Áll a bál a Magyar Kajak-kenu Szövetség háza táján.
A kapitány, azaz Angyal Zoltán minden rosszat egyértelműen Fábiánné Rozsnyói Katalin, az edző nyakába varrt. Az Egyenes Beszéd című műsorban ugyanis ezt mondta: „Nem lehet örökös diktatúrában nevelni a kajakoslányokat, Kati néni pedig ezt teszi.”
Ha tette, tehette, mert eddig minden eredménye és eredményessége őt igazolta. Kérdem a nyájas olvasót, ismeri-e e kínos helyzet után a következő pesti viccet. Nem? Akkor elmesélem.
Az említett Zoltán felkerült a mennybe. Az Úr elé állt és ezt mondta: Istenem, vedd tudomásul, hogy soha nem csaltam meg életem során a nejemet (átvitt értelemben: a kajak-kenu szövetséget). A mindenható odaszól egyik szolgájának: menj a raktárba és hozz azonnal két szárnyat Zoltán úr részére. Uram, hát tényleg angyal leszek örökre?! Nem, hanem liba – volt a gyors válasz.
A tollpihesúlyú kapitány miért akar beleszólni az elefánterejű Fábiánné munkájába, hiszen versenyzői tonnaszámra gyűjtötték eddig az aranyérmeket?
Talán feledte, mi történt majd két éve Pekingben, amikor Rozsnyóit a Kínai Olimpiai Bizottság meghívta vendégségbe. A kínaiak ott és akkor egy üres szerződéslapot tettek Kati néni elé, mondván töltse ki, kedves, és olyan összeget írjon be, melyet mi előre és rögtön meg is adunk. „Nem. Nem tehetem. Magyar vagyok és azt szeretném, ha a 2008-as olimpián hazám lányai állnának a dobogó legfelső fokán, nem pedig a kínaiak.”
Ilyet csak egy betegesen öntelt asszony mondhat – gondolta (vagy mondta is) Angyal.
Mi meg úgy hisszük, hogy Angyal Zoltán volt és lett öntelt, nem pedig a kajakvilág szent asszonya!
