Ilyet is ritkán látni: Federer az összetört ütővel
Pázmány Feri volt a Kanárik edzője előttem. Minden hájjal megkent egykori igazi focista. „Szállóigéit” nagyon sokat használtuk azokban az években.
Egy a sok közül volt a címben említett, azaz, amikor a játékosok elégedetlenkedtek, jött az ige: „Srácok, a pénz (ő leginkább dohányról beszélt) a fűben hever, csak le kell hajolni érte!” Én is ezt mondanám honatyáinknak, akik az utóbbi hónapokban nem tudják (vagy nem akarják!) megtalálni még a füvet sem! A „lehajolásról” meg ne is beszéljünk. Lenne egy-két ötletem, éppen ezért hajlandó vagyok le is hajolni, és kezd ömleni a pénz a kasszába, sőt nem fog megállni, akkor sem, amikor vége lesz ennek a válságnak! Mondjam, hogy örökös marad? Ismerve „ezt a fajtát”, nyugodt lélekkel mondom, hogy igen!
Na, jöjjenek velem egy körútra. A Duna utcában a folyó felől biztos százassal jött egy hatalmas terepjáró. Talán azért is hajtott ilyen őrült gyorsan, mert egyirányú az utca. Persze ő rossz irányban haladt. A gyalogátkelőnél várakozva számolom azokat a sofőröket, akik a város felé tartanak és közben telefonálnak – 17 autósból 6 nyomta a szöveget. Egyetlenegy volt bekötve. A sétányon görkorcsolyázók, kerékpárosok, motorosok, sőt a diákpálya körül nemegyszer autók is „sétálnak”. Az autóson kívül szinte mindig ketten, hárman vagy többen is csoportosan ijesztgetik a sétálókat. Elhagyva a Strandot, a Szabadság hídnál kanyarodunk a város felé. A hídfőnél lévő tábla mutatja, hogy 60 kilométer a megengedett sebesség. A felfutón azonban bömböltetik motorjaikat a marslakókra emlékeztető lovasok. Nem sokkal lassúbbak az autósok sem. Ugyanezt teszik a hídról lejövők is. Sőt, erre jövet még meg kell mutatni a járókelőknek azt is, hogy a hátsó kerék is elég egy százasra...
A városban minden elképzelhető felületet plakátokkal csúfítottak el. A falfirkákról már nem is kell beszélni.
De hol itt a pénz???
Uraim, először el kell ültetni a „füvet!” Kamerákat felszerelni az útkereszteződéseknél, a sugárutakon (minden száz-kétszáz méteren), a hidakon. (Erre a projektumra biztos volna EU-pénz is!!!) Persze, hogy minden törvényes legyen, ki kell tenni a megengedett sebességet jelző táblákat mindenhol. (Tegnap írta lapunk, hogy a jövőben 50km/h lesz a megengedett maximális sebesség a lakott területeken! Ugyan kit hülyítenek, uraim, hiszen senki nem ellenőrzi a hatvanat sem!) S utána már csak szüretelni kell. Gyorshajtásért a büntetés XY, az irányváltoztatás jelzésének hiányáért ZY, menet közbeni telefonálásért ZY, a biztonsági öv használatának hiányáért XXZ. A felvételek alapján jön a büntetési cetli, és ha az illető továbbra is vezetni akar, akkor a pénz is a kasszába. A városokban, falvakban meg nem lenne rossz, ha a rendőrséget néha-néha az utcán is látná az ember... Arról persze csak álmodozhatunk, hogy – mint az egykor volt – a „helybeli” rendőr névről is ismert majdnem mindenkit! Tehát ha valami „hiányzott”, ő majdnem biztosan tudta, hol és kinél kell azt keresni. Ma már az is nagy valami, ha az emberek tudják a rendőr nevét, s ha havonta kétszer találkoznak vele.
A plakátokkal kapcsolatban: azok nyomban megadják a „fizetővendég” nevét és címét is, tehát a számlát egy fényképpel csak ki kell kézbesíteni. Tehát nap nap után járni kell a városok utcáit, jegyezni, „kézbesíteni”, majd elszámolni a befolyt összegeket. Hasonlóan kellene eljárni az autósokkal, motorosokkal... ott „leolvasni” a felvételekről a rendszámokat, felismerni a szabálysértést, de éppen úgy, mint a plakátok esetében, egy fénykép kíséretében küldeni a bírságot... Mindehhez ezer és ezer új alkalmazott kell! Hisz nem éppen ez a cél!? És ezek akaratlanul „termelik” a sok-sok millió dinárt... Ami a legszebb az egészben: a végén mind nagyobb rend lesz az utcákon, az utakon, mert az átlagembernek csak egy fáj, de nagyon – ha a zsebébe nyúlsz.
