Életem egyik első hosszabb interjúját egy tíz-tizenkét éves topolyai kisfiúval készítettem, aki azokban a napokban tért haza egy sakkvilágversenyről Dél-Amerikából. Most, tíz-tizenöt év után egy sakknagymesterrel, többszörös válogatottal és nem utolsósorban egy kiegyensúlyozott, szimpatikus, lezser fiatalemberrel ülök szemben a Magyar Szó topolyai szerkesztőségében, s nem csoda, hogy az ismeretségünk kezdetére emlékezünk, hiszen mindkettőnk pályafutásának emlékezetes állomása volt az első találkozásunk.
– A korcsoportos világbajnokság volt Brazíliában, azon játszottam akkor – emlékezik Robi a kezdeti sikerekre. Ugyan itthonról követte a sakkolimpiát, de a profi szerbiai sakkozók között a második legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkezik, és főcsapata, az újvidéki DDOR Sakk-klub mellett a nagykanizsai, a Nova Gorica-i és egy bosnyák csapat oszlopos tagja.
• Tízévesen vajon megfordult-e a fejedben, hogy profi sakkozó leszel?
– Nem, tíz-tizenkét évesen még nem gondoltam rá, hogy ebből fogok-e megélni; szerettem sakkozni és igyekeztem minél többet megtudni a játékról. Persze reménykedtem abban, hogy sikeres leszek, de konkrét elképzeléseim nem voltak.
• Mikor érezted meg, hogy ebbe az irányba halad az életed?
– Pár év múlva, amikor nemzetközi mester lettem 16 évesen, akkor már úgy gondoltam, ha ez sikerült ilyen fiatalon, akkor meglesz a nagymesteri titulus is, és akkor már lehet ebből élni. 2003-ban, öt évvel ezelőtt lettem nagymester, s azóta igyekszem a játékomon javítani. Jelenleg 2616 az Élő-pontszámom, ami nagyon fontos, s az a célom, hogy ezt minél magasabban tartsam, ezzel Szerbiában a második vagyok.
Márkus Róbert és felesége, Ana Srebrnič
• A múlt héten Drezdában befejeződött a sakkolimpia. Szerinted reális a döntés, hogy nem kerültél a csapatba, ha tudjuk, hogy ez az Élő-pontszám feljogosított volna rá?
– Nem, Moma Vučičević szövetségi kapitánnyal szeptemberben, a szerb csapatbajnokság kezdetén leültünk beszélgetni Szabadkán, ott szóba került ez, és akkor megjegyezte, hogy azon gondolkodik, hogy kit tenne a második táblára, Ivanišević után, egy stabil játékos kellene neki. Elvileg Šolak meg Kovačević kerülhet szóba, mondtam én, igen, ez így van, válaszolta, de legszívesebben téged tennélek oda. Szerintem ezzel ő is beismerte, hogy a döntése a válogatott összeállításával kapcsolatban nem volt a legszerencsésebb.
• Ezek szerint akkor már eldőlt, hogy ki kerül a keretbe?
– Igen, nem sokkal a beszélgetésünk előtt, július végén, augusztus elején küldött egy e-mailt, amiben leírta, hogy az év elején rossz formában játszottam, illetve a plovdivi Európa-bajnokságon és a márciusi egyéni országos bajnokságon nem szerepeltem túl jól. Már ekkor elhatározta, kik fognak játszani, majd elmúlt egy-két hónap, és ő maradt az eredeti elképzelésénél.
• Most csalódott vagy?
– Az élet megy tovább, lesz még alkalom játszani a válogatottban. S már játszottam is két olimpián és két Európa-bajnokságon. A kapitány nem vette számításba, hogy valaki jó formába kerülhet fél év alatt. Talán nyilatkozott is egy újságnak, hogy Márkus azért nem került a válogatottba, mert későn jött formába.
• Egyébként követted-e a sakkolimpiát?
– Persze, a világhálón keresztül. Délután háromkor kezdődtek a játszmák, és igyekeztem minél jobban követni.
• Elégedett vagy-e a hivatalos honlappal, az oldal frissítésével?
– Engem konkrétan maguk az eredmények és a játszmák érdekelnek, s az volt fontos, hogy élőben követhessem őket. A német szervezők kitettek magukért, szakmai szempontból elégedett vagyok, a külalakkal nem foglalkozom.
• Terveid?
– Játszom a szlovén csapatbajnokságban decemberben, a magyar csapatbajnokság is elkezdődött.
A beszélgetés végén a magánéletre is kitértünk, és Robi elmondta, hogy mikor errefelé van versenye, akkor hazalátogat, általában rövidebb időre. Most sikerült egy szűk hetet Topolyán, családi körben töltenie, ilyenkor a szó szoros értelmében otthon van, ritkán mozdul ki, pihen.
• Két éve nősültél, Szlovéniában élsz.
– Ljubljanából néhány hónapja átköltöztünk Grosuplje városkába, a nyelvet megértem, de még elég nehezen beszélem.
• Sakkozó pár vagytok.
– A feleségem Drezdában volt a sakkolimpián, a szlovén női keret tagjaként, de sokszor megtörténik, hogy én megyek versenyre, ő marad otthon; van, mikor együtt utazhatunk, ez talán a legjobb variáció. Ő még egyetemista is, van néhány vizsgája, éljük tehát a fiatal házaspárok rohanós, kissé bonyolult életét. Egyébként vannak még sakkozó párok, az utóbbi időben többek is összejöttek, de még nem házasok.
• Ezzel, hogy feleséged, Ana is sakkozó, valószínűleg közelebb kerültél a női sakkhoz is. Mi a különbség a te meglátásod szerint?
– Valamilyen különbség van, mert Polgár Juditon kívül nincsenek annyira erős játékosok, mint a férfiak között, hogy ennek mi a konkrét oka, nem tudom, ez bonyolult kérdés. Beszéltünk erről másokkal is, de nem lehet tudni. A sakk nem fizikai sport, logikus magyarázat nincs talán, hogy miért jobbak a férfiak a nőknél.
