2024. október 6., vasárnap
KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG – DUISBURG

„Méltó helyre kerüljön a kajak-kenu”

Szerbiát 19, Magyarországot pedig 35 versenyző képviseli a paraversenyekkel tegnap kezdődött és vasárnapig tartó duisburgi kajak-kenu világbajnokságon, amelyen 90 ország több mint 1000 versenyzője áll rajthoz az öt nap alatt. A szerbiai csapatban 13 férfi és hat női kajak-kenus kapott helyet, akik Miroslav Rodić szövetségi kapitány elmondása szerint jól felkészültek a világbajnokságra, amelyen bíznak a sikeres szereplésben.

– A felkészülés kiváló volt, és a formámmal is elégedett vagyok. Büszkeséggel tölt el, hogy a szerbiai válogatottat képviselhetem a világbajnokságon. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, s remélem, sikerül jó eredményt elérnem – mondta Ružičić Benedek Dalma, aki a legutóbbi Európa-bajnokságon 500 és 1000 méteren is aranyérmes lett. Mirko Nišović, a Szerbiai Kajak-kenu Szövetség (KSS) elnöke kiemelte, hogy a szövetség célja a sportág népszerűsítése.

– Azt szeretnénk elérni, hogy a kajak-kenu visszakerüljön arra a méltó helyre, amely megilleti, hiszen amióta létezik a KSS, még soha nem volt ilyen erős válogatottunk.

Az újvidéki Nagy Antónia párjaként kajak kettesben 1000 méteren debütál a szerbiai válogatottban az elmúlt évben osztrák színekben versenyző Bedőcs Krisztina, aki a magyar válogatott tagjaként bronzérmet nyert a 2011-es maratoni Európa-bajnokságon.

A szerbiai válogatott kerete, férfiak: Strahinja Mladežić (C1 1000 m), Marko Tomićević (K1 1000 m és 5000 m), Dejan Pajić és Duško Stanojević (K2 1000 m) Milenko Zorić, Holpert Ervin, Aleksandar Aleksić, Dejan Terzić (K4 1000 m), Simo Boltić (K1 500 m), Našagaćin, Torubarov (K2 500m), Marko Dragosavljević (K1 200 m), Goran Cvitanović (C1 200 m), Filipović, Novaković (K2 200 m), Cvitanović, Mladežić (C2 200 m), Dragosavljević, Filipović, Novaković, Našagaćin (K1 200 m váltó).

Nők: Milica Starović (K1 1000 m), Nagy Antónia, Bedőcs Krisztina (K2 1000 m), Ružičić Benedek Dalma (K1 500 m), Nikolina és Olivera Moldovan (K2 500 m és 200 m), Nikolina Moldovan (K1 200 m), Nagy Antónia (K1 5000 m).

Storcz Botond, a magyar válogatott szövetségi kapitánya – immár hagyományosan – 8-10 érmet vár a magyar válogatottól. A szakember a sportnyelven úgy fogalmazott: a három aranyérmet hozó, júniusi, portugáliai kontinensviadalon sok ziccer kimaradt, s most reméli, hogy a kapufáról befelé pattan majd a labda.
– Látva a versenyzők felkészültségi állapotát, joggal lehet reménykedni a jó szereplésben – tette hozzá. Ha tízhez közeli érmet szerzünk, akkor nem lesz okunk panaszra, s ha minden szakág képviselői gyűjtenek dobogós helyet, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk.
Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke azt mondta: ez a vb a 2016-os riói olimpiáig vezető út első állomása, s ő minden szakágnak azt kívánja, hogy eredményes tudjon lenni a németországi regattán.
– Különleges kihívás előtt állnak a válogatott tagjai. Az olimpia utáni évben gyakran tapasztalni, hogy a játékokon jól szereplők pszichésen és fizikailag nem tudják úgy odatenni magukat. Kívánom a londoni hősöknek, hogy ezúttal erre rácáfoljanak, és természetesen a kihívóknak, a fiataloknak sok sikert! – fogalmazott.

Dusev-Janić Nataša ismét négy számban szerepel. Kovács Katalinnal 200 és 500 méteren is indul, s a két páros mellett K-1 200 méteren és a váltó tagjaként is tovább gyarapíthatja világbajnoki érmeinek számát.

A magyar válogatott kerete, férfiak: Noé Milán (K1 5000 m), Dombvári Bence (K1 1000 és 500m) Tótka Sándor (K1 200 m), Dombi Rudolf, Kökény Roland (K2 1000 m), Sík Márton, Boros Gergely (K2 500 m), Molnár Péter, Bán Kristóf (K2 200 m), Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman (K4 1000 m), Tótka, Dudás, Hérics, Molnár (K1 200 m váltó), Vajda Attila (C1 1000 és 5000 m), Nagy Péter (C1 500 m), Lantos Ádám (C1 200 m), Vasbányai Henrik, Mike Róbert (C2 500 és 1000 m), Lantos, Nagy (C2 200 m), Lantos, Nagy, Korisánszky Dávid, Foltán (C1 200 m váltó), Korisánszky Péter és Dávid, Vass, Varga (C4 1000 m).

Nők: Csay Renáta (K1 5000 m), Medveczky Erika (K1 1000 m), Kozák Danuta (K1 500 m), Ducsev-Janić Nataša (K1 200 m), Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina (K2 1000 m), Kovács Katalin, Dusev-Janić (K2 200 és 500 m), Szabó, Kozák, Vad Ninetta, Fazekas-Zur (K4 500 m),

Dusev-Janić, Kozák, Vad, Zur-Fazekas (K1 200 m váltó), Lakatos Zsanett (C1 200 m), Lakatos, Takács Kincső (C2 500 m).

A vb programja
Ma

9 óra: 500 és 1000 m-es előfutamok
15.30: 500 és 1000 m-es középfutamok
Péntek
9 óra: 500 és 1000 m-es előfutamok
14.15: 500 és 1000 m-es középfutamok
16.30: 200 m-es előfutamok
Szombat
10 óra és 13 óra: 200 m-es középfutamok
15.25: 500 és 1000 m-es döntők
Vasárnap
9 óra: 5000 m-es döntők
11 óra: 200 m-es döntők
14.30: 500 és 1000 m-es döntők
17 óra: váltódöntők

Élő közvetítések Szerbiában…

Miután a szerbiai kajaksport az utóbbi időben szép sikereket ért el, a Szerbiai Kajak-kenu Szövetség megbeszéléseket folytatott a Szerbiai Rádió- és Televízióval, s ennek eredményeként először fordul majd elő, hogy az RTS 2-es csatornáján élőben lehet látni egy világverseny futamait, amelyet nem Szerbiában rendeznek.

és Magyarországon

Élőben lesznek láthatók és hallhatók a hétvégén Duisburgban sorra kerülő kajak-kenu világbajnokság döntői az M1-en és a Kossuth rádióban, valamint a telesport.hu-n is. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodájának közleménye szerint szombaton az 1000 méteres futamok döntőit az M1 15.20-tól élőben sugározza, vasárnap 14.30-tól a délelőtti 200 méteres finálék lesznek láthatók felvételről, 15.15-től pedig az 500 méteres döntőket láthatják élőben a nézők. A Kossuth rádió szombaton 16.05-től, vasárnap pedig 15.05-től tudósít élőben Duisburgból.