2024. október 6., vasárnap

Litvánia nem okozott gondot

ASZTALITENISZ

Szerbia női válogatottja (Erdélyi Annamária, Fehér Gabriella, Molnár Mónika, Makszuti Anetta) megszereztesorozatban harmadik győzelmét a 2013-as csapat-Európa-bajnokság selejtezőjében: a Mellik Zoltán által irányított együttes Bela Palankan Litvánia ellen nyert 3:1-re. A vendégek a 2008-as egyéni Eb-győztes Ruta Paskauskiene nélkül álltak asztalhoz, mivel a játékosnő nemrég édesanya lett.

Elégedett vagyok a teljesítménnyel és a mutatott játékkal is. Az első mérkőzésén Fehér magabiztosan nyert. Erdélyinek nem sikerült megvernie a litvánok első számú játékosát, habár esélye volt rá, hiszen 1:1-nél 10:7-re, 2:2-nél pedig 9:7-re vezett, azonban kicsit félénken játszott, az előny tudatában lazábban is játszhatott volna. Molnár simán, játszmaveszteség nélkül győzött jó képességű ellenfele ellen. Fehér a második mérkőzésén is helyenként nagyon okosan játszott, s magabiztos győzelmet aratott – mondta a mérkőzés után Mellik Zoltán.

A csoport másik mérkőzésén Ukrajna 3:0-ra nyert Olaszország ellen, így szinte biztos, hogy a következő fordulóban, az Ukrajna–Szerbia mérkőzésen dől el a csoportelsőség sorsa.

Női Eb-selejtező, 3. forduló: Szerbia–Litvánia 3:1(Fehér–Misikonyte 3:1, Erdélyi–Stuckyte 2:3, Molnár–Jucevitiue 3:0, Fehér–Stuckyte 3:1), Ukrajna–Olaszország 3:0.