A Halász-féle kocsma

9.

Ahol ma Jázován (Tito Marsall 85) a templomtól három házzal visszafele a Németh Mariska (1928) lakik, a férje Németh Nándor és annak szülei asztalosműhelyt tartott fenn három generáción át, de itt, még a múlt század első harmadában a Halász-féle kocsma működött. Az utcával párhuzamosan volt a bálterem, mellette meg az ivó és a ház alatt borospince. Valamikor csak bort és pálinkát mértek a kocsmában, később már édes gyümölcsízű krakli is volt, amit a szódás hozott Tiszaszentmiklósról. A kraklit Jázován egyszerűen kakri néven emlegették

A tanyán élő, több mint hetven holdon gazdálkodó Halász János kocsmáros nagyobb szőlőterülettel rendelkezett. Rajta kívül csak néhány gazdának volt annyi szőlőt, ami néhány száz liter bort adott. Főleg az alföldi kövidinka és a kadarka szőlőfajtákat termesztették.

A kocsmába „ölég” drága vót a bor. Vasárnap délután bálba menés előtt a fiatalok inkább házaknál boroztak, majd úgy mentek a bálba.

– Apósom mesélték, hogy ez a Halász azzal dicsekedett, hogy az ő apja még gurbitás cigány (sátoros vándorcigány) volt. A társaival kiraboltak valami gazdag embert, az aranyat elosztották, majd ebből a pénzből vásárolt birtokot magának. A Halász Jánosnak tanyán élt, itt volt a kocsmája, ahol most én lakom, az utca túloldalán kissé odébb pedig házat vett, de volt meg boltja és malma Moholon. Több száz birka, tehenek, lovak meg más házi állat is a birtokához tartozott.

A Halász Jánosnak volt vagy négy lánya meg egy fia, a Sándor, de ez annyira el volt engedve, annyira részeges volt, annyira szeretett mulatni, hogy utóbb a saját kocsmáját is elitta. A bátyám, a Horváth Jenő prímás és a zenekara húzta a Halász féle kocsmában, de ekkor már nem volt a Halászé a kocsma. Annyira belemelegedett az ivásba és mulatásba, hogy amikor már egy tehén árát elmulatta és kifogyott a zsebéből a pénz, előhúzta a pénztárcáját és azt adta oda a bátyámnak, a Jenőnek, csak húzzák neki a nótáit megállás nélkül. Másnap a Jenő kivitte bukszát neki a tanyára – emlékezett vissza Mariska néni.

– Én ezt má odattam néköd – mondta az öreg Halász Sándor a Jenőnek.

– Adott má maga neköm nagyon sokat, ez a magáé – hárította el a prímás.

A vadlúdhátú Kiss (Misa) Pista a Nagy utcán, 1925-ben megvette a Halászék házát, és együtt egy ideig három kocsmát tartott fenn. Két kocsmája volt Jázován és egy pedig Hodicson. Földekkel is rendelkezett elég nagy területen gazdálkodott. A templomnak srégen által a Fehér hattyú kocsmát a fiának, a Kiss Palinak adta át (A házak helyén 8).

Az öreg vadlúdhátú Kiss (Misa) Pista a zentai Schiller zsidódtól vett fel kölcsönt nagy kamatra. A harmincas években aztán nem úgy mentek a dolgok, ahogyan számította, mert nem tudta törleszteni a zsidótól uzsorakamatra felvett tetemes hitelt.

Kiss Károly (1934) még emlékszik rá, hogy az apja, a testvérét, a vadlúdhátú Kiss (Misa) Pistát húsz tehén árával segítette ki szorult helyzetében. A három numera (Jázován 14 holdból álló birtokegység, plusz 1 hold érvízmentesített terület. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete.) földbirtok azonban nagyrészt elúszott, megette a hitel kamata, de megmaradt a hodicsi és a jázovai (Fehér hattyú) kocsma. 

KEKEC KOCSMA

A templomnak srégen által a Kiss Pali-féle Fehér hattyú (Beli labud) kocsmát 1949-ben államosították, majd 1961-ben „Ora” néven beléptették a csókai Október 8. Vendéglátó–ipari Vállalatba. Ugyanígy járt a Jázova központjában, a mai bolt helyén működő kocsma, amit id. Sziráki Sándor (Luca Sanyi) vezetett, a kocsmának, ki tudja milyen meggondolásból az Iriški Venac nevet adták, de mindenki csak Kekec kocsmának ismerte. Sziráki (szül. Szenes) Ilona, a kocsmáros felesége szerint a Csépe Andris nevezte el a Sanyit Kekecnek, és így lett a kocsmából Kekec kocsma. A kocsmában a futballmeccset nézték, a kocsmáros a vendégek kiszolgálása közben be-bepillantott a tévés terembe és a mérkőzést kommentálva az egyik játékos nevét hirtelen nem tudta kimondani: ke-ke-kec dadogott. A tévénézők között ott volt a Csépe Andris is, aki állítólag ekkor nevezte el Sanyi bácsit Kekekcnek.

