Amikor Magyarkanizsáról a Csodakút felé menet megláttam az út menti fűben legelésző, traktorgumihoz kötött, láncolt fehér lovat, azonnal feltűnt a sörényében a piros fonat. Pontosan ezt a célt szolgálja a feltűnő piros fonat vagy szalag, amelyet a babonás vagy kevésbé babonás emberek a ló sörényébe kötnek vagy belefonnak: a szemmel verésre hajlamos egyén – mert ugyebár még napjainkban is vannak ilyen képességű emberek – tekintetét odavonzza a feltűnő piros szalag.
Maga az a tény, hogy az ártó tekintet, annak „verő” hatása nem az állatra esik, hanem a piros színű fonatra, már elegendő védelmet biztosít a patás jószágnak, nem fog rajta a szemmel verés, nem fog váratlanul megbetegedni, vagy gyanús körülmények között kimúlni.
„A gyermeknek a kis bal karjára piros szalagot kötöttek, azt mondták, hogy akkor, akinek a szeme árt, a piros szalagot nézi. Mások meg azt mondták, hogy a gyermek nézi a szalagot, és nem néz rá arra, akinek árt a szeme.” (Csiszár Árpád: Szemmel verés és igézés)
