2024. október 6., vasárnap

Szerbiai kvóták nélkül

ASZTALITENISZ – OLIMPIAI SELEJTEZŐ

A dohai olimpiai világselejtezőn sem Erdélyi Annamáriának, sem Fehér Gabriellának nem sikerült egyéni kvótát szereznie a londoni ötkarikás játékokra, s a csapat kvótáért küzdő Pető Zsolt sem járt sikerrel. A legközelebb a londoni részvétel kiharcolásához Fehér járt, aki a nyolcaddöntőben óriási küzdelemben, 4:3-ra veszített az orosz Noszkova ellen.

A magyarországi versenyzőknek sem hozott sok sikert a katari torna: Jakab János nem jutott be a legjobb 16 közé, a harmadik kiemelt Lovas Petrát pedig két spanyol (Ramirez és Dvorak) is megelőzte, s mivel a hispánoknak egy versenyzőjük, Shen a világranglistás helyezésének már korábban bebiztosította a részvételt, így szombaton úgy tűnt, hogy a női csapatversenyben a spanyolok szereztek kvótát Dohában. Vasárnapra azonban változott a helyzet (!), s az utolsó információ szerint Magyarország női válogatottja vehet részt a londoni ötkarikás játékokon. A hivatalos álláspont szerint május 30-ig a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség közli majd a végleges listát.

Mindenesetre ezek a selejtezős versenyek rámutattak arra, hogy asztaliteniszben sokkal pontosabban kell megfogalmazni a versenyszabályzatot, mert az, hogy véget ér az utolsó kvalifikációs torna, és a játékosok sem tudják, hogy olimpiai résztvevők-e vagy sem, egyáltalán nem szolgálja a sportág javát.

Ami biztos, mivel ez már korábban eldőlt, hogy Szerbiát a férfiaknál Marko Jevtović és Aleksandar Karakašević, Magyarországot egyéniben a férfiaknál Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám, a nőknél pedig Tóth Krisztina és Póta Georgina képviseli majd.

Eredmények, férfiak, a 16 közé jutásért: Pető–Diduk (ukrán) 0:4 (–8, –11, –4, –7), Jakab (magyar)–Zsmudenko (ukrán) 2:4 (–7, 6, –8, –6, 12, –10). A 17–32. helyért: Pető–Pištelj 4:1 (–4, 10, 7, 9, 6). A 17–24. helyért: Pető–Such (lengyel) 3:4 (–8, 7, 6, –8, –5, 9, –9).

Olimpiai résztvevők: Machado (spanyol), Apolonia (portugál, csak csapatban), Wang (lengyel), Diduk (ukrán), Vang Bora (török), Bentsen (dán), Gaćina (horvát), Bobocica (olasz).

A 16 közé jutásért: Erdélyi–Parker (angol) 4:2 (–6, 7, –12, 12, 9, 1), Boros (horvátországi)–Bilenko (ukrán) 3:4 (8, –7, 7, –15, –6, 9, 5). A nyolcaddöntőben: Fehér–Noszkova (orosz) 3:4 (4, –12, 9, –4, 10, –7, –9), Erdélyi–Hadačova (cseh) 1:4 (–8, –7, 14, –5, –6), Lovas (magyar)–Tihomirova (orosz) 2:4 (–6, 3, 9, –9, –4, –3). A 9–16. helyért: Erdélyi–Lovas 0:4 (–10, –4, –6, –1), Fehér–Bilenko 3:4 (–6, 14, –7, 13, –11, 7, –5). A 9. helyért: Lovas–Fadejeva (orosz) 3:4 (–9, –8, 7, 12, 6, –9, –14).

A 13–16. helyért: Szőcs (romániai)–Fehér 4:1 (7, 8, 7, –10, 10), Erdélyi–Liu (brit) 4:2 (–5, 6, 7, –4, 6, 6). A 13. helyért: Erdélyi–Szőcs 4:0 (9, 5, 4, 7). A 15. helyért: Liu (brit)–Fehér 4:0 (5, 4, 8, 3).

Olimpiai résztvevők: Ekholm (svéd), Hadačova (cseh), Ramirez és Dvorak (spanyol), Noszkova és Tihomirova (orosz).