Az idei Dakar-rali számodra azért volt részben ismeretlen, mert Peruból indult, ahol te még nem jártál. Ráadásul az ott kijelölt szakaszok voltak talán a legnehezebbek az idei versenyen. Nem rémültél meg az első 3-4 etapon?
– Nem volt semmi probléma. Tudtam, hogy olyan terepet már nem tudnak kitalálni, amelyet én nagyjából ne ismernék, egyedül a motorom miatt féltem, hogy már a verseny első felében leamortizálódik. Az elején tehát nagyon vigyáztam – és ezt az eredményemen is meglátszott –, hogy ne történjen semmi olyan, ami miatt nem tudom folytatni, s összességében jól végignavigáltam az egészet. Ismert, hogy összesítésben a 61., az amatőr mezőnyben pedig a 8. helyen végeztem, de ami a számomra a legfontosabb, hogy Despres idejéhez képest a tavalyi teljesítményemet 6-7 órával megjavítottam. Ez elégedettséggel tölt el, de egyben feladta a leckét a következő évre, ahol ennél még jobban kell teljesíteni. Most azonban a tereprali-vb abu-dzabi futamán gondolkodom csak, amely áprilisban lesz.
A tavalyi évekből emlékezünk arra, hogy például Buenos Airesben milliós tömeg kísért ki benneteket. Limában is így volt?
– Igen, itt is millión felül voltak kíváncsiak ránk, meg az utak mellett is rengetegen szurkoltak. Ez abból adódik, hogy a szervezők a szakaszokat viszonylag közel tervezik a közutakhoz, így ki bírnak jönni az emberek. Teljesen lehetetlen helyeken bukkantak fel terepjárókkal, a dűnék tetején például, de ezek lehet, hogy nem voltak 10 km-re az aszfaltos úttól.
Peruban vannak világhírű helyek, például a Nazca-rajzok mellett haladtatok el. Mit láttál?
– Semmit. Voltak, akik megálltak, de én nem tájlátogatásra mentem: engem csak a verseny érdekel, meg az, hogy behozzam a motort a célba, kielégítve ezzel a szponzorokat is. A táborban én azonnal rohanok felállítani a sátrat, kielemezem a roadbookot, tisztálkodok és vacsorázok, s irány a hálózsák. Ha időben lefekszem, akkor akár hat órát is aludhatok, s másnap hajnali háromkor nem vagyok már annyira álmos. Ott nincs bandázás, barátkozás.
Az előző években az Atacama-sivatagtól meg a homoktól kellett rettegni, az ideinek viszont volt még egy jellegzetessége, ez pedig a sár. Alacsonyabb volt a hőmérséklet, de dagonyáztatok eleget. Te hogy élted meg ezeket a részeket?
– Nagyon sokan panaszkodtak a megáradt patakokra, de én szerencsére az első hetvenben indulhattam, s mivel nem értek utol bennünket az autók és a kamionok, nem volt annyira kitaposva a pálya. Akik mögöttünk jöttek, azok rengeteget szenvedtek, mert a négykerekűek a hatalmas abroncsokkal óriási árkokat ásnak, nincs kemény terep, s akkor keletkeznek a gondok. Két napig nagyon esett és villámlott, s ez a kellemetlenebb, de tudtuk, hogy ez nem tarthat egész nap. Összességében rengeteget áztunk és fáztunk. Egy folyónál a motor nyergéig ért a víz, tele lett a csizmám vízzel, de állva áthajtottam rajta, és kibírtam.
Csapatod, a Szugevara egyébként jól teljesített?
– Igen. Ez egy jól kialakult csapat. A négy motorosból csak Stanovnik esett ki, hárman célba értünk, és én voltam a legjobb helyezett. Társaim előtt azonban le a kalappal, mert végigcsinálták, s ez már magában óriási dolog a Dakar-ralin.
Említetted a szlovén Miran Stanovnikot. Őt maximalistaként ismertük meg, mert képes az első húszban végezni, de sokszor kiesik. Ezúttal is látta a világ, miként gubbaszt ott a motorja mellett, s hogy a helikopter szállította el végül.
