2024. október 6., vasárnap

Amikor a vége 0:4, a félidő meg 2:2

Szilveszteri humoros összeállításunkban igyekeztünk egy csokorba gyűjteni a sport világából való, azon belül is a vajdasági magyar tájékoztatási eszközökben megjelent, elhangzott aranyköpéseket. A felsoroltak közül nem minden „hülyeség” jelent meg nyomtatásban: többször is megesett, hogy a lektor vagy a szerkesztő kiszűrte, észrevette a hibát, de a napilap rendszeres olvasói azonnal tudni fogják, melyek azok, amelyekkel már találkoztak a 2013-as évben. Ezzel az összeállítással kíván a Magyar Szó sportrovata boldog és sportsikerekben gazdag 2014-es évet mindenkinek.

* * *

A fiatal tehetség egyáltalán nem játszott megilletődötten, és kiváló benyomást keltett az edzőkre – ilyenek ezek a fiatal tehetségek: amikor a tettek mezejére kellene lépni, akkor ők benyomást keltenek.

* * *

Betelefonáló: Jó napot, mikor jelenik meg a hétfői melléklet?

– Jó napot. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, szerdán fog megjelenni.

Betelefonáló: Köszönöm szépen!

– Nincs mit, szívesen máskor is, ha kérdezni szeretne, tudja a számunkat!

* * *

Sziporkázó esőben kezdődött a mérkőzés – ilyen az, mikor a tudósító sziporkázik.

* * *

Mindössze három perccel később újra szép akciót vezetett a hazai csapat, amit már Zeljić góllá változtatott – David Copperfield szerepében tapsoljuk meg Zeljićet.

* * *

Gyerünk, Katinka, meglesz a harmadik világcsúcs… – világbajnoki cím, világcsúcs, madár, madár.

* * *

Cibulková tonnaelsőségével négy helyet javított a világranglistán – nincs ezen mit szépíteni, a kövéreké a jövő!

* * *

Marina Maljković legénysége – az NDK-s úszónőkről talán még elmondható lett volna, hogy legények (női kosárlabda-válogatottról van szó, Maljković a szövetségi kapitány).

* * *

Termékeny hetük volt a Zenta Vízilabdaklub leánykézilabdázóinak – jó dolog a két klub játékosainak az összevonása, s a fiúszekció is készülhet…

* * *

Az ausztriai műlecsikló négysáncversenyen – csikló vagy sikló, nagyon nem mindegy.

* * *

Edberg csendes és magábazárt ember volt – ha valaki megtalálta a svéd teniszezőhöz a kulcsot, jelentkezzen az újvidéki ügyeletesnek, majd ő továbbítja Edbergnek.

* * *

Bemondó: a német liga eredményei következnek: Mainz–Schalke 04… (és mivel volt ott még egy eredmény, így folytatta): félidőben 2:2 – ehhez nem kell kommentár.

* * *

Bojana Jovanovski kemény léptekkel halad a luxemburgi tornán – a hétmérföldes csizmát meg a Csizmás Kandúr vitte el.

* * *

A jövőben sok gyereket fogunk utánpótlásnak nevelni – aki ilyen bölcs dolgokat képes lejegyezni az utókornak, az szerintünk a jövőben a sok felnőttet is megpróbálhatja utánpótlásnak nevelni.

* * *

Rosszul helyezett gyenge lökését Nedeljković könnyen védte – el se tudjuk képzelni, mi zajlott a pályán, milyen sportágról van szó.

* * *

Az első félidő végére a hazaiak kezdtek fáradni, de kitartottak, a második félidőt viszont nem nekik szánta a sors – majd a jövőben gyakorolják a kitartást, s akkor majd nekik is szán valamit a sors!

* * *

Az a lényeg, hogy éljen a sport és mozgás legyen! – az embernek ilyenkor az Internacionálé sorai jutnak az eszébe: „Föl, föl, ti rabjai a földnek, / Föl, föl, te éhes proletár! / A győzelem napjai jönnek…”

* * *

Szerbia–Lengyelország 24:18 (14:6), vezette: J. és C. Bonaventura (Lengyelország) – nagyon gyenge lehetett ez a lengyel női válogatott, ha honfitársaik, a lengyel testvérpáros bíráskodott a kézilabda-világbajnokság elődöntőjében, és így is hat góllal veszítettek. Mi lett volna, ha az IHF szerb játékvezetőket delegál?!

* * *

Cím: Bekrić és Terzić világbajnokok! Első mondat: három szerbiai atléta ismét nagy sikert jegyzett, hisz Emir Bekrić és Amela Terzić is arany-, Marija Vučenović pedig bronzérmes lett a tamperei U23-as atlétikai Európa-bajnokságon – azért erre a bravúrra csak a Magyar Szó volt képes: Eb-n két szerbiai versenyző is világbajnoki címet nyert!

* * *

18 óra, RTS2: Szerbia–Japán, női Európa-bajnokság – ha Törökország meg Izrael indulhat az ókontinens bajnokságán, miért ne tehetné meg ezt Japán is?!