2024. október 6., vasárnap

Bácsföldvári feljutás!

ASZTALITENISZ
A bácsföldvári Vojvodina női csapata ősztől az I. ligában szerepelhet

Szép sikert ért el a bácsföldvári Vojvodina női csapata: a Polyák Sándor vezette együttes (Benkő Edina, Sanja Mirilov, Polyák Anetta, Surján Szabina) első lett Aleksinacon az I. ligába jutásért megrendezett selejtezőtornán, így a 2012/2013-as idényben a Szuperliga alatti rangfokozatban szerepelhet. A bácsföldvári együttes mögött a második helyen a belgrádi Crvena zvezda végzett, így ez a két klub harcolta ki az I. ligában való szereplést.

Számítottunk a jó eredményre, hiszen a papírforma alapján mi voltunk a selejtezőtorna főesélyese, de ezt az asztalnál is bizonyítani kellett – mondta Polyák a Magyar Szónak, majd hozzátette, hogy – habár az eredmény nem erről tanúskodik, hiszen három meccset 4:1-re, kettőt pedig 4:0-ra nyertek – az első helyet nem volt könnyű megszerezni. – A fiatal csapat, amelyben ötödikes és hatodikos lányok, egy elsős középiskolás, és a rutinos Sanja Mirilov kapott helyet, azonban az egész tornán magabiztosan játszott. Külön kiemelném Mirilovot, aki a mérkőzések mellett az edzéseket is bevállalta, amivel nagyban hozzájárult a játékosok fejlődéséhez. Hozzáállása, mind edzéseken, mind a mérkőzéseken, példaértékű a fiatal asztaliteniszezők számára.

A magasabb rangfokozatba jutással és a folyamatosan jó eredmények szállításával a gondok is megsokasodtak, mivel a klub évi költségvetésének 80 százalékát külső forrásokból teremti elő, az önkormányzati támogatás nagyon kevés, s a klubnak nincs egyetlen ösztöndíjasa sem.

Az I. ligában az elsődleges cél a bennmaradás, mivel anyagi kereteink nem teszik lehetővé, hogy erősítsünk. Surján Szabina nemrég kiharcolta helyét a serdülő válogatottban, de hogy honnan lesz pénz az ő utaztatására, azt még nem tudom. Éppen ezekben a percekben írom a kérvényt a Vajdasági Asztalitenisz-szövetségnek, hogy mentesítsen bennünket az I. ligás benevezési díj fizetése alól, ami 10000 dinár lenne. A niši szövetség már ezt megtette a hozzájuk tartozó klubokkal, remélem a vajdasági szervezet is hasonlóan cselekszik. Surján esetében pedig nem tudunk mást kitalálni, pár napon belül megkezdjük a kalapozást, s remélem, hogy sikerrel járunk majd.

A férfiaknál a Palánka (Dragan Balaban, Uroš Vrućinić, Milan Novaković, Stanislav Marković, Dejan Dembicki) és a prokupljei Topličanin (Žako Zakić, Nikola Strugarević, Milinko és Dušan Drobnjaković, Oliver Radošević, Dragan Radenković) végzett az első és a második helyen, így ősztől ez a két csapat próbálhat szerencsét a magasabb rangfokozatban. A Topolyának (Juhász Antal, Námesztovszki Zsolt, Faggyas László, Bojan Stojanović) nem sikerült feljutnia, miután óriási küzdelemben, a Palánkától és a Topličanintól is 4:3-ra veszített, így a harmadik helyen fejezte be a tornát.