– Aznap reggel együtt reggeliztünk, és két órát beszélgettünk, mert késett a start. Akkor még viccelődött, a futamon aztán felvette a versenyt az egyik motorossal, s a poros, lisztes terepen elesett előtte a riválisa. Ő nem vette észre, átbukott rajta, s eltört a levegőszűrőháza. Én megálltam mellette, kérdeztem, kell-e segítség, de rosszkedvűen továbbintett. Talán egy-két percre meg kellett volna állnom, de este már találkoztunk a táborban. Nem volt rózsás hangulatban.
Egy pillanatra benned is megakadt a szusz, mert megállt a motorod.
– Én nyugodt voltam, mert mindent megtettem annak érdekében, hogy biztonságosan célba érjek. Ha látom, hogy veszélyes a terep, leveszem a gázt, s nem érdekel senki. Próbálok olyan részeken gyors lenni, ahol a terep lehetővé teszi. Be kell azonban vallani, hogy volt néhány kritikus helyzet, amikor csak hajszál híján kerültem el a nagy bukást, de úgy látszik, jó döntéseket hoztam. Egy árokba mégis bezuhantam, de végül pár perc alatt kikecmeregtem belőle. Az Andok most sem esett jól, mert nagyon álmos voltam és nagyon fáztam. Alig vártam, hogy a határhoz érjek, ahol megmelegedhettem, megittam egy kávét és megettem a szendvicset, majd folytattam.
Aki évente kíséri a versenyt, az láthatta, hogy új tájakon hajtottatok.
– Én az összes Dél-Amerikában hajtott Dakar-ralin kinn voltam, s elmondhatom, hogy egyik szakasznak sem volt köze a másikhoz. Talán csak egy 30 km-es szakaszt ismertem fel, a többi új volt. De így az érdekes!
Az előző nyilatkozataidból hallottuk, hogy végigdúdolod az egész Dakart. Mit szoktál énekelgetni?
– Minden hülyeséget. A Mamma miától kezdve az ex-YU számokig, a dalmát sanzonokig. Másnak van MP3-as lejátszója, én nem viszek ilyet. Hajnalban sokat gondolkodok a családról, meg azon töröm a fejemet, hogy a sajtót kellően értesítettem-e a történésekről. Sok mindenen lehet fejleszteni, de az a legfontosabb, hogy az a stáb, amely engem követ, annak az legyen a legfőbb dolga, hogy én minél jobban teljesítsek. A legfontosabb dolog most az, hogy jó lenne kicserélni a motort, mert ez már ki van „fáradva”. Remélem, hogy idén sikerül mindent egyeztetni. Sok minden hiányzott az idén is, s ezekről kell majd tárgyalni. Folytonosan téma a súlyom, de ismételten sikerült bebizonyítani, hogy a 120 kilóm ellenére egyben be tudom hozni a célba a KTM-et.
Ilyenkor mindig az a feladat következik, hogy a beígért pénzeket próbálod behajtani.
– Az a tapasztalatom, hogy sok cégtől egyszerűen keveset kértünk. Az elkövetkező időben ezt másként csináljuk, s letisztázzuk, hogy mennyi pénzért mennyi jár. Nem mindegy, hogy milliót vagy ötvenezret fizetnek a számlánkra, megköszönve azért minden szponzor segítségét. Ez a világ legnagyobb presztízsű raliversenye, s nekünk is fel kell nőni erre a szintre.
Tavaly az volt a cél, hogy minél jobb helyezésen végezzél, de kiestél. Idén azt kérték tőled, hogy hozd be a motort a célba, s ezt teljesítetted. Mi lesz a taktika 2014-ben?
– Az még majd attól függ, ki lesz a főszponzorom, s azok mit kérnek. Én minden évben a tőlem telhető legjobbat próbálom kihozni a versenyből, de a fő cél mégiscsak az a Dakaron, hogy célba érjél. Elméletileg be bírok én jönni jobb helyezésen, de fejetlenül nem megyek neki az egésznek, ezt nem vállalom. Nem is erről vagyok híres, hanem arról, hogy ismerem a saját határaimat. Húsz éve motorozok, előtte pedig komolyan kosaraztam, amit kevesen tudnak. Mégis, nem vagyok már 20 éves, tehát az akkumulálódási időszakom is hosszabb. Ezzel együtt számos alkalommal bizonyítottam már, s ez önmagáért beszél.