Ripley sem hitte volna
Ivanović két gólt fejelt a Liverpool hálójába! Könnyű neki, megtanulta a válogatottban. A Barcelona megkegyelmezett a Bayernnek – csak négyet lőtt nekik! Messi kettőt. Az angolok nagyon szeretik a nevét, mert ahogy azt kiejtik, felfordulást, bepiszkolást, elszúrást is jelent egyebek között. S ő ezt mind megtette ebben a BL-fordulóban.
Federer szétverte ütőjét a Đoković elleni meccsen! De nemcsak barátnőjének van már hasikája, hanem neki is. Ez is hozzájárul a vereségeihez?
A Partizan 14 ponttal vezet a piros-fehérek előtt! Nos, ha ez sem elég a bajnoksághoz, akkor igazán nagy baj van. Ezt akarták valahogy kieszközölni a Deliják, amikor megpróbálták felgyújtani a stadiont... A rangadó után 51 Zvezda-drukkert – jobban mondva gyújtogató huligánt – vett őrizetbe a rendőrség! Huszonöt ellen vádat is emeltek. Most a bíróságon van a sor.
Jelena Janković még mindig játékban van. Igyekezzünk a nyomtatással, hogy meg ne előzzön egy vereséggel.
Valamiben az oroszok is jobbak a jenkiknél: Szafina megelőzte Serena Williamset. Pont ettől félt Serena, lamentálva a napokban úton-útfélen, hogy annak, aki sosem nyert Grand Slamet, nem jár a világelsőség.
Janevszki még mindig a piros-fehérek edzője – nem lenne pénz az elbocsátására?!
Milovan Đorić, az edzőfőiskola igazgatója (szokása szerint) már megint „elszólta” magát. Azt állítja, hogy: „Antić nem Clemente!” Hihetetlen, ugye?
Amikor a kisebbség (végre) többségben van
Érdekes, nemde, hogy a többségi nemzet fiataljai (az erőviszonyokhoz hűen) mindig többségben vannak, amikor a magyar gyerekek „rájuk támadnak!” Egyszer például tizenötöt „rohantak le”, ők négyen-öten, és ordítottak rájuk gyaurul. Majd egy kicsit sportszerűbbek voltak, és egy vegyes páros – három fiú és egy lány – ment neki öt, már nagykorú többséginek. Fittyet hányva arra, hogy az egyiknél boxer is volt, s nemcsak volt, hanem használta is. Így kell nekik, ha nem férnek a bőrükbe. Persze nincs rá példa, hogy fordított arányú volna legalább egyetlenegyszer az erőviszony. Például két szerb nekirohan hat magyar gyereknek! Mert ha volna, akkor a Ripley rovatban kellett volna leírnom a hallatlan dolgot. A napokban majdnem én is „nekimentem” egy ilyen csoportnak! Volt egy fura érzésem, ünnepelni akartam. Joggal, mert dédapa lettem. Gondoltam, teszek egy-két garast „valamire”, szerencsésnek éreztem magam, meg egy kicsit mátos is voltam a sok éljenezéstől (is). Ahogy átadom a cetlit, a fogadóiroda pénztárosa csak bámul rám és azt kérdezi, tudom-e, hogy mire fogadok. Hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt, csak odaadtam neki a pénzt. Hangosan mondta: százhússzorosa?! Nem ért el teljesen hozzám, hogy mit is akar ő ezzel mondani. Valahogy furcsán néztek rám a sorban állók is. Jó két órát ültünk ott és bámultuk a tévét, aztán jöttek az eredmények. Egymás után hullottak az ölembe a tippjeim! Oda is szóltam az egyik magyar ismerősnek: „Látod, ha tudsz valamit...” Aztán mentünk felvenni a dohányt (csak hatvanszoros volt), ahogy azt Pázmány Feri mondta volna. S akkor kitört a balhé. Választékosan, „cirillül” kígyót-békát mondtak a vén trotyli fejemre. Meg a hülye szerencsémre. „A kutya is mindig oda sz...k, ahol nagyobb a rakás”, meg miegymás. Valami egészen érdekes nyugodtság fogott el. Megint tettem „valamire” és rendeltem egy sört, majd kimentem a WC-re, s onnan meg uzsgyi a taxiállomásra, otthagyva a cetlit meg a sört is, mert néhány többségi a sárga irigységtől furcsán méregetett... Nem emlékszem pontosan, hogy jutottam haza, de másnap, amikor felébredtem, egy pillanatig azt hittem, hogy kiraboltam valami bankot...
Vannak azonban dolgok, sportok inkább, amelyekben mi vagyunk „többségiek”! Ilyen volt például a Top 12 asztalitenisz-verseny. Míg a fiúknál az egyetlen magyar, a nagykikindai Búss Imre nyert vereség nélkül, a lányoknál hat és fél magyar volt versenyben! 1. Gyurcsik – Zenta, 4. Fenyvesi – Topolya, 6. Turzsinszki – Topolya, 8. Hajnal – Csóka, 10. Mészáros – Szabadka, 11. Kormányos – Csóka. Az 5. zentai Maksuti Anettának az édesanyja magyar. Erre szokták mondani, hogy kicsi a bors, de erős.
