Az olvasó joggal tehetné fel a kérdést, milyen formában jelentkezhet a lovagiasság egy fontos asztalitenisz találkozón, melyen az országos női csapatbajnokság keretében a zentai lányok 6:2 arányban győztek és bejutottak a döntőbe. Az eredményből arra lehet következtetni, hogy simán ment minden, de volt egy pillanat amikor 4:2-es zentai vezetésnél az utolsó pillanatig nem lehetett sejteni, hogy az eredmény 4:4-re vagy 6:2-re alakul-e. Igen kiélezett volt a küzdelem, amikor a mérkőzést vezető zentai játékvezető téves ítéletet hozott. Egy nem látható, csak hallató csuszát az újvidékiek javára ítélt. A lányok ekkor lovagiasságból jelesre vizsgáztak, „lenyelvén” a döntést. Melik Zoltán, a zentaiak edzője sem tiltakozott túlságosan, csupán kezével legyintett, beletörődve a döntésbe.
Feltétlenül dicséret illeti a zentai edzőpárost (Melik, T. Korpa Erzsébet), mert volt szívük és merszük mindkét találkozón, tehát az újvidékin és a zentain is bevetni egy újabb fiatal ígéretet, a 15 éves Makszuti Anetta személyében, aki hozta a hozatatlannak tűnő pontot és jócskán hozzájárult a zentai asztaliteniszező nők újabb sikeréhez.
A zentai mérkőzés kiemelt hőse Tápai Éva volt, aki rutinból tiszta tízesre vizsgázott, a „fixekben” pedig nyugodtságával, higgadtságával még az edzőit is nyugtalanította, ellenfeleit meg főképp. És ha már az alázatnál tartunk, ismét Tápait kell említenünk, aki 2:2-es szettállásnál, amikor edzője egyperces szüntet kért, igen-igen odafigyelve a tanácsokra utána simán hozott négy zárópontot.
És a rejtély. Gyurcsik Aliz, aki az egész idény során csetlett-botlott, most pedig két győzelmével juttatta együttesét az országos döntőbe.
A legfiatalabbról, Makszuti Anettáról. Oroszlánkörmeit már mutogatja. Korpa István-szerű, nagyon kemény tenyeresével egyre-másra gyűjtötte a pontokat, fonákpörgetésével pedig teljesen megzavarta újvidéki ellenfelét. Érzésem szerint, ha fejlődése töretlen marad, bekerülhet akár az európai élvonalba is.
Amiről még szólni lehet, az a nagyon sportszerű, de igen hangos zentai közönség, mely biztatásával végig hajszolta egészen a győzelemig a lányokat. És persze nem árt megemlíteni azt, hogy Barna Blanka és Aleksandra Radonjić esetleg visszatérhetnének anyaegyesületükbe (Topolya, Zenta), mert tényleg ott lenne a helyük. Megtörténhet, hogy ők maguk is így éreznek, de valakinek meg kellene tenni az első lépést. A döntőt tehát – a Zenta–Topolya találkozót – két tiszta magyar csapat vívja majd meg (edzőik is magyarok), és ez nem akármi. Nemde, Magyar Nemzeti Tanács?
(Itt említjük meg, hogy a Topolya–Zenta döntő első mérkőzését május 17-én Topolyán játsszák, a zentai visszavágóra pedig május 19-én kerül sor.)
