Ha egy magyar pólós kapcsán azt említjük meg, hogy kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, világkupagyőztes, Euroliga- és KEK-győztes, LEN Szuperkupa-győztes, magyar bajnok és kupagyőztes, junior világ- és Európa-bajnok, valamint ifjúsági kontinensgyőztes, akkor nyilván reggelig lehetne találgatni a nevét, mivel ilyen kaliberű magyar pólósból van elég.
Ezért nem is kínozzuk Önöket, hanem eláruljuk, hogy Vári Attiláról van szó, a budapesti srácról, aki a Kemény Dénes-féle szupercsapattal a fellegekig jutott, manapság pedig Pécsett végzi a dolgát, hiszen az ottani sportlétesítményeket üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
„Tudod, Attila, Zentán én is veteránpólóztam, de manapság annyira fáj a derekam, hogy már a medencében is alig voltam nyár óta…” „Á, az semmi! Nekem minden reggel szanaszét vannak a csigolyáim, s jó darabig tart, míg a gyógylabdákkal rendbe hozom magam. De ez még mindig semmi: látnád a Kásást…”
Így kezdődött a beszélgetésünk, s természetesen mindjárt az első kérdés adta magát, hiszen a magyar válogatott idén – nem kis meglepetésre – ismét világbajnok volt.
• Mi volt most a plusz?
– Véleményem szerint mindenképpen a fiatalítás. Tibi (Benedek Tibor szövetségi kapitány – a szerző megj.) rengeteget foglalkozott ezzel az új válogatottal. A mi sikerünk és ennek a mostani generációnak a sikere mutatja, hogy állandó ez a fajta tudás, ami Magyarországon van. Győzni meg kell tanulni, de azt nagyon nehéz kiharcolni. Nehéz mérkőzéseken tanulja meg az ember, hogyan kell ezeket kezelni. Nagyon drukkolok a mostaniaknak, mert jó időben jött a titulus, és igen pozitív visszacsengések vannak, hiszen nem kell elfeledni, hogy a kazanyi Universiadén is aranyérmes lett a csapat, a lányok a második helyen végeztek, a vb-n pedig bronzérmesek lettek. Most a fiammal néztem a vb-s meccseket, s megkönnyeztem a fiúkat, mert zseniálisan játszottak.
• A te generációd fizikumban és tudásban is kimagaslott a maga korában, most viszont úgy tűnik, hogy a magyar válogatott sikerének egyik kulcsa az volt, hogy átvették az igen kemény, amolyan szlávos védekezést.
– Nagyon koncentrálva, nagyon összeszedetten készültek minden egyes lépésre. A velük dolgozó stáb sikere ez. Faragó Tamás egykori edzőm és barátom monda: mivel ilyen jók a magyar pólósok, a dolguk az, hogy minél jobban bonyolítsák a játékot, és azáltal kényszerítsék hibára az ellenfelet. Ez most is megmutatkozott, hiszen olyan gólok születtek, ami ékesen jellemzi a magyar vízilabdát, mert vannak dolgok, amit meg lehet tanítani, de vannak olyanok is, amit nem. A magyar pólósok csak összekacsintanak, s tudják, mit kell csinálni.
• Ez a Benedek-csapat mennyire Kemény-csapat, és mennyire nem az?
– Tibi is Dénestől tanult, s azt a tudást nyilván felhasználja, a saját ötleteivel ötvözve. Kemény személye vitathatatlan, mert olyan nemzedéket nevelt fel, amely nemcsak a vízben, hanem most már a medence széléről is bizonyított.
• Említetted, hogy kiváló a magyar utánpótlás. Egy ilyen jól működő szövetségben mit tehet még hozzá Kemény Dénes mint elnök?
– Először nem is akarta elfogadni, de többedmagammal meggyőztük. Ő a kapcsolataitól kezdve a tudásáig mindennel segíthet, még akkor is, ha most nemcsak egy csapatra kell koncentrálnia, hanem az összesre.
• 2000-ben, amikor a Becse volt Európa tetején, majd az azt következő időkben, amikor Šapić állítólag 1 millió euróért szerződött Oroszországba, de említhetjük akár a dúsgazdag olasz csapatokat is, amolyan aranykora volt a vízilabdának. Ez az idő azonban elmúlt. Te hogyan látod a mozgásokat a vízilabdában?
– Tény, hogy volt egy nagyon felfelé ívelő időszak. Hozzátenném, én akkor a Honvédban játszottam, amely színtiszta magyar klubcsapat volt, s úgy nyertünk Euroligát. Nem biztos tehát, hogy egy összevásárolt csapat hozzáad valamit a nemzeti csapathoz. Lehetnek itt átfedések, mert azért egy-két külfölditől is lehet tanulni. Annak örülök tehát, hogy vannak nálunk is külföldiek, de nem akkora mennyiségben, mint mondjuk rá a Pro Reccóban. Nálunk hál’ istennek sok jó csapat van, s még a gyengébb csapatokhoz sem lehet elutazni hátradőlve. Vidéken kísérik a vízilabdát, szeretik a játékosokat, s remélem, hogy marad a magyar póló csillogása.
• Te pesti srác vagy. Hogy jutottál Pécsre?
– 2005-ben hagytam abba a válogatottságot, s klubszinten ugyan még játszottam, de az már nem volt olyan szint, amelyet én megköveteltem magamtól. A magánszférában, létesítményüzemeltetéssel kezdtem el foglalkozni Székely Bulcsú barátommal. Aztán az élet úgy hozta, hogy Páva Zsolt, Pécs polgármestere megkeresett 2010-ben, és felvetette azt a lehetőséget, hogy lenne-e kedvem, ezt a városi zrt.-t vezetni. Elgondolkodtam, s mivel szeretem a kihívásokat és magát Pécs városát, elfogadtam. Pécset mindenki a kosárlabda városának ismerte. Jól kijövök itt az emberekkel, a kollégákkal, s mivel én mindig csapatember voltam, mindig hangsúlyozom, hogy a munkatársak nélkül nem jutottam volna semmire.
• Pécs talán azért vált a kosárlabda városává, mert van egy Rátgéber Lászlója. Lesz-e vízilabdában is bumm, hiszen immár van neki egy Vári Attilája is?
– Ahhoz képest, hogy 2004 óta van csak I. osztályú vízilabdája Pécsnek, volt már egy 5. helyezés, meg egy 7. is. Ez hatalmas előrelépés, hiszen igazolt versenyzőnk mintegy 210 van, de az előkészítő csoportokban majd 400 gyerekkel foglalkozunk. Most már vízfelülethiányban szenvedünk, hiszen ha lenne Pécsnek még egy uszodája, azt is tele tudnánk rakni.
• Az elején azt mondtad, jó időben jött az újabb magyar vb-arany. Ha azonban az olimpiai ciklust vesszük alapul, lehet, hogy egy kicsit korán. Szerinted a magyar vízilabda kitart ilyen szinten Rióig?
– Örökre kitart ilyen szinten!
