Mint azt már előzetesünkben említettük, a női kézilabda-Eb II. középdöntős csoportjának 2. fordulójában ki-ki meccset játszott Magyarország és Románia. Picit jobb helyzetben Magyarország volt, mert egy esetleges vereséggel is lett volna még reménye, a románoknak viszont csak a győzelem felelt meg, mert különben nem az ő kezükben lett volna a saját sorsuk.
Magyar szempontból az volt a kulcsfontosságú, hogyan tudják megállítani a magas román átlövőket, valamint támadásban (és védekezésben is) hogyan tudják helyettesíteni az eltiltott Tomorit. A kezdőcsapatban így helyett kapott a fiatal Klivinyi, aki kiválóan mutatkozott be a montenegróiak ellen, s ott folytatta, ahol abbahagyta, hiszen az ő góljával indult a mérkőzés. A románok azonban nagyon akartak, hiszen nagyversenyen 2000 óta nem győztek a magyarok ellen, így a 8. perc elején 5:2-re vezettek, amikor Bøhn időkérésre szorult. Ez meghozta az eredményét, hiszen a 19. percben Vérten találatával 7:7 volt, a 27. percben pedig először a meccsen vezettek is a magyarok (12:11), sőt a félidő végére 14:12 lett.
A második félidőre a mérges román szövetségi kapitány, Đorđe Tadić percek alatt kivezényelte a csapatát, s kapust cserélt, akit Görbicz „avatott” fel, s ugyanennek a játékosnak a találatával a 49. percben 21:17 volt már. Fontos hozzátenni, hogy ebben a játékrészben teljesen semlegesítették a románok legjobbját, Neagut, s a védekezés továbbra is kiválóan működött, a románok továbbá láthatóan tartottak Kiss kapustól. Nem egész kilenc perccel a vége előtt aztán már öt volt a különbség, s román időkérés következett, de a siettetett támadásuk ezután sem jött be, s a magyarok a siker kapujában álltak, hiszen ez volt talán az a lélektani pillanat, amikor a románok tanácstalanok voltak, mert Kiss még a ziccereket is védte.
A döntő pillanat az 57. perc végén következett be, amikor Vérten beállóból 25:18-ra módosította az eredményt, a románok meg összevissza pufogtattak, így végül kijelenthető, hogy a magyarok kiütéses győzelmet arattak, aminek a kulcsa a védekezés volt (a magyarok a második félidőben csupán 7 gólt kaptak), és Görbicz zseniális vezérlete, akit végül meg is választottak a meccs legjobbjává. A legtöbb gólt ezúttal Vérten lőtte (7), de a mérkőzés egyik hőse mindenképpen Kiss Éva kapus volt, aki parádésan védte a kapuját. Dicséret illeti Bøhn kapitányt is, aki merészen váltogatta a mezőnyben a fiatal játékosokat, valóban egységes csapattá kovácsolta a gárdát, így immár reális esélyük lehet egy éremre.
– Ahogy hallottuk, a mérkőzés előtt igen lenéztek bennünket a románok, s a mérkőzés eleji vezetés túlságosan megnyugtatta őket. Amikor azonban átvettük a vezetést, szinte biztos voltam a győzelemben. A meccsen egyébként nem én voltam a jó, hanem a csapat, amely immár nagybetűs Csapattá kovácsolódott össze – nyilatkozta a mérkőzés után Görbicz.
A magyar–románt megelőző meccseken úgy alakultak a dolgok, hogy a spanyol–orosz iksszel (25:25) Montenegró teljesen elkényelmesedett Németország ellen, hiszen függetlenül a további eredményektől már elődöntős volt. Ezt a németek ügyesen ki is használták, s Woltering kapus kiváló teljesítménye mellett ötgólos előnnyel mentek pihenőre, de nem álltak le, mert a 40. percben már 20:12 volt a jelzőtáblán. A németek minden meccsén bekövetkező rövidzárlat ezután állt be, a 46. percre zsinórban öt gólt kaptak, és emberhátrányban is voltak. Ez azonban nem zökkentette ki teljesen őket, hanem tovább robogtak, s az 56. percben hattal mentek (25:19). Ekkor a montenegróiak kispadra ültették a világ legjobbját, Katarina Bulatovićot, jelezve ezzel, hogy ezt a meccset már feladták.
Szerbiának egy pont kell az elődöntőhöz
Villámrajtot vett a szerb női válogatott a belgrádi I. középdöntős csoport második fordulójának utolsó mérkőzésén: Saša Bošković csapata tetemes előnyre tett szert, s mire a dánok felébredtek, a 16. perctől kezdve kialakult az ötgólos különbség a két együttes között. Nyolc perccel az első félidő vége előtt már 14:8 volt Szerbiának, ez az előny azonban túlságosan is megnyugtatta a vendéglátó válogatottját. Az északiak Kristiansen vezérletével négy perc alatt négy gólt lőttek, s egyet sem kaptak, így felzárkóztak két gólra, s ez a különbség megmaradt a félidő végéig is (16:14). A második játékrész elején a dánok lendülete megmaradt, s előbb egyenlítettek, majd fordítottak is (17:19). Utána azonban a négy szerb gólra csak egy dán találat érkezett válaszul, s már ismét Szerbiánál volt az előny (21:20). A 43. és az 53. perc között felváltva estek a gólok, ám négy perccel a vége előtt Szerbia Damnjanović két találatával 26:24-es vezetéshez juttatta csapatát. Tomašević szenzációsan védett, ám a másik oldalon a dán kapus is hárított, így maradt a kétgólos előny. Hiába hozták le a kapust az északiak, Tomašević újabb bravúrja miatt nem tudtak közelebb kerülni Szerbiához, és Popović első góljával el is dőlt a két pont sorsa. Szerbia végül kettős emberhátrányban fejezte be a 29:26-ra megnyert találkozót.
Amennyiben Szerbia csütörtökön pontot szerez Franciaország ellen, biztosan elődöntős. Vereség esetén a franciák vagy – ha legyőzik a norvégeket, akkor – a dánok jutnak a négy közé.
Női Eb, I. középdöntős csoport (Belgrád), 1. forduló: Szerbia–Svédország 23:23. 2 forduló: Csehország–Franciaország 22:24 (10:14), Norvégia–Svédország 28:25 (12:14), Szerbia–Dánia 29:26 (16:14). A sorrend: 1. Norvégia 8, 2. Szerbia 5, 3. Dánia 4, 4. Franciaország 4, 5. Svédország 3, 6. Csehország 0 pont. Az utolsó forduló párosítása: Csehország–Svédország, Szerbia–Franciaország, Norvégia–Dánia.
II. középdöntős csoport (Újvidék): Spanyolország–Oroszország 25:25 (13:14), Németország–Montenegró 27:20 (14:9), Magyarország–Románia 25:19 (14:12). A sorrend: 1. Montenegró 6, 2. Magyarország 6, 3. Románia 3, 4. Németország 3, 5. Spanyolország 3, 6. Oroszország 3 pont. Az utolsó forduló párosítása: Spanyolország–Montenegró, Németország–Románia, Magyarország–Oroszország.
