2024. október 6., vasárnap
SAKK

Gyors remikkel kezdődött

Két parti után 1:1-re áll az indiai Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntő: a címvédő indiai Viswanathan Anand és a norvég kihívó, Magnus Carlsen az első mérkőzésen a 16., a második parti során pedig a 25. lépés után állapodtak meg a remiben.

A maximum 12 partisra tervezett párharc során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Amennyiben addig egyik fél sem éri el a 6,5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A világranglista-vezető, 22 éves Carlsen az áprilisi világbajnok-jelölti torna megnyerésével vívta ki a lehetőséget, hogy megküzdjön a nála 21 esztendővel idősebb Ananddal, akinek segítői csapatában Lékó Péter magyar nagymester is ott van. A Madrászi Tigrisnek is becézett, hazájában nemzeti hősként tisztelt Anand 2007 óta őrzi a sakkvilágbajnoki címet, a nemzetközi szövetség, a FIDE világranglistáját azonban közel négy éve Carlsen vezeti. A norvég játékos idén februárban elérte a 2872 Élő-pontot, ez rekord a sportág történetében. A sakkvilágbajnoki páros mérkőzés összdíjazása 1,85 millió euró, ebből a győztes 1,1 milliót vihet haza.

Harmadik helyen a magyar válogatott

A Varsóban zajló csapat-Európa-bajnokság harmadik fordulójában a magyar férfiválogatott remek győzelmet aratott a spanyolok fölött, így a harmadik helyről várták az azeriek elleni tegnap esti rangadót. A nőknél Szerbia minimális arányban nyert Magyarország ellen, így három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel a hetedik helyen áll. A férfiaknál Csehország és Franciaország, míg a nőknél Örményország, Lengyelország és Ukrajna százszázalékos. Az Európa-bajnokság hivatalos honlapja: http://etcc2013.com/