10.
Népi színjátszás, népi színművek Jázován
A múlt század elején, a húszas években, az első világégés utáni eszmélésben éledt fel a műkedvelő színjátszás Jázován. Az első bemutatók egyikének a színhelye a Halász-féle kocsma volt a Nagy utcán (Tito marsall 85.).
– A Halász-féle kocsmában volt itt színpad, meg kisebb öltözőszobák – kezdte a népi színjátszás történetmesélését a 91 éves Németh Mariska. – Arra nem emlékszem, hogy a szüleink, az én szüleim (Horváth) meg a férjem szülei (Németh) játszottak-e a Halász kocsmában, de tudom, hogy felléptek népszínművekben a zsidó Laci (Hirss László) kocsmájában, a falu központjában. Amikor a szüleink abbahagyták, mi folytattuk, ebben kocsmában sok vidám darabot játszottunk: Vörös sapka, Sárga csikó, Piros bugyelláris, Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Nagyon élvezte a közönség és persze mi is, akik játszottunk, sokat nevettünk, tréfálkoztunk már a próbák alatt is. Szép emlékek fűznek ahhoz az időszakhoz. A tanítók szervezték a színjátszást, rendezték a darabokat, mi meg örömmel játszottunk. Telt ház volt már a főpróbán is, ami délutáni előadásnak számított, oda a fiatalok, gyerekek jöttek jobban, mert nekik már nem jutott hely az esti előadásokon. Vasárnap a színdarab után bál volt, sokszor hajnalig. A zsidó Laci boltja mellett volt egy szoba, ahol próbáltunk, olvasópróba volt, a szobában csak egy ágy volt szalmazsákokkal. A csapat egyik férfi tagja tán többet ivott a kelleténél, és elaludt a szalmán. A többiek beszórták néhány szalmával, és meggyújtották, mint amikor a disznót pörkölik. Erre már felpattant az illető, és lett nagy nevetés belőle – mondta Mariska néni, akiben ennyi év után is elevenen él az amatőr színjátszás emléke.
A KEZDETEK
Jázován a legelső bemutatott műkedvelő előadás, legalábbis a Szabadkán 1940-ben kiadott Bokréta – A jugoszláviai magyar műkedvelők almanachja 1919–1940 címet viselő magánkiadvány (Farkas Frigyesné Lichtneckert Margit) szerint A falu rossza volt 1925 januárjában Rozgonyi Mihály tanító rendezésében. Áthelyezése után Süli Imre tanító vette kézbe a műkedvelés irányítását. Majd következett az említett Hirss László.
Az önkéntes tűzoltótestület 1934-ben alakult meg, a testület műkedvelő gárdája számos népszínművet mutatott be Ágó István parancsnok rendezésében. 1936-ban Jung József plébános újjáélesztette a gazdakört, amelyben Kelemen Ferenc tanító több egyfelvonásost rendezett, bár a húga nagyobb sikerrel működött.
Kelemen tanító húga, Borbála sikeresen rendezett több darabot is, tehetségesebb volt a bátyjánál, de az angáriát (járandóság, bér) mégis Ferenc söpörte be. Az iskolában a diákok nem kedvelték Kelemen tanító urat, a gyerekeket csirkefogónak nevezte, és gorombán bánt velük.
Jung plébános áthelyezése után fivére, Jung Tamás helyettes plébános vette át Jázova kultúréletének szervezését, 1937-ben megalakította a Katolikus Ifjúsági Egyletet, több vallásos tárgyú és gyermekelőadást, népszínműveket (Veres hajú, Cigány Panna) rendezett.
Basch Nándor lelkész 1939-től a népes Katolikus Körben – amelynek világi elnöke Biczók József volt, és ahol rádió, könyvtár, tágas egyesületi helyiség állt a rendelkezésükre – több darabot is nagy sikerrel játszott: Bokros uram, Csikós, Aranykalász.
A második világháború előtt került Jázovára Móricz Sándor kántor, aki rendezőként és szereplőként is tevékeny részese volt a falu kulturális életének. Meg kell említeni még Rabi Arankát, a jázovai műkedvelők női főszereplőjét is, aki több sikeres darabban játszott. Ő volt az a lány, aki miatt a hodicsi kocsmában kirobbant verekedésben leszúrták Süli Ferenc fiatalembert.
AZ AMATÖRIZMUS MÁSODIK FELTÁMADÁSA
A műkedvelő színjátszás a második világégés után élte másodvirágzását. Kezdetben a Fehér Hattyúban, olykor pedig a Kekec kocsmában léptek fel, majd amikor 1956-ban megépült a szövetkezeti otthon, a színjátszók, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület amatőr társulata áttette a székhelyét ide. Az otthonban léptek fel, de rendszeresen tájoltak a darabokkal, Nagykikindán, Csókán, Padén, Egyházaskéren, de még Felsőhegyen is szerepeltek.
