Ma elmegyek a dél-afrikai magyar nagykövetségre, és hivatalosan kérem a „teljes” magyarságom elismerését! Remélem, nem kell magyarázgatnom a részleteket! Meg szeretnek szabadulni a másik két állampolgárságomból eredő kellemetlenségektől…
A szerb és az ausztrál válogatott a lehető legcsúnyább módon mutatkozott be a világnak. Túltettek a szegény Greenen, az angolok portásán is, aki volt vérvörös, majd halálsápadt, s ahogy a neve mondja: Zöld(fülű)…
Mit mondjanak erre a szerb válogatott szurkolói? Két esztelenség, és oda a meccs! Jegyezzék meg a következő két nevet: Luković és Kuzmanović. Az első két teljesen értelmetlen szabálytalansággal kiállíttatta magát, a másik meg egy vérforraló balgasággal tette a labdát a tizenegyes pontra és tálcán adta a másik két pontot Ghánának. Így aztán megismétlődik (legalábbis nagyon úgy látszik!) a koreai eset, amikor az általam vezetett Ausztrália dobta ki a versenyből – igaz, nem Szerbiát, hanem Jugoszláviát! Most ez egy vérbelei szerbnek, Rajevacnak sikerült, aki, ha majd egyszer visszatér abba kis szerencsétlen országba, bizony nemegyszer fogják a fejéhez vágni, hogy…
Antićnak bizony főhet a feje, mert négy pontra van szüksége, ha biztos tovább akar jutni, ami nemcsak azt jelenti, hogy meg kell vernie Ausztráliát, hanem el kell csípni a németektől egy pontot. Nem mondom, hogy ez mind lehetetlen, de nem egészen reális mindazok után, amit itt összehoztak.
Az egyelőre jó, hogy nem vagyok a szerb csapat közelében, de a kenguruk országának tengerében úszok, melynek felülete bizony nagyon hullámos a 0:4 után! Senki közülük nem tudta elképzelni, hogy ilyen fenékbe rúgást kapnak. A meccs előtt a szurkolókkal beszélgetve azt mondtam, hogy ha én volnék az edző, bizony söprögetővel játszanék a németek ellen, mert az ausszik védelme nagyon idős, s emiatt lassú is! Egy icipicit ki is nevettek, mert az ilyen ultra védekezőrendszer kiment a divatból. Nos, a meccs után mindenki elismerte, hogy ha a söprögetős játék nem is hozta volna meg a pontot vagy pontokat, de legalább megkímélte volna a több mint tízezer ausztrál szurkoló idegeit.
A labda valóban „csal”
Schwarzer, az ausszik kapusa két olyan gólt kapott, melyet abban az időben is a fejéhez vágtam volna, amikor nem egészen 19 éves korában a Marconi kapujába tettem!
Potyagól volt az első kettő! De amikor néhányszor újranéztem, már kevésbé voltam kritikus, ugyanis a labda valahogy „csavargott!”
Nos, egy-két szót a németekről. A gépezet beindult, olajozott, jól működik. Mindenkinek nagyon gyengén kell játszani ahhoz, hogy a masina akadozni kezdjen. Jellemző, hogy a sokak által leírt Podolski és Klose nagyot játszott.
Maradona magának tudja be a győztes gólt! Állítólag ezt a megoldást órákon keresztül ismételték! Ha igaz, ha nem, egy biztos: jól csinálták.
A vuvuzelák bizony meglehetősen nagy ellenállásra találnak, de egy az biztos, ebben a pillanatban senki nem képes betiltani. Említésre méltó, hogy nagyon sok játékos azt állítja, hogy szinte nem lehet szót érteni a pályán. Csak a pályán?! Én nem értettem még azt sem, amit a fülembe ordított a mellettem ülő egykori csapatkapitányom, Yankos.
Egyet azonban el kell ismernem, de nemcsak nekem, hanem az egész világnak: a stadionok gyönyörűek!
