A fővárosi sportpoliglottok e nemzetközileg jól ismert kifejezésen leginkább azt értik, hogy „pišem i čitam ćirilicom i latinicom”, tehát senki se háborodjon fel azon, hogy nyelvtanilag elvétették valakinek az „ülőkéjét”. Egyébként is, az volt a sportlap mondanivalója, hogy a C. zvezda nem fog játszani a magyar csapattal. De hadd említsek még néhány ilyen cirill betűst: Nagi, Varsegi, Kasas és a többi. S ha már a belgrádi csapatnál tartok, el kell mondani azt is, hogy az új edző leszögezte: „Tudom, hogy mi hiányzik!” Na, csak ez hiányzott! Zeman, a csehből lett olasz szakember „nekiesett a gárdának, mint tót az...” Nem mondom ki teljesen a mondást, mert illetlen volna. Szóval mind több a sérült, mind többnek izomgyulladása van. Sőt, még allergiája is! Ezért már nem lehetne az edzőt hibáztatni. Azért azonban igen, hogy a futást betonúton végzik. Ha már így sikerült, akkor vannak olyan lábbelik, melyek ezt a problémát neutralizálják. A hírben az is áll, hogy az új edző olyan iramot diktál, melyet a játékosok nem képesek megemészteni (?!). Két magyarázat lehetséges. Először az elfogadhatót említem: „Aki élve marad, az majd jól bírja a bajnokságot, a többi meg majd összeszedi magát!” A másik egy kicsit lesújtó – azt akarja csinálni, itt, a Balkán szívében, amit megszokott Olaszországban, és ezt úgy lehetne lefordítani, hogy nem mérte fel, kivel van dolga. Nos, ez már bűn. Na de majd megtanul „gyónni” cirillül és latinul is előbb-utóbb.
Még egy kis pozitív stressz: a 2006-os németországi világbajnokságon Kaiserslauternben így várták a Socceroost, azaz az ausztrál csapatot, akik a japánok ellen játszottak: Aussie Express = Frank Arok Express
Amíg a csapatok összevissza járják a világot, hogy felkészüljenek a bajnokságra – mely ebben a pillanatban egy néhai köztársasági színvonalon van –, a szövetségben dúlnak a csatározások, hogy ki lesz a piperkőc Terzić utódja. Nagy dolog ám Platinival kávézni, sorsolásokon részt venni. Még akkor is, ha a legjobb szerb csapat még nincs az első százban sem! S ki merem mondani, hogy soha sem lesz az első húszban, egy Đoković-féle listás helyezésről meg ne is álmodjon senki!
Hogy mennyire rosszul van megkomponálva az egész labdarúgóbiznisz, azt Sulejmanović esete is mutatja: a „közvetítő” holland klub a sokszorosát kapta az Ajaxtól annak az összegnek, amit kifizetett érte a Partizannak. Ez nem balgaság, ez nem dilettantizmus: ha a föntit bűnnek tartom, akkor ez halálos bűn! De persze a mostani, minden szempontból huligán labdakergetésből aligha fog megszületni a múlt század vége felé világverő C. zvezda vagy a hatvanas évek Partizanja…
Az EXIT és a veszett kutya
Jókat nevetek a markomba, amikor a stresszről regélnek, nemcsak a halandók, de az orvosok is. Igaz, mind több szó esik arról is, hogy létezik pozitív stressz is. S nem mindenki egyformán érzékeny ennek a bizonyosnak a hatásaira. Lásd az én példámat és a hetvenéves spanyol szövetségi kapitányét is: annak ellenére, hogy szinte mindennap megjárja a mennyország és a pokol közötti göröngyös utat, még mindig, él, élek, élünk. Azt csak „tejszínhabként adom a szamócára”, hogy én az ő éveinek az egytizedével idősebb vagyok. S mondom, hogy magamnál vagyok, sőt. Néha egy-egy pillanatra „sziporkázok” is. Ilyen esetem volt csütörtök késő este, hazajövet az újvidéki Picadilly Square-en át. A tömegben egy csoport ausztrálba botlottam, akik látva a pólómat a Perth Glory-jelvénnyel, körülbelül úgy kérdeztek rám, mint egykor a nejem öccse tette édesanyámmal – valahogy sután, szerb-oroszul és nagyon hangosan, hogy megértse… Nos, ők is így, hogy: Perrrtthh Glorrrrii, Aussstrrraliia – és hadonásztakl! Erre én: You bet! Ami annyit jelent hogy: fogadhatsz