2024. október 6., vasárnap

Čech(ek) rossz napja

LABDARÚGÓ-EB – A CSOPORT – Oroszország magabiztosan győzte le Csehországot
Ha követik a statisztikát és hisznek a hagyományokban, akkor a görögök, a csehek és a lengyelek is örülhettek, mikor kiderült, hogy rajtuk kívül a 2012-es Európa-bajnokság A csoportjában Oroszország szerepel még. 1988 óta ugyanis mindig abból a kvartettből került ki az egyik döntős, amelyben az orosz (korábban szovjet, utána pedig Független Államok Közössége) válogatott is szerepelt. A hat kontinensviadal közül csak egyen, a 2000-esen nem történt ez meg, de ennek főként az oroszok voltak az okai, mivel a belga-holland rendezésű Eb-re nem jutottak ki... 1988-ban mindkét döntős az oroszok csoportjából került: az egyik csapat a Szovjetunió volt, a másik pedig a holland válogatott, amely végül meg is nyerte az Eb-t.

Négy évvel később Németország volt a FÁK csoportjában, s döntőbe is jutott, ám ott a nyaralásukat megszakító dánok legyőzték a Nationaleflet. 1996-ban a C csoportban Oroszország mellett mindkét döntős ott volt: a későbbi győztes németek, és a finálét aranygóllal elveszítő csehek is. 2004-ben a döntőbe jutó vendéglátók, és a tornát megnyerő görögök is az A csoportban voltak, amelyben rajtuk kívül még Spanyolország és Oroszország kapott helyet. Az osztrák-svájci közös rendezésű, 2008-as kontinensbajnokságon pedig a tornát megnyerő spanyolok voltak az elődöntőig menetelő oroszokkal egy csoportban.

A fenti fejtegetést figyelembe véve nyugodtan mondhatjuk: ha valaki az oroszokkal van egy csapatban, az bizakodhat. Ha azonban azt nézzük, ami a pályán történik 2012-ben, akkor a csehek, a lengyelek és a görögök sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Az orosz válogatott az A csoport második mérkőzésén, leszámítva az első és a második félidőben is a kezdés utáni 10 percet, tetszetős, gyors, okos játékkal győzte le Csehországot. A találkozó első gólját Dzagojev szerezte a 15. percben: az orosz akció a jobb oldalról indult, Kerzsakov fejese a kapufán csattant, s mire a cseh védők eszméltek volna, a moszkvai CSZKA játékosa már meg is szerezte csapatának a vezetést. A 24. percben egy remek kiugratás után, Sirokov leheletfinom mozdulattal a kifutó Čech felett a hálóba pöccintette a labdát.

Az orosz csapat mezőnyfölényben játszott, s habár a csehek nem játszottak teljesen alárendelt szerepet, ám az ellenfél kapuja előtt elfogyott a tudásuk. Aki a látta a Magyarország elleni gólnélküli döntetlennel véget érő mérkőzésüket, s tudja azt a tényt, hogy a selejtezők során a legeredményesebb játékosuk, Michal Kadlec, a leverkuseni Bayer védője volt négy góllal (a csapat meccsenkénti gólátlaga 1,5 volt), annak a csehek nem létező támadójátéka nem okozott meglepetést.

A második félidő elején az oroszok abban a tudatban léptek pályára, hogy az elsőben már bizonyították, ők a jobbak, s az előttük álló 45 perc majdcsak elmúlik. Kerzsakov helyzete kimaradt, s azonnal jött is a büntetés: Plasil remek ütembem ugratta ki Pilart, aki kicselezte Malafejevet, s szépített. A mérkőzésnek jót tett a cseh gól, mivel Rosickyék vérszemet kaptak, igaz, azzal, hogy kitámadtak, több területet engedtek át az oroszoknak. A találkozó a 79. percben dőlt el, amikor Dzagojev kiváló ütemben kapta a labdát Pavljucsenkótól, s a 21 éves játékos bődületes erővel lőtt a kapu közepébe.

Öt perccel később a BL-győztes Čechnek negyedszer is a kapujából kellett kihalásznia a labdát. A csereként beállt Pavljucsenkót nem vették komolyan a cseh védők, aki forgolódott, cselezgetett, majd három védő gyűrűjében a kapu jobb oldalába lőtt. A vége: Oroszország–Csehország 4:1. Lehet, hogy az oroszok ráuntak arra, hogy mindig az ő csoportjukból kerül ki az egyik Eb-döntős, s 2012-ben ők szeretnének a fináléban játszani? Ha összejönne a döntőbe jutás, az minden bizonnyal a legszebb búcsú lenne Dick Advocaat számára, mivel az Eb után a holland edző a PSV Eindhoven kispadjára ül le…

A mérkőzés jegyzőkönyve

Oroszország–Csehország 4:1 (2:0)

Wroclaw, Miejski Stadion, 40 803 néző, vezette: Webb (angol). Góllövők: Dzagojev a 15., a 79., Sirokov a 24., Pavljucsenko a 84., illetve Pilar az 51. percben.

Oroszország (4-3-3): Malafejev, Anjukov, A. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov, Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov, Dzagojev, Kerzsakov (Pavljucsenko), Arsavin.

Csehország (4-2-3-1): Čech, Gebre Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec, Plasil, Jirácek, Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschman), Baroš.