Tegnap nagyon érdekes helyzetben voltam, mert az ausztrál csapatnak az volt az egyik legnagyobb óhaja, hogy a szerb válogatott hasonlóan járjon a németek ellen, mint ők.
Az ebéd előtti beszélgetésen legalább tízen kérdezték ugyanazt: mi a véleményem a meccs kimeneteléről. Valójában mindenki azt várta, hogy „hozzam” a megfelelő eredményt, mármint a németek meggyőző sikerét. Nagyon sokáig sikerült elodáznom a választ, aztán már kezdett kellemetlenné válni, de azzal, hogy öt perccel a meccs kezdete után „bemondom” az eredményt, időt nyertem és relatíve nyugodt hangulatban fogyasztottam kiváló tengeri halakból álló ebédemet. A mérkőzés kezdete után pontosan a hatodik perc első pillanatában a mellemnek szögezték a kérdést, amire én úgy válaszoltam, hogy egyiküknek se tetszett! Az volt az érzésem, hogy a legrosszabb esetben 0:0 lesz, de inkább 1:0 a szerb csapat javára! Mondani sem akarom, hogy nem voltam egyáltalán népszerű a következő másfél órában. Hogy az 1:0 bejött, azt csak annak köszönhetem, meg a szerb csapat is, hogy a németek nagyon nem németesen viselkedtek és Klosét kiállította a játékvezető.
Ettől kezdve valahogy megszeppentek, és egy jó jobb oldali beadást a hórihorgas szerb középcsatár Jovanović elé fejelt, aki nagyon ügyesen lekezelte és közelről a hálóba helyezte.
Persze ezt minden hazai szurkoló láthatta, de azt is, hogy bizony kilenc német majd annyira uralta a mezőnyt a folytatásban, mint az emberelőnyben lévő szerb válogatott. Tény az, hogy ausztrál honfitársaim nagyon szurkoltak a németeknek, mert ha történetesen ők győznek, akkor a szerbeknek nincs semmilyen esélyük, és ez megkönnyítené az ausszik esetleges továbbjutását.
Nem így történt, és most valóban mindenféle lehetőség van. Ezzel nem azt mondom, hogy a németek nem jutnak tovább, hála a 4:1-es gólaránynak, de nem lehet tudni, ki lesz a második… Ghánának és Szerbiának is 3-3 pontja, Ausztráliának 0, de az aussziknak és a ghánaiaknak még két lehetőségük van a pontszerzésre. Ha véletlenül az ausszik legyőznék az afrikaiakat, akkor az utolsó meccsen két honom játékosai döntenék el egymás közt, hogy ki marad versenyben.
Hacsak lehet, ezt a kellemetlenséget szeretném elkerülni.
Délelőtt, amikor az ember feje még tiszta
Húsz meccs után arra vetemedek, hogy kimondjam: ez a vb az eddigi világbajnokságok átlaga alatt van! Hogy mi ennek az oka, az agyonfizetett szövetségi kapitányok dolga, hogy elemezzék. Úgy vagyok vele, hogy az nem az én dolgom!
Persze viszket a két mutatóujjam, hogy azt, ami ebben a nagy tökfejemben van, lepötyögtessem, meg mielőtt ismét elkezdődne a rohangászás. A Szerbia–Németországról a Go 2010 sportlap azzal a címmel kezdett, mely a II. világháborúra emlékeztet: A szerbek félnek a blitzkriegtől, vagyis a villámháborútól… Hát igen, attól mindig félni kellett. De mivel a lap munkatársa például azt írja, hogy Dejan Stanković edzőnek csak a csoda segíthet, hogy bekerüljön csapat a 16 közé, talán nem kellene mindent komolyra fogni, a blitzkrieget sem. Egyébként is szinte csak azokat sorolja fel, hogy ma játszani fognak, akik a padon ültek az első meccsen. Tudhatna ez a Magomotsi Selebi úr valamit, amit mi, halandók nem tudunk?
De vissza az eddigi húsz meccshez, melyek alapján kimondtam a szentenciámat. Tartózkodó, ha diákokról volna szó, magoló, nagyon keveset gondolkodó, tehát ötlet nélküli volt a legtöbb mérkőzés. A nyolc csoport 16 találkozóján 23 gól esett. Hala a teremtőnek, már a következő négyen, amikor már kezdett égni némelyik csapat alatt a padló, 13-szor voltak a kapusok arra szorulva, hogy kikotorásszák a labdát a hálóból. A következő számok (20 meccsen) nagyon jól érzékeltetik a történteket: tizenöt válogatott nem lőtt gólt, tizenhét egyszer talált a célba, négy együttes két gólt ért el, egyetlenegy háromszor és kettő négyszer vette be ellenfele kapuját! Az első forduló átlaga 1,56 gól, a második forduló négy meccsén pedig 3,25! Adja a jó szerencse, hogy ez maradjon, vagy legyen még jobb!
