Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki 2003-ban játékosként is világbajnok volt: – Egészen más érzés ez most kapitányként, mint játékosként volt, bár pályafutásom végén már éreztem hasonlót a mostanihoz, amikor a többiek örömét láttam. A félidőben már mondtam a fiúknak, mi jobban akarjuk a győzelmet, és meg is fogjuk nyerni a meccset. Minden meccsen néztem, hogy mi van a fiúk szemében. Az ausztrál mérkőzés után azt láttam, hogy nehéz lesz őket megállítani, pedig még csak nem is nyertünk. Annak idején hasonló volt a fiatalok és az öregek aránya, azt hiszem, megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt. Bedő Krisztiánról egy éve nem igazán tudtam, kicsoda. De ahogy elkezdtünk dolgozni, el kellett hinnie, hogy ő a legjobb. Ahogy a többieknek is. Éreztem, hogy rejtőzik bennük egy olyan erő, amelyik minden felett áll, ami odáig vezetett, hogy mi akartuk legjobban ezt a sikert, amit pedig soha nem kell megmagyarázni.
Szivós Márton: – Adjatok egy pofont, hadd ébredjek fel! Azért lettünk világbajnokok, mert hittünk a munkában, az edzőnkben és a taktikában. Itt a világbajnokság alatt végleg igazi csapattá értünk.
Hosnyánszky Norbert: – A világbajnoki aranyérem nekem ugyanolyan értékes és kedves, mint az olimpiai volt. A kihagyott büntetőm után nem estem kétségbe, túl kell lendülni ezen, és sikerült is. A montenegróiak elbizonytalanodtak, mi viszont végig tudatosan játszottunk, ráadásul Nagy Viktor szenzációsan védett. Ez életem csúcspontja.
Nagy Viktor: – Az volt az idei első célom, hogy a világ legjobbja legyek. Ezt a kupát akartam a kezembe fogni, ami itt van nálam. A többi csapattársamnak is jelentős és fajsúlyos céljai voltak, másként nem lehet. Ez az aranyérem a második célom volt, ami egyben elégtétel is. Annyiszor láttam már másokat a dobogó tetején örülni jó tíz év alatt, annyi keserűségben volt már részem. A jóleső „megcsináltuk”-érzés van bennem, és ez az aranyérem azt is jelenti, hogy nincs lehetetlen.
Varga Dénes: – Nem nagyítanám fel a tulajdonságaimat, nincs mágia. A közös munkában való hit a legfontosabb. Nagyon örülök, hogy Szivós Marci világbajnok lett, mert egy tehetséges játékos, és már nagyon megérdemelte. A döntő előtt már a pszichológiai felkészítés dominált, nem a fizikai: 70:30 volt arány.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke: – A rosszul sikerült margitszigeti Vodafone-kupa után azt mondtam, hogy elődöntős lesz a válogatott, ott pedig már bármi lehet. Akkor mindenki hülyének nézett. Van négy-öt egyforma csapat a világon, ezen a vébén Tibor jelentette a különbséget. Az elmúlt négy évben Tibi volt a legjobb döntésem.
Ranko Petrović, a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya: – Szomorúak vagyunk, világbajnokok szerettünk volna lenni. Talán túlzottan is akartuk az első helyet. Az elején görcsösen játszottunk. Egy nagy csapat ellen veszítettünk, de ezen a meccsen nekünk sok dolog nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Az akarat megvolt, az biztos. A vb előtt az ezüstérmet mindenki elfogadta volna. Fáj ez a vereség, azonban tovább kell lépnünk. Gratulálok a fiúknak a mutatott játékért és eredményért, különösen Filip Klikovacnak, aki az utolsó néhány mérkőzésen súlyos sérülése ellenére is vállalta a játékot.
Dejan Savić, a hetedik helyen végzett szerb válogatott szövetségi kapitánya: – A Montenegró elleni vereség okozta sokkból és letargiából sikerült kilábalnunk. Az ausztrálok ellen jól játszottunk, és megérdemelten nyertünk. A negyeddöntőben két pillanat volt a döntő, s úgy alakult, hogy mi veszítettünk. Megyünk tovább, bízom ebben a csapatban.
Vanja Udovičić: – Ami a helyezésünket illeti, elmaradtunk a várakozástól. Jó iskola volt ez valamennyiünknek, hiszen az olimpiai ciklus első évében átérezhettük az ilyen nagy mérkőzések hangulatát.
Filip Filipović: – Egy mérkőzést veszítettünk el, egy gól különbséggel. Minden, ami utána történt a Montenegró elleni vereség következménye volt. Nem kell depresszióba esni. Mi egy csapat vagyunk, ezt már 101-szer bizonyítottuk, s a jövőben is ezt tesszük majd.
