Most, miután véget ért a Zentai Csata–1697 elnevezésű nemzetközi sakktorna, itt a számvetés ideje. Magáról a csatáról az elmúlt pár nap alatt talán túl sokat is írtunk. Sok-sok fényképpel, és főleg azok bemutatásával, akik a mi vidékünk szülöttei. Ezúttal eltérünk a dicsérgetésektől vagy a hibák elemezgetésétől, és ahogy Radnóti mondta: itt a pillanat, amikor kétszer kettő józansága hull ránk. Ezért igyekszünk jövőbe mutató gondolatsorainkat is papírra vetni.
Elég a kéregetésből és a kunyerálásból
Pénteken a szervezők végre megnyugodtak és szemmel láthatóan örültek is. Honlapjukat ezrek látogatták, 14 európai állam versenyzőjének idealátogatása egyfajta rekord, és az utolsó pillanatban a díjakra szánt pénzösszeg is a folyószámlájukra került. Nem kellett szégyenkezniük nincstelenségük miatt.
Próbáljuk azonban elhinni, többre is képesek vagyunk. Zárjuk le a kilincselés, kéregetés és kunyerálás nyomasztó korszakát. Már holnap kezdjük el szervezni a 2009-es csatát!
Teendőink:
Kerek 26 éve az egész város magánénak hitte az első leányifjúsági világbajnokságot. Nevek felsorolása nélkül az 55 tagú szervezőbizottság kicsinosította az egész belvárost. Még az elhanyagolt külsejű köz-és magánépületeket is tataroztatta. Zászlók sokasága, sokszínűsége, sakkbábuk és sakk-kellékek, jelvények, kulcstartók, zentai emléktárgyak voltak láthatók az üzletek kirakataiban is. A megnyitóünnepség a város ünnepe is volt egyben, úgyhogy a kisparkban kivetítőkőn kellett követni a díszteremben zajló műsort, mert ott benn nem volt sem álló-, sem ülőhely. Az Újvidéki Televízió egyenes adásban közvetítette a megnyitót, valamint a látványos záróünnepséget. Száz különféle színű és újszerű szemetesláda volt a városban, melyeken egy-egy vállalat reklámja díszelgett. A 2009-es csatára ez mind-mind megvalósítható lenne, ha eleve nem elégednénk meg a középszerűséggel. Napokon belül, már most meg kell alakítani a legalább 25 tagú szervezőbizottságot, és akkor nem szakadna minden gond a három muskétás (Csáki, Szeles, Kajári) nyakába.
A 2008-as csatára visszatérve dicséretet érdemel a Brindza által vezetett bírói kar és a Novák irányította sorsolás, meg a napi eredmények gyors és pontos megjelentetése. Ez a gyorsaság az olimpiai színvonallal volt egyenlő, de talán még túl is haladt rajta.
Kihaltunk, de feltámadhatunk
Ez a közcím kizárólag a vajdasági magyar sakkozás jelenéről szól.
Nem is olyan régen Szabadkán még annyi kiváló magyar sakkozó élt, mint a tartomány egészében együttvéve (Fuderer, Stadler Teri, Szines, Gyantár, Fodor, Székely, Jeszenszki, Tamasi, Vörös stb.). És mi a helyzet ma? Siralmas az elszegényedés, hiszen a Zentai Csata A csoportjában ketten, Simonyi és Farkas értek el 50% feletti teljesítményt, de ők sem lettek díjazottak.
A B csoportban azonban megcsillant a feltámadás reménye. Főleg Zenta és a környező falvak versenyzői mutogatták még apró, de már élesedő oroszlánkörmöcskéjüket. Feltehető a kérdés: elérkezett-e az ideje annak, hogy legalább Zentának legyen végre hivatásos edzője? A városban két olyan nevelőedző él (Berta, Geleta), akik már bizonyítottak: Gere, Simonyi, Csizik, Kopasz, Márkus (nagymester) voltak többek között neveltjeik. Mi sem lenne természetesebb, hogy hivatásos edzője legyen a klubnak, főleg, ha tudjuk, hogy a Zenta sportját felügyelő személy nem más, mint Szeles Ambrus, a klub oszlopos tagja. Merjünk már lépni, merjünk már harcolni, hiszen a szellem sportjáról van szó, és a sakkozásban Magyarország és a magyarok állandóan a világ élvonalában voltak. Jó lenne, ha a Magyar Nemzeti Tanács is felfigyelne arra, milyen nagy a lemaradásunk itt, Vajdaságban ebben a nagyon fontos sportágban. Az sem elvetendő, hogy a sakkozás sok helyen már tantárgy az iskolákban. Nekünk is el kellene érnünk, hogy Felsőhegyen vagy éppen Tornyoson legalább fakultatív tantárgy legyen az iskolában. Kezdeményezzünk ebben a kérdésben is! A sajtó ezt most megtette, a többi viszont nem rajta múlik.
