Vasárnap délután Tóthfaluban tényleg volt minden az asztalokon, csak tea nem, és nem öt órakor; mert a műsor délután háromkor kezdődött, és a késő esti órákig tartott. Vagyis hosszúra nyúlt, és mégis milyen érdekessé lett. Érdekessé, azért, mert a sztárvendég, azaz Lékó Péter igazán nagy mesélőkedvében volt. A kérdezők egészen fiatal és kezdő riporterek voltak, mégpedig a bolyaisok soraiból. Lehet, hogy a lábuk meg-megremegett, de a hangjuk nem. A sakknagymester pedig meglepő őszinteséggel vallott mindarról, amit a nagyszámú közönséget érdekelte. Megerősítette, hogy tizenéves korában tényleg kijelentette: világbajnok leszek egy napon! És tényleg eljutott Brissagóig, ahol a Kramnyik elleni világbajnoki döntőben csak fél pont választotta el a mennybemeneteltől. S hogy miért nem sikerült?
– Talán azért, mert a fischeri utat választottam – mondta Lékó. Míg a jelölteket egy egy ország támogatta, ő a Mount Everestre jutáshoz szinte egyes egyedül vágott neki, csupán felesége, az örmény Szofi és apósa, Petrosszjan voltak mellette. Amikor negyedik volt a világranglistán, a magyarországi sajtó jelesei nem hozsannáztak, hanem legyintve és lesújtóan írták, mondták: csak negyedik? Igen, CSAK negyedik a hatvanezres rejtingesek táborában.
Amikor az örmény Aronjan szintén negyedik lett, köztársáságának elnöke megkérdezte: mit tehetünk érted? És lett nyolctagú elemzői brigádja, mely a világranglista második helyére juttatta. Még mindig csak második? – kérdezte az elnök. Mi kellene, hogy elhódítsd a világbajnoki címet?
– Öntől már semmi több. Most kerültem egálba a többi rohamozóval. Az első hely inkább szerencse kérdése, és ebben az ügyben az égiektől függ minden.
Lékó Péter megerősítette az Aronjan által mondottakat, mert szerinte a Szovjetunió szétesése után e pillanatban legalább 20 egyforma értékű és erejű világbajnokjelölt van.
A nagyszámú és igen fegyelmezett közönség, úgy látszott, nem „45 perces hangulatban” érkezett és ült a teremben, hiszen 6 órán keresztül figyelt és kérdezett.
