Nađa Higl, a bájos szeplős és vörös hajú
Kezdte Nagybecskerek, majd Pancsova és a végén Belgrád is rúdnak állt! Aki csak egy kicsit is kíséri az úszást, valószínűleg nyomban tudja, miről akarok beszélni. A lakásokról! Azokról, melyeket Lenđer, Higl és Čavić kapott. Hát igen, mind a három megérdemelte. De nagyon is. Tehát, egyforma volna a három? Ó, dehogy! Óriási a különbség mindhárom között! Miben? Nagyságban, a városrészben, vagy esetleg másban? Igen, másban.
Kezdeném Bánát legnagyobb városával és szülöttjével, Ivan Lenđerrel, aki „csak" ifi világbajnok! Igaz, van még egy vb-ezüstérme is, továbbá három európai aranyat és egy ezüstöt érdemlő szereplése. A városatyák azonban már ezt is elégségesnek tartották arra, hogy lakást adjanak neki. Ivan az első nagy sikerét Rióban érte el 2006-ban, ahol 100 méteres pillangóban aranyat nyert. S ahogy egymásután születtek sikerei, a nagybecskerekiek elhatározták, hogy megtartják a város védjegyét. Úgy gondolták, jó volna már, ha nem csak mindenféle negatív (leginkább politikai és gazdasági eredetű) eseménnyel kapcsolatban jelenne meg a város neve a sajtóban, hanem valami széppel is. Így kapta az alig nagykorú fiatal sportoló a lakást.
Még gyorsabb volt Pancsova Nađa Higl esetében. Majdhogynem azt kell mondanom, hogy ki sem jött Romában a medencéből, megnyervén a 200 mellet és máris értesítették, hogy a város egy lakással jutalmazta vb-aranyát, mely egyben Európa-csúcs is! Kalapot kell emelni a pancsovaiak előtt, akik nem játszották a szokásos huzavonát, hanem nyomban szint vallottak: Nađa, nagy vagy, it vannak a kulcsok! A bájos szeplős és vörös hajú érdeme, hogy Pancsova neve hirtelen ismert lett a világban. Ő a vb legnagyobb meglepetése még két másik úszóval, akik a mi szíveinkhez nagyon közel vannak. A következőképpen fogalmaznám meg a hármast: Higl Hosszúra Gyurta az egész világot!
Van egy érdekes mondása az egyik jól ismert újvidéki politikusnak Belgráddal kapcsolatban: „Nem csúnya város az, de egy kicsit félre esik!” Ezen kívül, mint minden fővárosban, az aszfaltján összejöttek az ország legnagyobb széltolói. De kertelés nélkül el lehet mondani, hogy rá is vonatkozik a New York-i szállóige, hogy „ha itt sikeres tudsz lenni, akkor a világ minden sarkában megélsz”. Nos Čavić, a sokszoros világbajnok, végre hat éves huzavona után kapott egy lakást ebben a „félreeső városban”. Pekingben a játékokon szerezte az első érmét. Ma már mindenki tudja, hogy annak aranynak kellett volna lennie, de Phelps a nyolcadik aranyat kergette és a mérőeszközök reája kacsintottak. Lehet, hogy ha akkor Čavić olimpiai arannyal tér haza, nem ígéreteket kap, hanem lakást. Hat év múltán négy ezüst és hét arany birtokában világ- és Európa-versenyeken, kis és nagy medencében, a B92 szervezésében (és nem a város, vagy az állam nagylelkűségéből!) végre nem a nagyanyjánál lakik. Ami késik, az nem múlik – mondja a nép. Hála a jó égnek, a bánáti városok ebből a szempontból fényévre megelőzték Nándorfehérvárt.
A labdarúgó nagykereskedés kufárjai
Hogy mekkora pénzek forognak egy-egy átigazolási időszakban, csak sejteni lehet. Csak a Real 200 millión felül költött. Nincs tőle messze a Manchester City, meg a Barcelona sem..., s akkor jönnek a többiek, sok ezren! Persze az üzlethez két fél kell. Tévednek uraim! Három! Van ugye a vásárló, meg a vevő – de ott van (vannak!) a menadzser, az ügynök, a tanácsadó, a tata, vagy a rokon, a jóbarát, az ismerős. S ki tudja ki még! Mindenki szeretne „segíteni” a tehetségnek, hogy megvalósítsa álmait! Meg persze, hogy egy kis haszon is jöjjön a házhoz. Hogy mekkora, az nem csupán az átadási ártól függ, hanem a játékos, vagy a szülők naivságától, esetleg a klubvezetés járatlanságától is. Általában véve a 8-15% kerül a kofák zsebébe. De nem egyszer történt már meg, hogy a „gyereket még a pelenkában” megvették, és a vaj nagy része az ügynök bankszámlájára került. Nos, a FIFA megpróbált rendet teremteni a piacon. Nincsenek azonban FIFA-ügynökök, mint azt helytelenül írják a lapok, sőt, a klubok is sokszor ilyenekre hivatkoznak. A FIFA csak a nemzeti szövetségek által jogosított futballista kofákat tartja számon. Roppant érdekes ez a lista. A legtöbb menedzser, ágens, ahogy csak nevezni akarják, Olaszországban 561 van! Őket követi Spanyolországban 558, Angliában 381, Braziliában 295, Németországban és Franciaországban egyformán 213 és Argentínában 166 ügynök. Ez volna az I. liga, minden tekintetben. Ezeket is eloszthatjuk azokra, akik leginkább vásárolnak, és akik felhozzák a „portékát”. Ez utóbbiak Brazília, Argentína és Franciaország. A többiek, a leggazdagabbak, általában véve veszik a játékosokat.
