Persze hogy Antić szövetségi kapitányról van szó. Ki másról lenne. Egy icipici túlzással azt is mondhatnám, hogy egész éjszaka azon töprengtem, hogy van-e még, maradt-e még elég okom arra, hogy keresztre feszítsem. S amikor felébredtem, majd tízórás szundítás után (várom már nagyon régóta azt, amivel velem egyidős haverjaim fenyegetnek, hogy „öt-hat órát fogsz, ha van szerencséd, aludni naponta!”), egyet legyintettem, és félhangon, úgy magamnak kimondtam: „Nincs értelme, mert a végén még azt hiszik, hogy irigy vagyok, még talán azt is, hogy kaján, hogy a nagy szerb levitézlett!”
Tehát kezdtem kutatni egy használható ötlet után. A „trónon” ülve és lapozva az újságokat egy cím megragadta a figyelmemet: „Antić, a nárcisz!” Na, van olyan még Belgrádban is(!) , aki hozzám hasonlóan látja a dolgokat, és a neve „ić”-re végződik. Mit is mond ez a dr.Marić? Hát azt, amit én már „szellőztettem”, de ő még általánosítja is saját nemzetére: „A szerbekre jellemző a nem reális narcizmus.” Az orromon jött ki az, hogy a szövetségi kapitány önmagáról a harmadik személyben beszél. Radomir így, Radomir úgy… Hogy esze ágába sem volt, hogy bármilyen arányban magára vállalja a sikertelenséget. Hisz utolsók lettünk a csoportban! Egyetlen pillanatban sem gondolta és nem is említette, hogy jobban is lehetett volna vezetni ezt a csapatot.
Azt viszont kimondta, hogy: „Nem fogok lemondani Szerbiáról!” (És elszáll Madridba…) Mit jelentsen ez? Nem fog lemondani az egyharmad milliós évi gázsiról, vagy valami egészen mást, amit mi, egyszerű halandók, nem foghatunk fel kellően?! S lám, a szövetségnek nincs vér abban a „piciben”, hogy legalább néhány százalékkal csökkentenék fizetését, hogy „lássa a nemzet”, ki az úr a házban!
A nárcisz ma leginkább mint virág ismert, de dr.Marić, a pszichológus minden bizonnyal
Narkisszoszra, a görög mitológia szépfiújára utal, aki a vízben látott képébe beleszeretett, olyannyira, hogy belehalt. A görög istenek virággá változtatták.
Nos, a mi virágunk marad és virágozni fog a 2012-es Európa-bajnokságig. (És rajta is?… éppen úgy, mint a vb-n???)
Az egyetlen idevágó kérdés, hogy van-e jobb, itthon vagy külföldön. Persze hogy van, egy ilyen tegnap este Ghánát vezette az elődöntőbe jutásért. De az csak egy „jó ember”, ami itt, ezeken a tájakon azt jelenti, hogy jó bolond! Maradj, Milovan Rajevac, ott, ahol megbecsülnek, eszed ágába se jusson, még akkor se, ha hívnak (bármennyire csábító az anyanyelv hangja), hogy virággá váljál.
A „gyerekek” döntőjét szeretném
Péntek dél van. Igyekszek leadni Jegyzeteimet, mert kettőkor kezdődik a Đoković–Berdych elődöntő. Persze hogy nem tudom az eredményt, de elmondhatom, hogy mit szeretnék. Egyszerű a dolog, azt, amit a közcím mond! A gyerekek alatt a négy állva maradt közül Murray és Đoković kettős a fiatalabb, s az utóbbi években nemegyszer voltak említve mint a jövő teniszbajnokai. S ha nekem lenne valami természetfeletti erőm, igenis „megszervezném” a trónörökösök viadalát a döntőben!
A svájci sikergyárost, Federert Berdych küldte haza ikreihez és feleségéhez, mégpedig meglehetősen meggyőzően. Az ember ebben a hatalmas csehben Lendl utódját láthatja. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ideje is már, hogy a megszokott neveken kívül mások is rivaldafénybe jussanak. És Wimbledonban a legjobb négy között lenni pontosan ezt jelenti. Persze kettőtől azért szurkolok, hogy ezzel véget is érjen a serleg felé vezető menetele.
Ha ez bejönne, akkor még nagyobb erővel szurkolok a skótnak, akit ma minden angol a sajátjának tart(?!), mert majd egy évszázadot várnak arra, hogy valaki végre megvédje Wimbledont az idegenek arcátlan betolakodásától.
Nos, hogy ez megtörténjen, ahhoz meg kell hogy verje először Nadalt, majd a hétvégén a döntőben is győznie kell. Nekem nem volna semmi kifogásom a szerb teniszező végső győzelme ellen, de azt sem bánnám, ha végre egy brit nyerné a trófeát, ha már az általuk kitalált labdakergetésben, ott Dél-Afrikában csúnyán levitézlettek. Szegény Matt Busby foroghat a sírjában.
Nagyon hosszú a vb
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az a véleményem, hogy a FIFA pénzéhességében túllőtt a célon magát azzal, hogy megkétszerezte (16-ról 32-re) a világbajnokságon részt vevő csapatok számát. Ami nemcsak a színvonal esését eredményezte, hanem óriási nehézségeket okoz minden nemzeti szövetségnek, hogy megfelelő stadionokat építsen, megannyi csapatnak kellő feltételeket szavatoljon. Arról már nem is kell beszélni, hogy ezekben a napokban, hetekben minden futballőrült országban baj van a munkavégzéssel. A FIFA által szabott feltételek olyanok, hogy csak a legnagyobb áldozatok árán tudják a nem egészen fejlett országok, de a fejlettek is ezeket kielégíteni. Már említettem a múlt napokban, hogy szinte biztosra vehető, hogy a gyönyörű stadionok fehér elefántokká válnak abban a pillanatban, amikor a döntőt lejátsszák! Peiry a neve annak a rendkívül tehetséges szervező hölgynek, aki a sátorvárosunk (1200 lakóval) megmondhatója volt. Ez az afrikai hölgy sportesemények szervezésével foglalkozik, és reméli, hogy annak alapján, amit a nagyszámú (mintegy 400ezer) vendég látott náluk, igenis megváltozik a világ véleménye erről a gyönyörű országról és embereiről. Tehát hajlandóak lesznek különféle sporteseményeket hozzájuk hozni, nemcsak azért, mert adottak a feltételek, hanem mert jóval olcsóbban tudják ezeket megrendezni, mint a méregdrága fejlett országok. Hogy mennyire lesz igaza ennek a hölgynek, majd kiderül. Az én félelmeimet a fehér elefántokat illetően még ez a reményekkel teli, jómódú fehér bennszülött sem odázta el, mondván, hogy „bizonyos helyeken” nagy probléma lesz az óriási stadionokkal. Különösen ott, ahol csak a helyi „törzsfőnökök és szabadságharcosok” kielégítéséről volt/van szó az építkezés alatt és után.
