Szombaton a Zenta hazai közönség előtt idei legrosszabb játékát mutatta, s hogy mégis otthon tartotta a pontokat, azért az igen középszerű belgrádiak a „hibásak”, mert nem használták ki a kínálkozó lehetőségeiket, még pontosabban: Újházi Attila „kivédte a szemüket”. Azt már a múlt héten megemlítettük, hogy a Tisza-partiak az idei legeredményesebb játékosuk, Szabó Szebasztián nélkül voltak kénytelenek a hétvégén játszani, de szerepét ezúttal bátran átvette a 16 éves szabadkai Klinovszki Michael, aki sorsdöntő pillanatokban vállalta magára a lövést, s négy remekbe szabott találattal csapata győzelmét harcolta ki.
Vasárnap aztán Tóth László edző nyolc legjobbja nélkül indult Valjevóra, ahol a serdülő fiúk elfogadható, 20:6-os vereséget szenvedtek az éllovas ellen.
Szombaton a Zenta szabad, vasárnap pedig Belgrádban vendégszerepel, ahol a Stari grad csapatával küzd meg.
Zenta: Zenta–Dorćol 7:6 (1:1,2:1, 1:1, 3:3)
Népkerti medence, 100 néző, vezették: Virijević, Šukić (Nagybecskerek).
Zenta: Újházi, Babin 2, Boros, Szabó I. 1, Mészáros, Híres, Molnár, Klinovszki 4, Király, Józsa Sz., Kopasz, Józsa D., Locki.
Dorćol: Joković, Tomić 2, Lilić 1, Kostić, Ursić, Jovanović,Milojević, Markulin, Markov, Jevtović, Radalj 1, Turković 2.
Az 6. forduló eredményei, észak: Valis ’93–Taš 9:10, Zenta–Dorćol 7:6, Stari grad–Polet – ma, a Valis szabad volt. A 7. forduló: Valis–Zenta 20:6, Dorćol–Stari grad 8:7, Polet–Valis ’93 8:14, a Taš szabad volt.
A táblázat:
1. Valis |
6 |
5 |
1 |
0 |
93:45
|
16 |
2. Taš |
6 |
4 |
1 |
1 |
72:53
|
13 |
3. Stari grad |
5 |
3 |
0 |
2 |
46:35
|
9 |
4. Dorćol |
6 |
3 |
0 |
3 |
61:59
|
9 |
5. Zenta |
6 |
3 |
0 |
3 |
47:05
|
9 |
6. Valis ’93 |
6 |
1 |
0 |
5 |
56:06
|
3 |
7. Polet |
5 |
0 |
0 |
5 |
37:15
|
0 |
Dél: Vrnjačka Banja–Rasina 15:10, Paraćin–Kraljevo 10:14, Dubočica–Jezero 4:11, a Goč szabad volt. 7. forduló: Goč–Paraćin 5:20, Kraljevo–Dubočica 22:4, Jezero–Vrnjačka Banja 18:8, a Rasina szabad volt. A sorrend: Kraljevo és Jezero 16, Paraćin 12, Dubočica, Rasina és Vrnjačka Banja 6, Goč 0 pont.
