A válogatott sikereinek az egész ország örül, de ezek az örömök a versenyek természetéből kifolyólag még a legjobbak esetében is ritkák. A klubsikerek (különösen a nemzetköziek) határozzák meg az igazi focihovatartozást, a szurkoló „mindennapi kenyerét”. És ez a kenyér ebben az országban egy kis cipócskára zsugorodott össze. Azt is mondhatnám, egyetlen fekete-fehér cipócskára. Hogy miért történt ez meg, arra számtalan okot találnak az emberek. Jönnek a magyarázatok, mellébeszélések, acsarkodások, vádaskodások. S ha hallgatod őket, mindnek van egy bizonyos százalék igaza, persze sokkal, de sokkal több az ellenkezője. Negyvennégy éves edzősködésem után úgy érzem, kellene hogy legyen valami jogom erről a témáról másként szólni, mint azt az elmúlt napokban teszik a sportújságírók.
Én már megmondtam véleményem Slaviša Jokanović fegyvertáráról. Akkor a B és a C terv nemlétezéséről szóltam. Ugyanis amikor látta, hogy a megszokott, mondjuk „A” játékrendszer hasra esett, nem volt megoldása. Már ez is halálos vétek egy nagy csapatnál. De hogy annak, amit lejjebb fogok taglalni, legyen füle is, farka is, kezdeném a következővel: Jokanović, a Partizan vezetőedzője a ciprusi csapat elleni sikertelenség után a napokban kijelentette, hogy addig marad, míg a klub nem talál nála jobbat. Ha ez így igaz, és ő ezt így is gondolja, akkor kalapot kell emelni előtte. Sajnos a Partizan csődjét ezzel a gesztussal nem lehet orvosolni. Óriási pénzekről van, jobban mondva, sajnos csak VOLT szó. Egyébként is: lehet-e CSAK az edzőt okolni a BL-ből való kiesésért? Igen is, és nem is!
Kezdeném egy-két idevágó kérdéssel:
Ki veszi és adja el a játékosokat?
Ki hagyja jóvá az edző felkészítési programját?
„Kié az utolsó” a játékrendszert illetően?
Ki jutalmazza és bünteti a játékosgárdát?
Ki állítja össze a szakvezetőséget?
Ki állítja össze a csapatot?
Nos, amikor az ember minderre kap megfelelő választ, akkor kezdődhet az igazi „szőrszálhasogatás”. Nagyon kevés az olyan edző, akinek megadatott a teljes szabad kéz...
Ki kezeli a pénzt?
Az úgynevezett szabad kéz leginkább kizárja a legfontosabbat – a pénzt! A hatalom nagyon nagy része annak a kezében van, aki fizet. De egyébként is: még a teljesen önálló edző sem egészen biztos abban, hogy mennyire jól végzi munkáját, mennyire jól tervezett. Mindez a legjobb edzésfeltétek mellett sem hozza a várt sikert, ha nem megfelelő a játékosgárda. S erre jön még az is, hogy ezeregy dologtól függ egy-egy játékos teljesítménye. Van egy furcsa tulajdonsága is ennek a sportnak: van ellenfél is! Nos, erre a kellemetlenségre is összpontosítani kell! Ma annyi mindent tudnak egymásról az ellenlábasok, hogy az már sokszor zavarólag hat az edzőre és a játékosokra is. Ma talán az az egyik legnagyobb „mellékes dolog” az edzésben, hogy a kémek, analitikusok által beszerzett és megrágott információk kellőképpen legyenek prezentálva a játékosgárdának és a közönségnek. Nem engedheti meg magának egy eszes vezető, hogy lenézze az ellenfelet, habár ez tipikus a szerb futballban. De azt sem, hogy túlértékelje, mert akkor a játékosai félénken játszhatnak. Persze a játékosok lélektani felkészítése ereje vagy gyengesége egy edzőnek. Egy másik, de hasonlóan perdöntő valami a csapat kellő sportbeli felkészítése a bajnokság kezdete előtti fontos megmérettetésre. Hangoztatnom kell a „kezdete előtti” tényt! Nem mondhatom, hogy ebből a szempontból nem tettek semmit sem a Partizan vezetői, de a végén éppen a nagyobb fokú megerőltetéseket igénylő meccsek hiánya mutatkozott meg az APOEL ellen. Nos, ezt vagy nem vették elég komolyan, vagy vakok, hiszen csak a nagy csapatok előkészületeit kellene analizálni – mit is tesznek azok? Túráznak, nap nap után komoly ellenfelekkel játszanak, majdnem azt kell mondanom, valós tétmeccseket. S mi a tét – a renomé! Mert az ellenfél is nagynevű klub és telt stadionok előtt játszanak, így bele kell adni apait-anyait, hogy ne valljál szégyent. Persze az ilyen meccsekre meghívást kell kapni. A nézőket a klub neve kell hogy vonzza. Van nekünk ilyen csapatunk?
S mindezt megelőzi a BL-szereplésre megfelelő játékosgárda összetoborzása. Nem tudom, kinek a rovására írja az ember a két egykori válogatott (tehát idősebb!) játékos visszaigazolását – mindkettő védő. Mindkettő nagy csapatban játszott külföldön, de klubjaik már nem tartottak rájuk igényt! Ugyan miért nem? Mert közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz, de ez nem volna még baj, csak az, hogy lassúak, s az a védelemben halálos bűn! Igaz, csak az egyik játszott a BL két meccsén, de az benne volt az egyik gólban (de nagyon!), ott, Cipruson.
Nagyon valószínű, hogy a hazai bajnokságban, mely nagyon közel van az egykori Vajdasági Liga színvonalához, majd remekelnek és a Partizan még meg is ismételi az utóbbi két év kétszeres koronáztatását, de nem csupán ez volt a cél, hanem a BL! Meneszteni kell-e az edzőt meg a sportigazgatót, vagy azt, aki behozta a nem megfelelő játékosokat, vagy azokat, akik minderre áment mondtak, ez most a kérdés. Mert nem az utolsó pillanatban, jövő májusban kell kapkodni és vitatkozni, hogy mit is kell tenni azért, hogy a BL ne csak álom maradjon, hanem már tegnap el kellett volna dönteni, hogy mit fognak csinálni. A Bajnokok Ligájában való szereplés érdekében.
Tehát uraim, most kellene körvonalazni a fent említetteket – ki és mi hiányzik a játékosgárdából, meghatározni a játékrendszert, annak változatait (s azokat begyakorolni), a korábbi felkészülés tartalmát, tornákra ajánlkozni (vagy szervezni), s ami a legfontosabb: megtalálni minderre a megfelelő szakembereket. Minél hamarabb! Vagy pedig ezekre a feladatokra felkészíteni a meglévőket, az úgynevezett pufferszisztémával, azaz gyors ütemű továbbképzéssel.
Uraim, valamit tenni kell, mert ez így nem maradhat!