Szerbia a II. ligához tartozik. Itt Nigéria vezet 120 ügynökkel. Következik Hollandia 101, Szerbia 95, Bosznia és Hercegovina 94, Törökország 80, Svájc 59, Görögország 56, Ukrajna 54, Izrael 54, Lengyelország 53 és Horvátország 42 játékoskereskedéssel foglakozóval. Az egykori Jugoszlávia többi része: Macedónia 26, Montenegró 4. Magyarország ebben a tekintetben a III. ligához tartozik 16 focista kofával. Ezek legnagyobb része játékos nevelő és eladó. Persze a törökök és a görögök sem vetik meg a piac adta lehetőségeket, különösen szeretik a brazilokat, sőt a szerbeket is.
Vannak országok, melyekben ebben a szakmában egyetlen egy embert tartanak számon. Hogy ennek mi az oka? Leginkább az, hogy a labdarúgásuk nagyon alacsony nívón van, kivéve Észak-Koreát. Íme a ezeknek a névsora: Vietnam, Üzbegisztán, Uganda, Szíria, Szudán, Fülöp-szigetek, Makaó, Sierra Leone, Panama, Madagaszkár, Liechtenstein, Kenya, Jamaica, Észak-Korea, Irak, Honduras, Észtország, Salvador és a Kajmán-szigetek...
Amikor mindenkinek más az ugyanaz!
Vicces dolgok történtek az utóbbi napokban a fővárosban. Nem a gazdasági és politikai rossz viccekről akarok regélni, habár azt is megtehetném, hanem maradok a kaptafánál, a labdarúgásánál. Először is a tények. Három szerb csapat vesztett, s csak a piros-fehérek nyertek. (Mert a Partizan is vesztett, az 1:0-s győzelem nem volt elég.) Ezt mondják az összesített eredmények. A Sevojno és a Vojvodina befejezte nemzetközi kiruccanását, a két belgrádi csapat pedig a „másodosztályban”, az Európa Ligában (tehát nem a Bajnokok Ligájában!) folytatja szereplését. A sorsolásnál a papírforma és a renomé szerint a lehető legkönnyebb ellenlábasokat kapták! A Partizan a szlovák Žilinat, a piros-fehérek meg a prágai Slaviát(itt legyen még megemlítve, hogy a Derecen is roppant szerencsés volt, mert a bolgár Levszki lesz az ellenfele.). És éppen ebben van a pláne, hogy mindkét klub ebben, tehát ugyanabban a társaságban találta magát. A Partizannak, az országos bajnoknak ez óriási kiábrándulás, a szomszédnak, aki harmadiknak ért célba, pedig hatalmas siker. Mindkét klub nálunk szokatlan nagy nézőközönség előtt vizsgázott – bukott és megdicsőült –, s éppen ezeknek az ezreknek a meccs utáni hangulata mutatta meg, hogy ki hogy értékelte kedvenc csapatuk teljesítményét és ebből kifolyólag mit várhatna a fent említett klubok ellen.
Ha lehetne a nézők számára fogadni, akkor én arra tenném a pénzem, hogy a Partizannak fele annyi nézője lesz, mint a szomszédoknak! Pižonéknak bejutni az EL 4. fordulójába, különösen az összesített 1:4 után, szinte emberfeletti siker. Fantasztikus! Ez is (de különösen az, hogy a legnagyobb ellenfél hasra esett) ad nekik egy nagy lökést. S talán éppen ez kellett a szerb labdarúgásnak: valami váratlan, valami, ami talán ki tudja váltani a nagyobb, de remélhetőleg egyenrangúbb vetélkedést is. Unalmas volt a Partizan fölénye az utóbbi két évben. Talán éppen ez volt a beképzeltségük oka és ezért fizettek ily drágán. Ismételten el kell mondanom a Partizan játékáról, hogy nincs B-terve, a C-megoldásról meg ne is beszéljünk. Arról beszélek, hogy ha nem megy a megszokott rendszerben a játék, mert az ellenfél megtalálta rá a kellő gyógyszert, akkor jönnie kell a másik jól begyakorolt módosított „valaminek”! Mondjuk a letámadásos játék, vagy az egész pályás presszing. Továbbá a kétszélsős játék, és úgy is, hogy mindkét szélen duplán vannak az erre képes és jól begyakorolt játékosok. Persze, hogy rizikó az ilyen, de ha veszít a csapat és nem kockáztat az ember, akkor sosem fog nyerni. Fogadok arra, hogy a fent említettekről esetlen szó is esett, de elmaradt a sulykolás, mert csak az adhatja meg a föltétlen fontos folyamatosságot, célszerűséget a csapatnak egy ilyen fontos meccsen. Jokanović edzőnek volt elég ideje erre, mert már két éve vezeti a csapatot, de úgy látszik, ezekről az „apróságokról” megfeledkezett!
Árok Ferenc
