Leicester közép-angliai város, a római kori Ratael Corieltauvorum település helyén, amivel Anglia egyik legrégibb helységének számít. Ma mintegy háromszázezer lakosa van, tehát Újvidék-nagyságú település, az utóbbi napokban pedig a sport kapcsán merült fel a neve. Úgy adódott, hogy egy napon kettős sportünnepet ülhettek. Előbb a Leicester City focistái először nyerték meg a Premiershipet – ami persze sokkal nagyobb visszhangot váltott ki –, néhány órával később pedig Mark Selby másodízben lett a sznúker nevű biliárdjáték világbajnoka.
Világos, nem a mai focisták és Selby a város leghíresebb szülöttei. Sok név ugyan nekünk semmit sem mond, annál többet az angoloknak. Vegyük például Donald Hingset. Kapásból alighanem csak nagyon kevesen tudják, hogy kiről lenne szó, holott híres feltaláló, az ő érdeme a maroktelefonok egyik elődje, a talkie-walkie. Vagy Simon de Montfortot, Leicester V. grófját, aki a 13. században az első angol parlament megalapítója volt. Ismerjük viszont Richard Attenborough nevét a filmek világából. Színész és rendező, a leghíresebb alkotása pedig a Gandhi. Szintén ismert Thomas Cook, aki a XIX. század első felében megalapozója volt a mai értelemben vett idegenforgalomnak, ezzel együtt az útikönyveket is ő népszerűsítette, a róla elnevezett utazási iroda pedig nemcsak még mindig működik, hanem a leghíresebbek egyike maradt. A focibarátoknak alighanem a múlt évszázad 80-as éveinek két sztárja, az angol válogatottban világhírnevet szerzett Gary Lineker és Peter Shilton neve lehet a legismertebb.
Nagyon kevesen tudják, hogy bizonyos értelemben egy leicesteri teniszező neve is belekerült a sportág történelmébe. A sors úgy hozta, hogy a 60-as évek második felében egyre inkább erősödött a vélemény, hogy a teniszben el kellene törölni a határt az amatőrök és a profik között. A britek itt is élen akartak járni, de a terv, hogy az 1967-es Wimbledon legyen az első nyílt torna, a váratlanul nagy felháborodás miatt nem vált valóra. Az USA-ban is próbálkoztak, de nem volt igazi érdeklődés, így végül 1968-ban, annyi más nagy változás évében, az angolok választása Bournemouthra és a brit kemény pályás (vörös salakon játszották, mert Angliában puha pályának a füvest nevezték) bajnokságra esett. A tornára eljött például Rod Laver, Ken Rosewall, Roy Emerson és Pancho Gonzales. Április 22-e esős, ködös nap volt a tengerparti városban, amikor 13.41-kor bizonyos John Clifton adogatott, és amatőrként megnyerte az első pontot egy ausztrál profi, Owen Davidson ellen. Davidson a végén nyert, viszont ugyanaznap Gonzales a 25 éves leicesteri Mark Coxszal játszott, aki megszerezte az amatőrök első győzelmét, majd néhány nappal később Emersont is verte, és a brit lapok címlapjára került. Cox győzelmei után mondta Derek Hardwick, a Brit Teniszszövetség elnöke, pezsgőspoharát emelve: Visszaút nincs. A teniszben ajtót nyitottunk az üzletnek.
