A címvédő magyar női csapat valószínűleg nem ezt a forgatókönyvet álmodta a Zalaegerszegen zajló világbajnokság előtt: a házigazdák az egyenes kiesésű negyeddöntőben a németekre futnak rá, s akár azt is mondhatnánk, aknára, mert a germánok kiválóan játszottak eddig. Ez lesz tehát a legjobb nyolc slágermérkőzése (a mérkőzés ma 17.45 órakor kezdődik), hiszen a Szlovénia–Csehország és a Románia–Szlovákia párosokból sejteni lehet, hogy az előbbiek jutnak tovább, míg az Ausztria–Horvátország összecsapás kimenetele nem teljesen világos. Az elődöntőkre és a döntőre szombaton kerül sor, bronzmérkőzés nem lesz.
Szerbia kiesett, de emelt fővel búcsúzik a versenytől, hiszen az utolsó mérkőzésen, Romániával szemben is kemény ellenállást tanúsított. Különösen Szántó Lívia kezdett jól, aki mindjárt a meccs kezdetén 621 fával indított, de csapattársai sajnos nem tudták őt követni, és 82 fás vereséget szenvedtek.
A férfimezőnyben tegnap tartották meg az utolsó csoportfordulót. Magyarország biztosan vette az Ausztria jelentette akadályt, és kényelmesen lett csoportelső, Szerbia pedig este rangadózott Romániával, s ez a meccs döntötte el, ki lesz az első a csoportban.
Szerda esti eredmények, nők, C csoport: Ausztria–Csehország 5:3 (3547:3506). D csoport: Magyarország–Szlovákia 7:1 (3620:3401). A csoport végső sorrendje: Magyarország 6, Szlovákia 4, Bosznia 2, Dánia 0 pont.
Tegnap délutáni eredmények, férfiak, A csoport: Bosznia–Észtország 8:0 (3643:3362), Magyarország–Ausztria 8:0 (3952:3637). B csoport: Szlovákia–Franciaország 6:2 (3794:3688), Horvátország–Szlovénia 6:2 (3799:3696).
