Mi, kívülállók időnként feltesszük a kérdést, vajon van-e könnyű és nehéz Dakar. A végén viszont rájövünk – még ha laikusok is vagyunk –, hogy töprengésünk hiábavaló, mert a válasz mindig ugyanaz: csak nehéz Dakar-rali létezik. Ez ugyanis a világ legnehezebb ilyen jellegű terepversenye, s ha a szervezők egy-egy szakasznál meg is „kegyelmeznek” a versenyzőknek, azok előre tudhatják, hogy az adott rali embert és járművet próbáló lesz, sok-sok buktatóval és drámával.
A 2013-as Dakar-rali két legnagyobb csillaga: Stéphane Peterhansel a tizenegyedik, Cyril Despres pedig az ötödik győzelmét mutatja (Fotó: Beta/AP)
Az idei Dakar-rali sajnálatos módon ismét emberéleteket követelt, s olyan szakaszokat kínált, hogy tátva maradt a szánk. Mert ott volt a világ legszárazabb térsége, az Atacama-sivatag, kétszer meg kellett mászni az Andokat, s ha ez nem volt elég, hát ott voltak a nem várt esőzések, amelyek reggelre olyan átfolyásokat képeztek, hogy dagonyázásból is volt elég. És akkor nem beszéltünk még a bokrok mögött lapuló sziklákról, meg arról, hogy bizony navigálni is tudni kell, bár ezt a tudományt mindjobban elsajátítják a versenyzők, így azért olyan látványos bolyongások idén már nem voltak, mint az előző években.
A szabadkai Saghmeister Gábornak egyértelmű volt a célja: végig kell menni a versenyen, mert a szponzoroknak ez az érdekük, nem pedig az, hogy délibábokat kergetve, folyamatosan nyomni a gázt, megkockáztatva ezzel azt, hogy a motorkerékpár egyszer csak csődöt mond. Gábor már a tapasztaltabb versenyzők közé tartozik. Egyrészt azért, mert koránál fogva tudja, nem szabad közel 9000 kilométeren duhajkodni, másrészt azért, mert ez a negyedik ilyen ralija, amelyet sikeresen befejezett. Az összesítettben 61. helye első pillantásra nem tűnik szenzációsnak, de szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy mögötte nem gyári csapat állt, sátorban aludt, s az ilyen, G2-esnek is nevezett (fél)amatőr kategóriában viszont a 8. lett. Ha ehhez hozzátesszük, hogy bizony taposhatta volna a gázpedált rendesebben is, akkor kiderül, hogy az igazi megszállottak versenyében a legjobbak között van, s ez az, ami megsüvegelendő. Csak egy kis adalék az idei teljesítményéhez: Gábor az esőzések kapcsán elmondta, neki nagy szolgálatot tett a csapadék, mert a homok egy kicsit megkeményedett tőle, s a hőmérséklet 30 fokra csillapodott a sivatagban, ami a szokásos 45-50 helyett igazi megváltás…
A profik mezőnyében nem történt meglepetés. Stéphane Peterhansel, Cyril Despres, Marcos Patronelli és Eduard Nyikolajev nyert, vagyis a Mini, a KTM, a Yamaha és a Kamaz, azok a cégek, amelyek a legtöbbet költenek a Dakarra. Monsieur Dakarnak, azaz Peterhanselnak ez a 11. győzelme, amivel a 47 éves francia rekorder, de honfitársának, Despres-nek a sikere is figyelemreméltó, hiszen ötödik alkalommal szakította át a célszalagot, merészen taktikázva és precízen számolgatva. Quadban a Patronelli testvérek (meg a Yamaha) már évek óta egyeduralkodók, s rövid, kétéves kitérő után ismét a trónra került az orosz monstrum, a Kamaz, amelyet a jövőben is pokoli nehéz lesz megszorongatni.
A magyarországi versenyzők legnagyobb erénye ezen a versenyen az volt, hogy valamennyien célba értek. A legtöbb figyelmet Szalay Balázs és az új Opel Mokka keltette, de elmondható, van még min dolgozni, mert a kitűzött cél, az első tíz közelébe sem tudott jutni. Nem is hangoztatta ezt Szalay már a vége felé, hanem úgy értékelt, hogy nagy öröm a számára, hogy a befutón ott lehetett…
Mi következik most? Hát az, hogy hősként fogadjuk a versenyzőinket, ünnepeljük meg együtt velük a tényt, hogy ismét teljesítették azt, amit csak nagyon keveseknek sikerül. Ezután pedig semmiképpen sem a szürke hétköznapok jönnek. Gábor esetében a Dakar után szokásosan azzal telik el a rá következő néhány hónap, hogy a beígért pénzeket próbálja meg felhajtani, azután pedig következik az előttük álló Dakarra való gyűjtés, a tárgyalások és egyeztetések sora. Gyorsan elmúlik ez az egy év, s lazulni csak nekünk, nézőknek szabad.
Jöjjön tehát a 2014-es Dakar-rali!
