A szabadkai Saghmeister Gábor idén is Szerbia egyetlen képviselője volt a Dakar-ralin, ám ezúttal számára rövid ideig tartott a Dél-Amerikában zajló viadal, hiszen kézfejtörés miatt már a második szakaszon feladni kényszerült a versenyt. A többszörös országos bajnok motokrosszversenyző lapunknak a sérülés körülményeiről mesélt, illetve azt is elmondta, tervei szerint nem ez volt az utolsó Dakar-ralija.
• Hogy értékelné a Dakaron töltött két napot, milyen élményekkel tért haza?
– Nem lett volna semmi baj, csak kicsit túltengett bennem az önbizalom, mert nagyon jól sikerült az idei versenyre a felkészülésem, veretlenül zártam a szerbiai országos motokrosszbajnokságot az MX3-as kategóriában, 11. helyen az Abu Dhabi Desert Challenge-en. Azzal a céllal indultam neki az idei Dakarnak, hogy nyomom a gázt, aztán meglátjuk, szerettem volna a top 40-be bekerülni. Az eredmények láttán reális esélyem is lenne erre, ha nem vágtam volna oda magam. Jól is indult az első nap, 162 versenyzőből a 62. helyen értem be, pedig az első etap után én a 80–100. hely körül szoktam tanyázni. A második napon is jól indultam neki, közepes tempóval haladtam, mert eléggé sziklás-köves volt a terep, nagy szakadékokkal – 300 km-rel az etap kezdete után betereltek bennünket egy gyümölcsösszerűségbe, amelyen keresztül mély homokban vezetett az út, amely kanyargott, és tele volt szikla- és kődarabokkal. Ahogy kezdtem megszokni a vegyes talajt, kicsit merészebben ráhúztam a gázt, az egyik ilyen kő megdobott, és megtörtént a baleset. A kézfejemben eltört két csont, miután a kővel való ütközés közben beszorult a kuplungkar alá. Ahogy leestem a motorról, néhány percig feküdtem, kicsit megütöttem a bordáim is, de nem tűnt úgy, hogy bármi komolyabb baj lenne. Már visszaültem a motorra, hogy indulok tovább, mikor észrevettem, hogy nem működik a bal kezem. Mentem még egy 15 km-t a következő ellenőrző pontig, majd onnan a szervezők helikopterével – amelyben a Carlos Sainz által elgázolt motoros is feküdt láb- és arccsonttöréssel – átszállítottak a főtáborba, ahol a tábori kórházban megállapították, hogy két csontom eltörött. Nem húztam az időt, másnap már utaztam San Juanból Buenos Airesbe, ahonnan Madridba, majd Párizsba repültünk. Párizsban éppen akkor jártunk, amikor óriási felfordulás volt a mészárlás miatt. Kész cirkusz volt a reptéren, rengeteg katona, minden fejetlennek tűnt. Pár óra után indultunk Belgrádba, szerda este 11-kor már haza is érkeztünk. Csütörtökön reggel bementem a kórházba, ott helyrerakták a csontjaim, longettába tették. Csütörtökön voltam kötözésen, kemény gipszet kaptam ezúttal, amit három hétig fenn kell tartanom, majd jöhet a rehabilitáció. Műtétre végül nem volt szükség. Remélem, hogy már a márciusi abu-dzabi versenyen részt vehetek majd.
• Ahogy elnézem, nem törte le különösebben, hogy abba kellett hagynia az idei Dakart.
– Persze hogy nem, tisztában vagyok én már azzal, hogy ebben a sportágban bármikor történhet bármi az emberrel. Azt is tudni kell, hogy ez a világ legnehezebb versenye, amelyen rengeteg jó pilóta indul, még a 70–80. helyezettek is kiváló motorosok, de bármikor jöhet egy baleset, egy meghibásodás, ami miatt fel kell adni. Nemhiába mondható el, hogy az egykori Jugoszlávia területéről a Dakar-rali 37 éves történetében csak Miran Stanovnik és én tudtunk végigmenni, pedig voltak még próbálkozók a régióból.
• Megfordult-e a fejében más járművel, mondjuk autóval vagy quaddal indulni a Dakaron?
– Eszembe jutott már, hogy pl. autóval is kipróbálhatnám magam, de pillanatnyilag úgy érzem, hogy Szerbiában az autósport nincs olyan szinten, hogy esetleg egy olyan autót tudjunk összerakni, ami versenyképes, amivel végig lehet menni elsőből a Dakaron. Ráadásul az autózás rengeteg kínnal jár, ha elakadsz, ki kell ásni, ha felborulsz, megint segítségre van szükséged, a motor esetében viszont szinte mindent meg tud oldani az ember egyedül. Tehát nem egyszerű autóval sem, habár azt mondják, hogy sokkal biztonságosabb. Háromszor annyiba is kerülne, mint a motor, aminek az anyagi fedezetét is nehezen tudjuk évről évre előteremteni, meg egyébként is motorversenyző vagyok, maradok a motornál. Habár a quad érdekes próbálkozás lenne, ott talán még esélyem lenne a top 10-be is bekerülni, de az az igazság, hogy nem tudom elképzelni magam quadon versenyezve.
• Hogy érzi, hány Dakar-rali van még Önben?
– A távlati célom mindenképpen az, hogy elinduljak legalább tíz Dakaron. Most nyolcnál járok, még kétszer mindenképp ott szeretnék lenni. Még sok erőt érzek magamban, habár most ez a sérülés is tekinthető afféle figyelmeztetésnek, hogy a tapasztalattal járó magabiztosság mellett az elővigyázatosságot is jobban szem előtt kell tartani.
