvakban is megindult a néptáncoktatás, hol hivatásos oktatók, hol pedig lelkes pedagógusok által. Kiemelten fontos, hogy a gyerekek ebből a kincsből legalább ízelítőt kapjanak. Azon dolgozunk, hogy az iskolai programba, a délelőtti oktatás részeként, beemeljük a néptáncot. A mindennapi tornaórák adnak esélyt arra, hogy az öt tornaórából kettő néptánc legyen. A gyerekek fogékonyak, de szeretnénk széles körű oktatást kialakítani, és lehetőséget adni a folytatásra, azoknak a fiataloknak, akik komolyabban foglalkoznának a néptánccal. A visszatanítás folyamatában vagyunk. Előfordul, hogy a saját nagyszüleik táncát tanítjuk meg az unokáikkal, videófelvételek segítségével, amelyek a nagyszülőkről a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején készültek.
• Milyen előadásokat készít a Bekecs Néptáncszínház?
– Jelenleg négy előadást tartunk repertoáron, most készül az ötödik. Igyekszünk minden közönségréteget kiszolgálni, az inkább nagyobbakhoz szóló táncprodukcióink mellett gyerekeknek is készítünk táncjátékokat. Jelenleg két táncjátékot tartunk műsoron, egyik Mátyás királyhoz kapcsolódik, a másik székely legendákból állt össze. Az szeretnénk, ha a gyerekeink megismernék a magyar legendákat, ne csak a trendi Disney-mesékről legyen tudomásuk. Készítettünk egy Hamupipőke-táncjátékot is, de Benedek Elek gyűjtése révén.
• A Bekecs Néptáncegyüttes a Fölszállott a páva különdíjasa lett. Milyen élményekkel gazdagodtak a megmérettetésen való részvétel által?
– Az, hogy állami tévében, főműsoridőben néptáncot sugároznak, nagyon jót tesz a néptáncmozgalomnak. Nagy élmény volt részt venni a versenyen. Sokat készültünk, és ennek meg is lett az eredménye. Az vitathatatlan, hogy a műsor sok ember érdeklődését felkeltette a néptánc, a népi kultúra iránt. Az is nagyon jó, hogy a zsűri pluszinformációkkal látja el a nézőket, hogy ne maradjanak magukra a látvánnyal, hanem ismereteket is szerezzenek. A Páva mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy a néptáncegyüttesek produkcióit sokan megtekintsék. Azt mondták, hogy a döntőt több mint egymillióan nézték. Az nagy szám. Ha mi évente száz előadást is játszunk, azt maximum ötvenezren láthatják. Az már viszont vitatható, hogy a versenyeztetés mennyire javallott a népi kultúrában. Részben jó, részben nem. A nyertesek mellett mindig vannak vesztesek is. És senki sem szeret veszíteni. A visszaigazolásra szükség van, de talán nem feltétlenül egyik táncegyüttest a másikhoz mérve. Aki azonban jelentkezik a műsorba, tisztában kell lennie azzal, hogy mire vállalkozik. A tévének arra is gondolnia kell, hogy a műsorokat izgalmassá tegyék. A versenyek márpedig izgalmasak.
• Milyenek az első benyomásai Szabadkáról?
– Marosvásárhelyi vagyok, és mint azt megtudtam, a szabadkai városházát is Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, akárcsak nálunk a Kultúrpalotát. Hasonló szecessziós stílusjegyeket is hordoz. Teljesen otthon érzem magamat. Járva a Kárpát-medencét, egyre jobban tapasztaljuk, hogy egy nemzethez tartozunk, és hasonló problémákkal küzdünk. A beszélgetések során könnyen közös nevezőre jutunk, és ez jólesik.
