Egy lengyel származású John K. nevű középcsatárom az egyik előkészületi táborozáson vacsora előtt szót kért: „Tudom hogy összepisáljátok magatokat a röhögéstől, de valóban nősülök két hét múlva!” A hahotázásnak sehogy akart vége lenni, de amikor gyűrűket is megmutatta, a gárda hozzákezdett egy nagyon komoly rendezvény megszervezéséhez.
A legidősebb játékos, aki a legnagyobb nőcsábász volt a klubban, a vacsora után bejelentette, hogy a legénybúcsút szombaton tartjuk meg az általa kiszemelt helyen, és a programra ne legyen senkinek se gondja! Sydneyben nyáron szinte minden fiatal rövidnadrágban járt abban az időben, a bermudanadrágok még nem jöttek divatba, éppen ezért volt furcsa, hogy a kapitány kimondta: „Hosszúnadrágban jöttök!” Nagyon előkelő helyre esett választása, és bizony borsos árat fizettünk, de megérte – többszörösen! A program kiváló volt, ezt el is vártuk, de nem ezért jöttünk, s már kezdtek zúgolódni az idősebbek: „Mi van a sztriptízzel? Lesz, vagy megyünk haza?” Nem ment senki haza, mert átinvitáltak bennünket egy „privát helyiségbe”, és ott előbb egy harisnyás, nem anyaszült meztelen hölgy mutatta be lenyűgöző technikáját, majd utána jött „az igazi”. A természet tökéletessége, megduplázva! Az ikertestvérek programja mindannyiunkat szinte a földhöz vágott. Eszem ágában sincs, hogy megpróbáljam leírni, amit a „tükörkép” mutatott, úgysem tudnám… A kapitány a végén jogot adott a búcsúzó legénynek, hogy válasszon. A jobb oldalira esett választása, azzal a magyarázattal, hogy ő jobblábas. Kászálódtunk haza, ő maradt, a kapitány „mindent” elintézett.
Másnap, mit ad isten, megjelenik és azt mondja, hogy játszani akar. Mondom neki, hogy nyugodtan kihagyhatja a meccset, egyszer nősül életében az átlagember, s mindezek után nem hinném, hogy formában van. – Nagyon is formában érzem magam – volt a válasz. És neki lett igaza, három gólt lőtt, igaz, egyet büntetőből. A következő években néhányan megpróbálták az ilyen előkészületeket, rendre sikertelenül.
Donadoni nem gondolt ilyennemű lelkifröccsre, lószérumra, sőt még „hajnövesztőre” sem, de nem is kellett, mert az ajánlat önbuzgóságból, saját érdekek miatt jött! Igen? (Más járt a hölgy marketingmenedzserének az agyában, mint éppen csak a calcio.) A földtekét körüljáró ingyenes népszerűsítést már nem említeném Elena Santarelli tv-sztár és fotómodell ígérete nyomán. A természet tökélye (remélem, a kép ezerszer többet mond, mint én) ezúttal ingyenes rongydobálást ígért az olasz válogatottnak, ha megverik Romániát. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az olaszok komolyan vették-e az ajánlatot, mert az a kínos döntetlen nem erre vall.
Vagy a vetkőzni hajlandó hölgyet már többen jól ismerik?! Erre szokták mondani, hogy… ami a címben áll.
Csodálatos számok és egy kis káröröm
Érdekes mondanivalója van az alábbi kimutatásnak. A nyolcba jutott csapatok legérdekesebb és fontosabb meccsein az orosz válogatottban csakis otthon játszó labdarúgók voltak! Ezzel szemben a horvát színekben Németország ellen egyetlen hazai klubban fellépő focista nem volt! Németország, Olaszország és Törökország nyolc-nyolc hazai játékost és három-három idegenlégióst küldött a pályára. Ennek a fordítottja érvényes a hollandokra és portugálokra. Milyen tanulságot lehet ebből levonni? Talán csak annyit, hogy a legjobb játékosok a pénz után menve nem maradhatnak például kisebb államokban, ahol lényegesen kisebb a lehetőség megaeurókat keresni – Horvátország, Hollandia és Portugália például.
Alig emésztettük meg a párizsi salakot, jön a wimbledoni zöld gyep. A hölgyeknél az első 20 kiemelt teniszezőben hét (7) orosz van! Biztos vagyok abban, hogy ha nem teniszőrültek, fogalmuk sincs, hogy közvetlen utánuk 2-2 játékossal a szerbek, a Williams testvérek, valamint Franciaország van. Szlovákia, Svájc, Lengyelország, Magyarország, Fehéroroszország, Csehország és Olaszország van képviselve egy-egy teniszezővel.
Ha már a tenisznél vagyunk, egy kis pletykába illő adathalmaz. Az a bájos kis Ivanović, aki ha véletlen adna valamelyikünknek egy átszállóst, látnánk az égbolt minden csillagát, hirtelen multimilliomos lett, sokszorosan! Az egyik napilapban (leginkább megbízható)
megjelent egy cikk arról, hogy a szerb sportolók közül ki mennyit keres. Nos, Ivanovićnál bizonyos számok nem igazán passzolnak. A Yonex állítólag 70 milliót dollárt fizet neki (állítólag négy évre), továbbá a Rolex másfelet, a Verano Motors hárommillió eurót, s ha jól emlékszem, van már neki vagy 3 milcsije magából a játékból. Éppen ezért egy kicsit furcsának találom a listát, melyen ő a hetedik 20,1 millióval, holott az előtte lévők mind többéves szerződésért kapják a több pénzt, de senki meg sem közelíti a 70 milliót. Nem is olyan könnyű zsonglőrködni az ekkora számokkal, tehát ne legyünk szőrszálhasogatók.
Számokról lévén szó nem nem szalaszthatom el a ziccert: könnyen megtörténhet, hogy a zentaiak a magyarkanizsai KA alatt futtatják kocsijaikat a jövőben. Nagykikinda után most Magyarkanizsa, szerintük ennél csak a Novi Pazar-i NP volna sértőbb.