– A második világháború után a szüleink abbahagyták a színészkedést, mi folytattuk. Mi már főleg a Kiss Pali kocsmájában (Fehér Hattyú) léptünk fel, itt a nagyteremben súgólukkal ellátott színpad is volt. A Gyászoló család vígjátékban fogatlant játszottam, befestettük egy lúdtollnak a tövét feketére, levágtuk fogméretre, és ráhúztam az egyik metszőfogamra. Közel voltak a nézők, az első sorokban egy fiatalember nem bírt magával. Alig nyitottam ki a számat, már csapkodta a térdét, majd megfulladt a nevetéstől. Játszottuk a Liliomfit, a Piros bugyellárist, az Emberek című drámában az anya szerepét játszottam. A Tamási Tamás meg a Nagy Imre tanítók is rendeztek nekünk, közösen dolgoztak. Horváth Mária, a bátyám felesége volt a mi csapatunkban a súgó, a másik csapatnak meg a Tóth (Andró) Lídia – elevenítette fel a színjátszás hőskorát Mariska néni.
A súgó, Tóth (Andró) Lídia ma Zentán él (Gergely József felvétele)
– Vasárnap délutánonként voltak az előadások, majd a bál. A kocsmában színpad is volt súgólukkal, ami bálok idején le volt fedve, ezen játszott a zenekar. Az előadásokra padokat, székeket raktunk be, százan is elfértek a teremben, a belépőjegyek már előre el voltak adva. Nekünk nem fizettek semmit, a jó társaság és a szórakozás kedvéért játszottunk. Két csapat volt, Tamási Tamás és a Gyura bácsié, aki suszter volt, a felesége meg boltos, és a lányuk is játszott. Az iskolában este próbáltunk, az egész darabot tudtam már fejből. Vendégszerepeltünk Csókán, Macahalmán, Verbicán, a környékbeli falvakban. Lovas kocsikkal mentünk, nem volt még traktor – idézte fel a régi emlékeket Lídia, a súgó.
VIGALMI ADÓ
Az iskola tanítói, a darabok rendezői válogatták a darabokat, de a falu háború utáni vezetősége, a Népbizottság tagjai mindenbe beleszóltak, megnézték a kiválasztott műveket, hogy az új ideológiának megfelelő színdarab kerül-e majd közönség elé. A darabok kiválasztásakor be kellett sorolni az új írók műveit is, különben az orrukra koppintottak volna a Piros bugyellárisért.
– Mi, fiatalabbak Tamási Tamás, Nagy Imre tanítók előtt az Engi Laci tanítóval dolgoztunk együtt. Ő, akiről látta, hogy tehetséges, elhívta játszani. Olvasókört is szervezett, író-olvasó találkozókat, a Kiss Pali bácsi kocsmájába meghívta Csépe Imrét és Cs. Simon Istvánt is. Ősszel kezdődtek a próbák, két-három hét után már következett a bemutató, mindig telt ház előtt játszottunk. Az esti előadásokra jegyet kellett váltani, mert különben nem jutott hely. Később a szövetkezeti otthonban már nagyobb nézőtér előtt játszhattunk. A belépőjegyekből befolyt pénzt már másnap vinni kellett Törökkanizsára, és vigalmi adó címén mindet leszurkolta a művelődési egyesület pénztárosa. Ha rendeztek batyubált, előre be kellett fizetni a vigalmi adót. Tiszta magyar falu, három szerb, nem mertünk feszelegni. A vasárnapi előadás bevételét hétfőn már vitték is Törökkanizsára. Amikor ’56-ban felépült a szövetkezeti otthon, oda kellettek kellékek, függöny, díszlet, jelmez. Az Engi tanító bácsi kérte, hogy ne kelljen befizetni a teljes bevételt vigalmi adóba, hanem költsük felszerelésre. Volt egy számlakatos nagy ládánk, abba raktuk a jelmezeket és kellékeket. Fogatokkal még Nagykikindára is elmentünk. Az Egység Művelődési Egyesületben szívélyesen fogadtak bennünket. Két lovas kocsi, két pár lóval, meg a szereplők, 6–8 szereplős darabot vittünk. A kocsisok a fellépők szüleiből kerültek ki, önként vállalták a fuvart. Szajánon keresztül a dűlőutakon át poroszkáltunk, de így is három-négy óráig zötykölődtünk, közben énekelgettünk, beszélgettünk. Az első tv a szövetkezetbe került, onnan levitték a Kekec kocsmába. Aztán a Kiss Pali kocsmájába is beállítottak egy tévét. Akkora szenzáció volt a faluban, hogy nem lehetett helyet kapni a kocsmában. Otthonról vittük a széket magunkkal. Sajnos a tv elcsábította a színdarabok közönségét, és a hatvanas évek végére már mi is kiöregedtünk. A fiatalabbakból még volt utánunk egy csoport, de más szórakozási lehetőségek, a motorbicikli, az autó lehetővé tette, hogy vidékre is eljárjanak a fiatalok, megindult a diszkózás, és a műkedvelő színjátszásnak és báloknak is vége szakadt Jázován – sommázta a helyzetet Németh Mariska.
