2024. október 4., péntek

Sport

Fucsovics megszenvedett ellenfelével

Fucsovics Mártonnak kedvezett, hogy nem a salak szakos chilei Christian Garinnal kellett megmérkőznie a genfi torna rajtján, de mint kiderült, a svájci Henri Laaksonen sem bizonyult könnyű ellenfélnek. Fucsovicsnak mindkét játszmában három break kellett a nehezen kivívott győzelemhez, a következő körben pedig vagy a horvát veterán Marin Čilić, vagy pedig egy teljesen ismeretlen svájci, Dominic Stricker következik.

Uniforia a labda, Skillzy a kabala

A gyártó Adidas több mint egy évig tervezte az Uniforia névre keresztelt labdát, amely a június 11-én kezdődő Eb csoportkörének hivatalos játékszere lesz. Az Adidas, amely 2018-ban kezdte a tervezést, majd 2019 novemberében mutatta be a labdát, azzal magyarázta az elnevezést, hogy az angol egység (unity) és lelkesedés, izgalom (euphoria) szavakat foglalja magában.

EB, 1988 – NSZK: A Narancsosok Európa trónján

Alaposan átrajzolódott a kontinens erőtérképe a négy évvel korábbi állapotokhoz képest 1988-ra, öt olyan válogatott vett részt az NSZK-ban rendezett Eb-n, amely 1984-ben nem volt ott Franciaországban, többek között a címvédő sem szerepelt. A tornán – csakúgy mint az 1972-esen – egyetlen kiállítást, egyetlen gól nélküli döntetlent és egyetlen hosszabbítással vagy büntetőpárbajjal záruló összecsapást sem játszottak.

EB, 1984 – Franciaország: Platini és a gallok szárnyalása

A futballtörténelem egyik legnagyszerűbb francia válogatottja volt a házigazdája az 1984-es Európa-bajnokságnak. A torna előtt – a rendezőt nem számítva – 32 válogatott vágott neki a selejtezőnek, a hét csoport közül Magyarország a harmadikba kapott besorolást.