Tegnap írásban kértem a „házi tanácsot”, hogy mentsenek fel minden kötelezettség alól a játékok idején. De ha nem volnának a játékok, még akkor is szükségem volna, nem is annyira pihenésre, inkább nagyjavításra, mert... De hadd kezdjem a kezdet kezdetén. Édesanyám mindig mondogatta, hogy a nap a háziasszony legkegyetlenebb ellenőre. Nem nagyon akartam megérteni gondolatmenetét, amikor azt mondta, hogy „minden pöszmet látszik, amikor besüt...”, de most, amikor én voltam a házvezetőnő szerepében, megrökönyödve láttam, hogy amikor besüt a nap a szobákba, csakugyan mennyire poros minden, pedig az előző napon porszívóztam. Kerestem ezt a pöszmet szót a szótárban, de csak azt találtam, hogy „pöszméte”. Hogy ez a kettő ugyanaz-e, vagy sem, fogalmam sincs.
Nos, egy ilyen alkalommal amikor a pöszmeteket irtani akartam, két szék között az asztal alatt, egy idétlen, talán egy kicsit túlkomplikált mozdulat után valami reccsent a keresztcsontom körül. Nem lehet nagy baj, gondoltam, mert nem fájt. Másnap már fájt, de az engem nem tud levenni a lábamról, mentünk is, mi, a kutyák, a napi sétára. Az ismerőseim közül az egyik megkérdezte: Mi történt veled, hogy olyan furcsán lépegetsz? Hát az, hogy úgy éreztem magam napok óta, mintha egy nagyon göröngyös úton mennénk kocsival, a hátsó ülésen ülve, de valaki kivette volna a tengely lengéscsillapítóját!
A házi tanács hozzájárult kérésemhez. Le is ültem nyomban az tv elé, és mit ad isten – az Ausztrália–Szerbia focimeccs volt az első, amit Kínából közvetítettek ezekre a tájakra. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy lapunk sokoldalúan fedni fog minden eseményt Kínából, de nekem jól jött ez a meccs több oknál fogva. Először is azért, hogy felvágjak egy kicsit, ugyanis 1988-ban én voltam az, aki „kikezdte” a jugoszláv labdarúgó-válogatottat: 1:0 volt a kenguruk javára, akiket én vezettem mint szövetségi kapitány. Ha jól tudom, azóta nem volt sikere e tájak válogatottjának az ausztrálokkal szemben. S kinek fogsz szurkolni? – kérdezte a nejem. – Két tűz között vagyok, el kell hogy ismerjem – volt a válasz. De aztán a meccs alatt kialakult bennem egy hozzáállás, egyfajta „hazaárulás”. Az ausztrálok edzője volt a középcsatárom Koreában, ebben a csapatban pedig a legfiatalabb és a legöregebb játékost is én fedeztem fel. Először Archie Thompsont említem, akit Morwelben tettem be az első csapatba és aki a vb-selejtezők világrekordját tartja 13 góllal. A másik, akit a tv-kommentátor mellénevezett, mondván, hogy Rukavica, holott a név Nikita Rukavyatskaya (persze ez ukránul mlyakiznakkal van tele – aki valaha tanult oroszul, az tudja, hogy ez a betű hogy néz ki), akit a perthi Future Gloryban tettem az ificsapatba. A tény az, hogy szerb együttes jobb volt, s nagyon érdemtelenül nyert volna az ausztrál válogatott. De ugye a sportjátékokat nem érdemre, sem pedig szépségre játsszák. Az viszont nem érdeme az edzőnek, hogy Tadiját olyan későn tette a csapatba. Az ausztrál lapok nagyon meg vannak elégedve az „európai nehézsúlyú válogatott” elleni ponttal.
@k = Méreg, EPO, Viagra és egyéb
Jelena Janković vagy elszólta magát, vagy esetleg valaki átköltötte azt, amit mondott, tény az, hogy nagyon furcsán hangzott, az hogy az USA meg akarja mérgezni őt, Đokovićot és Čavićot. A teniszszövetség „nagymosásba” kezdett, hogy valahogy tisztába tegye a dolgokat. A felettébb nagy teniszcsapat érintetlenül érkezett Kínába, csakúgy mint a teljes szerb különítmény. Nem úgy az oroszok, az amerikaiak, a görögök stb., kiknek kiválóságai egymás után buktak le a doppingpróbákon.
Persze nem minden csalót kaptak el, mert a tudomány állandóan fejlődik, és a zavarosban halászók mindent kihasználnak. Legújabban állítólag tetoválással juttatják az EPO (erythropoientia) negyedik generációját a mindenáron győzni akarók izomzatába! Cikkeznek arról is, hogy a Viagrát „nevetőgázzal” nyelni nagy előnyt jelent... Arról, hogy mi mindent tudnak a kínaiak, amiről a világ más részeinek fogalma sincs, nem is akarok okoskodni. Aki ebben kételkedik, menjen be Sanghajban egy kínai gyógyszertárba. Az életembe fogadok, hogy a legtanultabb nyugati szakembernek is leesik az álluk annak láttán, ami ott van. Azt meg a következő száz évben sem tudják eltanulni, hogy mi mit gyógyít!
@k = Hogy is hívják azt, akit kiadtak?
Szegény szendvicsesek és a zsákutcába torlódó autópályát építő Veljo... ugye, milyen rövid ideig lehetett az átlagember érdeklődésének középpontjában tartani egy háborús bűnösből lett kuruzslót?! Sőt már az sem téma, hogy majdnem oda jutottunk, hogy az emberek alig emlékeznek az álnevére, talán az eredetire sem, vagy inkább nem akarnak...? Elég volt belőle. A fent említett uraknak sokkal több gondjuk van önmagukkal, mint Hágával. Nemcsak hogy nem kerültek be az áhított kényelmes fotelekbe, hanem még a székeket is egymás után veszítik. A legújabb ilyen „dicsőséges vereséget” Temerinben szenvedték el. (Becsukták a szendvicses boltot itt is.) Mert ugye az ő vereségeik dicsőségesek, ha összehasonlítjuk „amazok megalázó győzelmeivel”. Ez a múlt évszázad legzseniálisabb szemfényvesztése, melyen büszkén áll az, hogy „Made in Balkan”! Ebben aztán utolérhetetlen ez a társaság.
Jobb volna, ha más dolgokban tűnnének ki, mondjuk mint a kínai államelnök, aki a tv-ben megmutatta, hogy milyen stílusosan kell kosarat dobni és milyen tökéletes technikával kell leütni pingpongban a labdát. A de a példa ragadós volt (ó, nem a szendvicsesekre!); a napokban Tadić egy az egyben kosárlabdázott Dačić ellen. Igaz, nem volt egyenrangú a vetélkedés, mert Tadić majd egy fejjel magasabb, mint a szocialista vezér, de együtt játszottak a fentiek – de nem csak azok! – megrökönyödésére. Kérem, ilyen a politika.
