2024. október 6., vasárnap
SAKK

Hoang veretlenül nyerte meg az Európa-bajnokságot

Hoang Thanh Trang olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével nyerte meg a belgrádi női sakk-Európa-bajnokságot. A magyar színeket képviselő játékosnak az utolsó fordulóban már egy döntetlen is elég volt a biztos első helyhez, mivel a pénteki, tizedik fordulóban aratott győzelmével 8,5 ponttal egyedüliként vezette a mezőnyt, ráadásul előnye egypontosra nőtt.

A 11. fordulóban a világos bábukat vezette a litván Viktorija Cmilytével szemben, és remijével 9 ponttal – hét győzelemmel és négy döntetlennel, azaz veretlenül – zárta a tornát. A 150 fős mezőnyben ott volt két korábbi világbajnok, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova. Előbbit Trang a tizedik fordulóban legyőzte sötéttel. A 14. helyen kiemelt Hoang Thanh Trang sikere azért is egyedülálló, mert eddig egyetlen magyar versenyző sem tudott Európa-bajnokságon dobogóra állni a klasszikus versenyszámban. A siker nem előzmény nélküli, a magyar csapat olimpiai éltáblása ugyanis 2011-ben a grúziai Kutaisziben már nyert rapid-Eb-t.

Az ezüstérmet a grúz Salome Melia szerezte meg, aki az utolsó fordulóban a lengyel Monika Socko ellen harcolta ki a döntetlent. Sockónak a győzelem ezüstérmet ért volna, így mindent megtett a sikerért, s végül 150 (!) lépés után egyezett bele a remibe. A kellemes meglepetés kategóriába sorolható az örmény Lilit Mkrtchian bronzérme, a kellemetlenbe pedig a címvédő orosz Valentyina Gunyina 25. helyezése. Az Eb első 14 helyezettje részt vehet a következő világbajnokságon.

Az Európa-bajnokság végeredménye: 1. Hoang Thanh Trang (magyar) 9, 2. Salome Melia (grúz) 8, 3. Lilit Mkrtchian (örmény) 8, 4. Viktorija Cmilyte (litván) 8, 5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 8, 6. Bela Hotenasvili (grúz) 8, 7. Monika Socko (lengyel) 8, 8–20. Alina Kaslinszkaja (orosz), Meri Arabidze (grúz), Natalija Pogonyina (orosz), Bajra Kovanova (orosz), Anna Muzicsuk (szlovén), Olga Girja (orosz), Antoaneta Sztefanova (bolgár), Kubra Ozturk (török), Pia Cramling (svéd), Lela Zsavahasvili (grúz), Jekatyerina Atalik (ECU), Sophie Milliet (francia), Ketevan Arahamija-Grant (skót) 7,5, 21–32. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz), Deimante Daulyte (litván), Sopiko Guramisvili (grúz), Katyerina Lahno (ukrán), Valentyina Gunyina (orosz), Nana Dzagnidze (grúz), Inna Gaponenko (ukrán), Tatyjana Koszinceva (orosz), Anan Matnadze (spanyol), Natalija Zsukova (ukrán), Anasztaszija Bodnaruk (orosz), Elisabeth Paehtz (német) 7 pont stb.

A szerbiai versenyzők helyezései: 54–75. Irina Čolupškina 6, 76–100. Marija Rakić, Jovana Erić, Ljilja Drljević, Marija Manakova, Ana Benderać, Mila Žarković 5,5, 101–115. Jovana Vojinović, Marija Petrović, Bogdana Nonković 5, 116–137. Adela Velikić, Anastasija Panić, Tamara Kezele, Violeta Todorović, Lena Miladinović, Sandra Đukić 4,5, 138–148. Radmila Živić, Teodora Injac, Barbara Dizdarević 4, 149–161. Stefana Milutinović, Teodora Rakić, Katarina Nestorović, Nataša Korbovljanović, Kristina Branković, Amalija Pihajlić 3,5, 162–164. Anja Rudović, Mila Paramentić, Dušica Selulović 3, 165–166. Maja Milanović, Anđela Sarjanović 2,5, 167. Maja Veličkovski Nejković 2, 168. Milanka Janković 1 pont.