Nagyon régen történt ilyesmi velem: nem a börze (ausztrál és szerb) lapjait nyitottam meg elsőként a hálózaton. Az utóbbi hetekben szakadatlanul vérzek. Van egy sejtésem, hogy sajnos ez tovább is tartani fog. S tetszik nekem vagy sem, le kell adnom a jegyzeteket. Tehát ha az ember nem tud valami rosszat megállítani, elkerülni, legalább megpróbálja elodázni.
Valami ilyesmin járhatott az esze a Crvena zvezda vezetőedzőjének is, szerette volna elodázni azt, amitől félt, de nem merte kimondani – „nem ígért semmit” a Vojvodina ellen?! Mondjam, hogy legalább ezt jól tette? Ördöge volt. Kikaptak, megszégyenítette őket a nem is nagyon villogó Vojvodina. A cseh származású olasz Zemannak fogalma sem volt, hogy milyen fába vágta edzői fejszéjét, amikor átvette a belgrádi csapatot! Persze ebben nemcsak ő, hanem még inkább menedzsere a ludas. Nem hiszem, hogy annyira meg lett volna szorulva, hogy ilyen izzó vasgolyót kapjon marokra. Nekem azonban tett egy nagy szívességet, „leszögezte” a legnépszerűbb szerb labdarúgócsapatot a táblázat legalján! Ezen a helyen az első forduló után – állítólag – sosem volt a C. zvezda...
Éppen ezért fogom kivágni ezt a táblázatot és be is keretezem!
De ha már rúgom a labdát, hadd adjam a fentihez Đukić gyóntatásának a legízesebb részét, azt, amikor „istenkáromlásra” vetemedik.
„Karadžić miatt mentem el a Partizanból. Amikor ő lett a szövetség elnöke, tudtam, hogy nem lesz könnyű. Nem is lett. Én a szabályokhoz tartom magam és a törvényekhez. Karadžić a törvények kibúvóit keresi – keresteti fiskálisaival!”
Aki tudja véleményemet a volt szövetségi kapitányról, biztos meglepődik, mert azt kell mondanom, hogy mindaz, amit mondott: tuti!
Haladjon ön is a korral...
Tudom, hogy nagyon kevesen ismerik ezt a mondást, mert a negyvenes évekből származik és úgy végződik, hogy: ...süssön ön is Vánca sütőporral! Nos, a „Vánca” a BMX-kerékpárverseny miatt jutott eszembe. Haladnom kellene nekem is a korral! Az egyszerű „élesztő”, avagy klasszikus sportok mellé (vagy helyettük) el kell fogadnom az újakat, a szokatlanokat, a fiatalok és a sportszerek gyártóinak újabb és újabb nyaktörő és pénzcsináló találmányát. Egy kis (jobban mondva nagyarányú) rosszmájúsággal azt várom, hogy előbb-utóbb vegyes párok ugrálnak a vízbe és útközben szeretkeznek! Vagy éppen bevezetik a távköpést. Hogy minél modernebb legyen, speciális pingponglabdát használnak erre a nemes vetélkedésre. A cél a tüdő kapacitásának növelése, a tífusz, a köszvény megelőzése és speciális labdák gyártása. Ha leülnék gondolkozni, tucatszámra tudnék haladni a korral...
Semmi nem lephet meg bennünket?!
Az egykori nagy állam, mármint YU, a „külső ellenség” esetleges támadásaira készülődve, a civil lakosságot is állandóan úgymond készenlétben tartotta – képezte, egzecírozta. Egy ilyen nagyméretű, egész országot átölelő gyakorlat a címben leírt nevet kapta. Nos, mi történt – esett az eső, nem lett semmi a nagygyakorlatból! A szinte tökéletesnek vélt pekingi játékok is az esőn bukott meg, mondanám én, mert különösen a női gerelyhajításnál törölközőkkel próbálták elfogadhatóvá tenni a nekifutásra kijelölt pályát. Persze nem nagy sikerrel. Szinte hihetetlen, hogy a mindenre gondoló kínaiak az esőre (inkább záporra) nem gondoltak, jobban mondva arra, hogy legalább két-három erre a célra megfelelő gépet vegyenek, csináljanak, béreljenek ki.
Hasonlóképen „lepődtek meg” az USA vágtázói ezen az olimpián. Őket nem az lepte meg, hogy megnyíltak az egek, hanem hogy elfordult tőlük a szerencse istenasszonya. (Vagy hiányzik a lószérum Mexikóból?) Mondhatnám úgy is, hogy ez az asszonyság megátkozta (valószínűleg okkal?!) leggyorsabbjaikat! Arról a csodálatos Boltról Tőke János már a 100 m után megírta, amit meg kellett írni, megadni a legújabb atléta-csodabogárnak. A kétszer hosszabb távon futott világcsúcsa pedig a halhatatlanok közé emelte. Minderre jöttek a jamaicai nők, hárman, százon, minden medál az övék lett. S amikor az amerikaiak a váltókban keresték a kibírhatatlan fájdalmak (egyetlen bronz a vágtákban) orvoslását, mindkét csapatuk, a férfiak és a nők is elejtették a stafétabotot! Úgy hiszem, hogy mindezek után nem kell nagyon hangoztatnom, hogy ebből a szempontból, hozzátéve a Zvezda „ragyogó helyezését”, nagyon szép napom volt.
Az egyik szemem sír, a másik kettő nevet
Ilyen a sport, egyszer az égbe emel, aztán a sárba teper, dobálódzik veled, mint gyerek a játékszerekkel. Barátok, rokonok, családtagok, szeretők, hitvesek gyerekek izgulnak, ünnepelnek vagy gyászolnak annak nyomán, hogy sikerült-e az utolsó evezőcsapás, belőtte-e vagy kivédte-e azt a bizonyos labdát a hozzánk tartozó...
Igen, az egyik szemem sírt, mert az USA jobban vízilabdázott, a másik azonban nem bánta, sőt! Azt, hogy a montenegróiak ezúttal meg kellett hogy adják magukat Hungáriának. Így a magyarok és az amerikaiak döntik el, hogy kié lesz a fényesebb fémdarab. Ha valahogy át tudnám hozni rájuk is a vágtázók átkát, nem adnám egy vak lóért! A másik nevető szemem meg annak a csodálatos Vajdáért, Sándor Attiláért kezdett „izzadni”. A kommentátor eme mondata: „A lélek, az izom, az ember győzedelmeskedett”, megmaradt bennem, talán örökre. Már csak azért is, mert ennek köszönhetően megtört a jég.