rá! Segítségre volt szükség a hamburgerszószoknál, amit nagyon egyszerűen oldottam meg nekik a: „Tudom, látom, kad mi prstom kažeš!” szerb aranyköpéssel. Nagyon büszke vagyok arra, hogy poliglottokat csináltam belőlük. S amikor az egyik rájött, hogy honnan ismerős a pofám: „You have been the Mad dog – srácok, ez Arok, az ausztrál edző, a veszett kutya!” (Ennek az a háttere, hogy Izraelt verve azt mondtam a tv-ben, hogy az én csapatom úgy hajtott, mint a veszett kutyák az áldozatot. Viszont néhány újság ezt úgy állította be, mint ahogy Hitler beszélt a zsidókról. Lett is belőle egy kis nemzetközi probléma, de visszajátszva a nyilatkozatomat, minden tisztázódott! A skótok azonban nagyon jól kihasználták a veszett kutya jelzőt a vb-selejtezőben. Meg is telt a stadion Glasgow-ban!) Ennek jegyében ittunk egyet, és menekültem, mert valami stresszfélét éreztem. Itt a kutya sem tudja, hogy ki vagyok, megyek, jövök rám sem néznek, s most ezek az aussie-k csinálnak nekem egy nagy cécót abból, hogy rábukkantak valakire, akit az apáik csakugyan jól ismertek. Mondhatom, hogy meglepő módon ízlett nekem is a hamburger. Ezt utólagosan be is ismerem. Pozitív stressz lett volna ez? Azt csak a kutya tudná, az is csak ha veszett.
Ugye, a mindenféle idegen az Exit miatt özönlik minden évben Újvidékre. Ki is van manikűrözve a Duna partja. Naná! Így jön csak a dohány.
Egysoros csipkelődések
Egy kép százszor többet mond, mint bármilyen hosszú és értelmes mondat. Vegyenek elő egy olyan újságot, mely lehozta Mirko Cvetković kézszorítását Koštunicával. Mennyit tudna mondani a széles mosoly és a semmibe meredő, üres arc!
Kínában is nagy elismerésnek örvendenek a szerb edzők. Ezt írták a múlt hetekben a lapok, amikor Kosanović ismét átvette az egyik nagy klubot. Aztán jöttek a hírek, hogy Pižonnak felmondtak. Majd Santrač is erre a sorsra jutott.
Spasojević, a C. zvezda elnöke a napokban kijelentette, „a pénz nem probléma”! Aztán arról cikkeztek a lapok, hogy Spasojevićnek meggyűlt a baja az ifjabb Miškovićtyal. Márpedig a pénz legnagyobb része a Mišković-dinasztiától jön. Elnökválasztás előtt állna a klub?
Bekvalac, a Vojvodina edzője – harmadízben – Rusevlyan Hugóra emlékeztet a hatvanas évekből, amikor a Novi Sad előkészületein értékelte a sárga-kék csapatot: „Csatáraink gólképtelenek, a középpálya nem létezik, védőink meg annyira »gólképesek«, hogy rossz nézni.” Nos, Bekvalac egy héttel ezelőtt, egy 0:1-es vereség után a gólképtelenségről beszélt, most a 0:3 után meg a védelem tehetetlenségéről. Azt kell mondanom, mindkét esetben igaza volt és van.
Végre valami, ami nagyon tetszett: a szerb röplabda-válogatott győzelme a brazilok ellen. Micsoda szurkolás, micsoda hangulat! Ebből módszertani egységet kellene csinálni, és kötelezővé tenni a labdarúgó-huligánoknak mindaddig, míg fejből meg nem tanulták!
Már nem egyszer aknáztam ki azt a szólást, hogy: ízlések és a pofonok… Hát, bizony legjobb teniszezőink kaptak egy-két átszállót. A női ranglista első, második és a férfilista harmadik játékosa meg fogja emlegetni a wimbledoni füvet. Mások pedig ünnepelni fogják ezt a versenyt. Különösen Zimonjić, a páros bajnok, Krajinović ifjúsági elődöntőjét és Tipsarević a negyeddöntőt. Személyesen nagyon örültem a született gladiátor győzelmének. Nadal óriási teniszháborúban győzte le Federert. Nem emlékszem jobb döntőre az elmúlt tíz évből.
Amikor Karadžić elhagyta a Spartacust, a szabadkaiak hálát adtak az égnek. Amikor a Partizanba távozott, a tartományi futball egy kis lélegzethez jutott. Most úgy látszik, a Partizan jár jól, mert a SZLSZ elnöke lesz, pedig azt mondta, az ő választása a klub. Olyan mindez, mint amikor az embert felfelé buktatják. De kinek jó ez?
