Karsai Ferencet csak úgy szólítják a szegedi tekepályán, hogy: a „Főnök”. Ő az elnök, ő a pénztáros, ha kell, a sofőr, ő intéz mindent, ami a szegedi tekével kapcsolatos. Profi csapata van, s joggal várhatja el a játékosoktól a jó eredményt. Ők meg szállítják is a jó eredményt, magyar bajnokok, idényről idényre bekerülnek a BL-be, ráadásul újra megnyerték a világkupát is.
Azért neked is biztosan már a BL négyes döntője jár a fejedben, meg a bajnokság végkifejlete.
– Kezdjük sorjában: Zsombor óriási erősítés volt az idén, s ennek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye, hiszen 2006 után ismét világkupát sikerült nyernünk. A BL-lel kapcsolatban el kell mondani, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl a Zaprešić ellen, mert a hazai 7:1 nem tükrözte reálisan az erőviszonyokat, a horvátok egy kiváló gárda. Javunkra talán a nemzetközi rutin döntött. Zólyombrézóban nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a St. Pölten azt a Bamberget búcsúztatta, amely meg tavaly minket ütött ki a BL-ből. Az osztrákokat eddig mindig sikerült legyőzni, de most nem lesz könnyű. A döntőben aztán a házigazda és címvédő Sport következhet, bár nem írnám le a belgrádiakat sem, hiszen nagyon erős csapatról van szó, csupa szerb válogatottal, a szlovákok gárdája pedig foghíjas. A döntőben aztán minden elképzelhető.
A hazai bajnokságban évek óta ádáz küzdelmet folytattok a zalaegerszegiekkel.
– A cél ismét a bajnoki cím, s lépéselőnyben is vagyunk, hiszen itthon sikerült őket legyőznünk 6:2-re. A zalaegerszegi rangadó március 16-án lesz, ott mindenképpen azt várom a csapattól, hogy 6:2-nél jobb eredményt érjünk el ott, hiszen azonos pontszám esetén az egymás közötti eredmény döntheti el a bajnoki cím sorsát.
Manapság nem könnyű dolog egy sportklubot működtetni. Szegeden profi tekejátékosok vannak. Hogy sikerül mindent megoldanod, mennyire segít a város, vannak-e szponzorok?
– Való igaz, hogy nehéz, főleg a nem olimpiai és látványsportágakban. Nehéz behozni a csarnokba a szurkolókat, a médiát. Ezúton szeretném megköszönni a város segítségét, mert jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy mi ilyen szinten sportolhatunk, hiszen költségvetésünk 40 százalékát fedezi. A maradékot nagyon nehéz összerakni. Szponzorok segítenek, valamint az itteni pálya üzleti alapon való működtetése meg a pályázatok. Itt szeretném elmondani, hogy a Zentával közösen megnyertünk egy pályázatot, s ennek eredményeként még szorosabbra fűzzük majd a két klub közötti kapcsolatot, amely keretében nyolc alkalommal találkozunk majd, s a szélesebb közönséget is be akarjuk vonni az együttműködésbe.
Sok jó vajdasági játékos van a csapatban. De hogy látod a szegedi teke jövőjét, szegedi gyerekekkel? Milyen az utánpótlás?
– Érdeklődés van, de hogy ezekből a gyerekekből lesz-e jó tekéző, nos, ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Nemcsak a tekével, hanem a magyar sporttal, a magyarok sportolásával kapcsolatban. Van egy-két minta, egy-két olyan sportág, amely példát ad a gyerekeknek, ahol az utánpótlásbázis biztosítottnak látszik, de a többiben nagy gond ez. A fiataloktól egyre nagyobb energiát követel az iskola, belépett az internet az életükbe, eléggé ingergazdag környezetben élnek, s hogy ők mindent feltegyenek egy olyan sportra, amelyben nincs meg igazán a megélhetés lehetősége, erősen kérdőjeles. Én ezt azonban megértem, így a mi sportágunkban csak az kerülhet fel a csúcsra, aki fanatikus, s tíz éveket áldoz fel az életéből erre.