A Kekec kocsma előtt, a két háború között is volt itt a falu központjában kocsma és bolt, amit a Hirss László, a faluban csak zsidó Laci néven emlegetett kereskedő üzemeltetett. A harmincas években kezdett rájárni a rúd a zsidókra, a királyi Jugoszláviában is próbálták visszaszorítani a befolyásukat, ezért nem kaphatott a zsidó Laci engedélyt bolt és kocsma nyitására, ezt a legidősebb, első Sziráki Sándor, a Sziráki (Luca) Sanyi apja biztosította a számára.

 NYELÉS NÉLKÜL IVOTT

Szabadkára való költözése előtt az ifj. Sziráki Sándor (1953) is gyakran besegített a kocsmában, az ő elbeszélése alapján tudjuk, hogy az apja Sziráki (Luca) Sanyi kocsmáros napi cigaretta adagja nyolc doboz volt, ami egyenlő 160 szál füstölni valóval. Kezdetben a zöld dobozos filter nélküli Morava cigarettát szívta, majd áttért a Drina márkára. A cigarettavég mindig a szájában lógott, az alsó ajkához volt tapadva, és beszéd közben sem zavarta. Az égő cigarettavég utóbb azért csak kisebezte az alsó ajkát, járt sugarazásra is.

Vérbeli kocsmáros volt, aki példát mutatott az ivó vendégnek, hogyan iszik egy profi kocsmáros, úgy le tudta önteni a torkán a sört, a spriccert, meg a többi italt, hogy közben nem mozgott az ádámcsutkája, nem is nyelt, csak öntötte le a torkán. Ivás közben nem vette ki a szájából még a cigarettát sem. Az égő cigarettavég a szája széléhez, az alsó ajkához tapadva füstölgött, miközben ő kortyolás nélkül leöntötte a torkán az italt. Akik nem ismerték, a vendégek a csodájára jártak, hogy iszik a kocsmáros. Még fogadtak is vele, hogy utána csinálják a produkciót, de rendre elvesztették a fogadást.

AZ ELSŐ TELEVÍZIÓ

Az első televízió a szövetkezeti otthonba állították be, a magyar gyártmányú Orion televíziónak a csodájára járt a falu apraja nagyja. Ma is megvan ez a TV, a kocsmáros Luca Sanyi özvegye, az idestova kilencvenéves Sziráki Ilona néni padlásán porosodik. Nem sokkal később a szövetkezeti otthonból a falu első tévéje átkerült a Kekec kocsma melletti raktárhelyiségbe, ami azelőtt magtár volt. Feltették egy magas polcra, hogy minél többen láthassák a csodavilágot sugárzó dobozt. Úgy járt a falusi nép tévézni, mint a szentkútra zarándokolni.

A második világháború után Jázovan maradt török Selimović Abdulah kezelte a tévét, aki, ha nem tetszet a műsor, egyszerűen leoltotta a készüléket, nem volt apelláta, vége volt az aznap esti tévézésnek.

A férfinépet különösen a futballmeccsek közvetítése hozta lázba, a hét végeken alig lehetett helyet kapni, az élelmesebbje már a délelőtti órákban bebiztosította magának legjobb rálátást biztosító helyeket, lefoglalták kabátokkal, pokrócokkal a padokat. Főleg padokon ültek, mivel kevés volt a szék a tévés teremben.

Később a magtárból az Orion tévét átrakták a kocsmába, a kártyázó vendégek igényeinek megfelelő helyre, de mégis egy különáll helyiségbe. Erre azért is szükség volt, mert a falu lakói egyre másra kezdték vásárolni a tévékészülékeket és fogyott a vendég, a magtárból kialakított „mozi” már nem telt meg nézőkkel.

Kezdetben a Kekec kocsmában kötelező kellék volt a köpőcsésze, aminek megvolt az ügyeletes köpőcsésze ürítője, aki nem más volt, mint a cigány Loló, a sintér, akit igazából Bálint Ferencnek hívtak. Egy sörét, fagylaltért szíves örömest elvégezte a piszkos munkát. Arról volt ismert a Loló, hogy ha volt egy kis pénze, akkor vett két tölcséres fagylajtot, két falatra behabzsolta az édességet, majd utána küldött egy üveg sört.