2024. október 6., vasárnap

A fogvacogtató raktárból a narancsos kehelyig

Györe László, az Orange Bowl ifjúsági tornájának első helyezettje a tornagyőzelemről, a célokról és a népszerűségről

Nyolc évvel ezelőtt Rózsa Sándor, a Zenta Teniszklub vezetőségi tagja lassan haladt előttem, cipőjével csíkot húzott a zentai salakpályán, s közbe folyamatosan mormolta a bajsza alatt, hogy „nem elég magas, nem elég magas”. Ráuntam, s megkérdeztem tőle: Mondja már, mi nem elég magas? „Nem mi, hanem ki! Hát ez a gyerek, a Laci. Az Agassi a maga 180 centijével törpének néz ki a teniszezők között, de neki más a testfelépítése. Laci vékony, nem Agassi-típus, hjaj, én a 180 centit is aláírnám…”

Rózsa már nincs közöttünk, de azok, akik vele együtt egykor azon idegeskedtek, hogy Györe László (hjaj, hol van már a Lacika) nem elég magas, mára megnyugodhatnak. A 17 éves teniszező, aki megnyerte az idény legrangosabb ifjúsági tenisztornáját, az Orange Bowlt, 187 centiméter magas, és biztos, hogy még nőni fog!

Györe László az Orange Bowl megnyerésével egyik pillanatról a másikra a szerbiai média középpontjában találta magát

Györe, aki a tornagyőzelme előtt döntőt játszott az Eddie Herr-tornán, egy csapásra országszerte ismert lett, hiszen egy olyan sportágban ért el sikert, amely jelenleg Szerbiában a legnépszerűbbek közé tartozik. A szerbiai köztudatba úgy került be, hogy ő az a fiú, aki a 18 évesek között az első szerbiai versenyzőként úgy nyert Orange Bowlt, hogy előtte a raktárban (is) tréningezett.

Néha bizony nagyon hideg van a zentai Tisza bútorgyár raktárában, de nincs mit tenni, ha szülővárosomban rossz az idő, akkor is edzeni kell. Azzal, hogy az ifjúsági világranglistán feltornáztam magam a hetedik helyre, a körülmények még nem fognak megváltozni, úgyhogy fel vagyok rá készülve, hogy a jövőben is lesz néhány „fogvacogtatós raktáros” tréningem – mondta Györe a Magyar Szónak, s kitért arra is, hogy az Orange Bowl előtt az Eddie Herr-tornán is nagyon közel volt a sikerhez:

A fináléban 6:0, 4:1-re vezettem a chilei ellen, s nekem az elmúlt pár hónapban lejátszott mérkőzések miatt elkezdett fogyni az erőm, az ellenfelem pedig egyre jobban játszott. A második szett így elúszott, a harmadik pedig számomra katasztrofálisan kezdődött, hiszen 4:0-s hátrányba kerültem. Sikerült azonban fordítanom, 5:4-re már én vezettem, akkor azonban elpártolt tőlem a szerencse, mivel a chilei játékos ütése után a háló segítségével a labda kétszer is az én térfelemen kötött ki…

Az Eddie Herr után a játékosoknak szusszanásnyi idejük sem maradt, mivel már a következő hét elején kezdődött az Orange Bowl, amelynek győztese a dicsőségen és a ranglistapontokon kívül egy narancsos kelyhet kapott ajándékba a szervezőktől. Györének nem volt könnyű útja a döntőig, mivel a legjobb nyolc között a torna első kiemeltjével, az olasz Gianluigi Quinzivel nézett farkasszemet, s az első játszmát 7:6-ra elveszítette.

Színvonalas volt az első szett is, jól játszottunk, azonban a rövidítést ő nyerte meg. Utána nekem nagyon megindult, az eredményen nem gondolkodtam, csak a játékra koncentráltam, s talán ennek is köszönhető, hogy az ütéseim erősek és hajszálpontosak lettek. A következő két játszmában összesen három játékot veszítettem el. Quinzi nem mutatta, hogy tehetetlen, de véleményem szerint nagyon dühítette és meg is lepődött azon, hogy esélye sem volt a győzelemre.

Az Orange Bowl döntőjében Györe 6:4, 6:4-re nyert a svéd Ymer ellen, aki a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy ellenfele annak köszönheti a sikert, hogy okosabban játszott.

Mivel egy héttel korábban az Eddie Herr elődöntőjében is találkoztunk, mindketten tudtuk, mire számíthatunk a tornagyőzelemért rendezett találkozón. Ő ezúttal nem volt annyira agresszív és türelmetlen, mint az előző héten, s emiatt megnehezítette a dolgomat. Lehetséges, hogy okosabban is játszottam nála, azonban az én véleményem szerint a fontos pillanatokban, a legfontosabb labdamenetek végén jobb döntéseket hoztam.