Maradok még egy pillanatig a statisztikánál, bár sokszor semmit mondanak a számok, az alábbinak azonban van valami mondanivalója. Nem azokról a körömpasszokról van szó, melyeket már nemegyszer kipellengéreztem, mert sokszor nincs semmi értelmük, hanem az úgynevezett hosszú labdákról, legalább 30 méteresekről. Érdekes a sorrend, egy kicsit meglepő is! Vezet (persze?!) Anglia 13,9 meccsenként, következik Brazília 13,2-vel, majd Spanyolország (12,2), Uruguay (12,1), Németország (10), Portugália (9,6), Olaszország (9,6), Argentína (9,4), Franciaország (8,8), Hollandia (8,8) stb.
Wengernek, az Arsenal kiváló menedzserének van egy nagyon érdekes megjegyzése a vb-vel kapcsolatban. Közelről sem olyan színvonalas, mint a Bajnokok Ligája, mert a szövetségi kapitányoknak nincs idejük komoly munkát végezni. Például azt állítja, hogy Anglia sosem játszott azzal a csapattal, mely képtelen volt győzni az első meccsen, és valószínűleg sose többé nem fog játszani azzal a 11-gyel, akikkel a következő meccset óhajtja megnyerni. A szerencsétlen válogatottedzőket összehasonlítja azzal a szakáccsal, akinek nincs elég ideje beszerezni a legjobb nyersanyagot, sem kelőképpen megfőzni az ételt… tehát „olyan” is a felszolgált étel!
Jó étvágyat kívánok mindenkinek!
Micsoda kimutatás!
Az első pillanatban láthatja az ember, hogy az itteni újságírás jobban ismeri a rögbit vagy krikettet, mert ha így volna, nem lenne ez a balga „kimutatás” egy-egy meccs után:
A mérkőzés legjobbja a dél-afrikai lapok szerint Spanyolország–Svájc találkozón a 13-as számmal játszó Stephane Grichting.
Statisztikája:
Percek : 96
Gólok: 0
Lövések: 0
Gólpassz: 0
Szabálytalanságok: 3
Sárga lapok: 1
Ellene elkövetett szabályt.: 0
Beadások száma: 0
Les: 0
Na kérem, és ezzel a fantasztikus teljesítménnyel ő a meccs embere! Valóban a legjobb volt, de az biztos, hogy ebből a kimutatásból nem lehet ráismerni.
Vigyázz a göröggel, ha ajándékot hoz
Kénytelen vagyok ismét felvágni, mert a szaktársammal – a turisták „házigazdálkodásában” –, Ausztrália egykori válogatottjával, Stan Lazaridisszel fogadtam a Görögország–Nigéria meccsre. Ő azt állította, hogy Nigéria a legjobb afrikai csapat, én meg, hogy a görögök győznek 2:1-re! Mondjam, hogy ezt úgy kapásból, úgymond gondolkodás nélkül vágtam rá az ő tippjére?! Szerencsémre volt egy esztelen Kaita nevű nigériai játékos, akit a bíró kiállított, mert ok nélkül mellétalpalt az egyik görögbe, mégpedig úgy félórai játék után, a hellének nagy előnyhöz jutottak. Az edzőjük nyomban kivett egy védőt és egy csatárral erősítette a támadósort. Így Uche gólja ellenére minden arra mutatott, hogy csak nagy szerencsével ússza meg a szenzációs fizikumú afrikai együttes a fennmaradt hatvan percet. És ez be is bizonyosodott, amikor Szalpingidisz huszon-ennyihány méterről lőtt és egy védőn a labda irányt változtatott – történelmet írt: ez volt Görögország első gólja a vb-ken!
Ebben a pillanatban már valószínűnek látszott, hogy ennek nem lesz jó vége az afrikaiak szempontjából. És ez meg is történt mintegy húsz perccel a meccs vége előtt, amikor Nigéria kiváló kapusa nem volt képes megszelídíteni a labdát, és a lesipuskás Toroszidisz közelről belőtte, ezzel meg is nyerte a meccset csapatának.
Ezt követően a nigériai játékosok már inkább veszekedtek, mint játszottak vagy sportszerűtlenkedtek. Volt egy pillanat, amikor a játékvezető szemet hunyt egy „hazai” játékos alattomos gázolásán, ami sokkal jobban megérdemelte volna a kiállítást, mint a szerencsétlen Kaita.
Mindezek után két olyan afrikai nemzet válogatottja végérvényesen kiesett, amelyekre a kontinens szurkolói esküdni mertek volna, hogy legalább az első rostát átvészelik.