A két amerikai torna előtt a Szerbiai Teniszszövetség közbenjárásának és segítségének köszönhetően Györe két héten át Nick Bollettieri akadémiáján készült, ahol, mint mondta, jól érezte magát, s jól jött, hogy más edzőpartnerekkel is készülhetett a mérkőzésekre. Az Orange Bowlt Györe előtt olyan ismert teniszezők nyerték meg, mint Federer, Roddick, Bagdatisz, Medvegyev vagy Forget. Az utóbbi években a győztesek között olyanokat találunk mint az osztrák Thiem, a brit Morgan, a francia Mina, az indiai Bhambri vagy a román Luncanu, akik közül talán csak Bhambrinak sikerült a férfi-világranglistán is szépen haladni, s jelenleg 217. helyen áll.

Megváltozott a férfitenisz, már csak nagyon nehezen lehet fiatalon bekerülni az első százba. A változás a játékosok fizikuma miatt következett be, mivel a jelenlegi élmezőny erőnlétileg sokkal jobb formában van, mint a korábbiak voltak. Tizenhét évesen egy négy évvel idősebb versenyző ellen a fizikum döntő tényezőnek számít. Személyfüggő, hogy kinek mikor sikerül odakerülnie a felnőttélmezőnybe, azonban a realitás azt mutatja, hogy a 23-24 éveseknek már sokkal jobbak az esélyeik a nagyok elleni győzelemre.

Novak Đoković azt mondta, az volt az álma, hogy megnyerje a Wimbledont és első legyen a világranglistán. Neki ez egyszerre sikerült. Györe Lászlónak mi az álma?

Természetesen van: az lenne a legjobb, ha én is nyernék néhány Grand Slam-tornát és világelső lennék, de ez előtt az álom előtt sok apró célkitűzést kell teljesíteni, amelyek között az egyik fontos, hogy egy nap majd bekerüljek az első százba, s aztán lehet tervezni a top 10-be jutást, azonban most, amikor a 911. helyen állok, egyenként kell haladnom a lépcsőfokokon. Az egyik közülük a januári Australian Open, amelyre a megfelelő edzőpartnerek miatt majd Újvidéken készülök fel. Megragadnám az alkalmat, s ezúton is szeretném megköszönni az adorjáni Kontakt cégnek az utazási költségek finanszírozását.

Györe a 2012-es évet a 110. helyen kezdte, s a 7.-en fejezte be. Elmondása szerint nem az a célja, hogy az ifjúsági világranglistán minél előkelőbb helyen legyen, hanem az, hogy a játéka fejlődjön, s hogy a felnőttek között is jó eredményeket érjen el, emiatt a 2013-as év második felében inkább felnőtt-tornákon indul majd. A fiatal játékos, aki az általános iskolát színötös bizonyítvánnyal fejezte be, s jelenleg a zentai közgazdasági középiskola kitűnő eredményt felmutató magántanulója, amióta hazaért az Egyesült Államokból, fogadásokra jár, folyamatosan interjúkat ad, a család fészkében egymást váltják a televíziós stábok, újságírók élőben és telefonon kérnek interjút. A hirtelen jött, óriási népszerűségről Györe a következőket mondta:

Kicsit furcsa ez az egész, és bevallom, egy kicsit megterhelő is, de nem érzem kényelmetlenül magam ebben az új helyzetben. Próbálom minél jobban feltalálni magamat ebben a szituációban, s szerencsére édesapám és az edzőim is segítenek ebben.

Györe válaszai egykor és most

Szinte napra pontosan nyolc év múlt el azóta, hogy Györe László nyilatkozott a Magyar Szónak. Akkor a Zenta Teniszklub százéves fennállásának apropóján tettünk fel néhány kérdést az akkor még mindössze kilencéves Györének. Azóta eltelt nyolc év, s ugyanazt a három kérdést ismét feltettük neki.

2004

Kérdés

2012

Az amerikai Andy Roddick.

Ki a kedvenc teniszezője?

Valamennyi szerbiai játékos és Roger Federer.

Szeretnék jól játszani.

Milyen célt tűzött ki maga elé?

Hogy az Australian Openen minél jobb eredményt érjek el.

Igen, főleg, amikor rengeteg kört kell futnunk, meg „számtalan” fekvőtámaszt csináltat velünk az Attila.

Nehezek az edzések?

Igen, mivel a napi négy és fél órás tréning végére igencsak kifáradok.

Palágyi: Januárban a télből a nyárba

Nyolc éve Palágyi Miklós felügyeli Györe edzéseit, a fizikai felkészítéséért pedig Vladimir Zorić felel. Palágyi nagyon elégedett az idei teljesítménnyel, s elmondta, az elmúlt években szépen követhető Györe fejlődése.

– Tizenöt évesen nyert negyedik, egy évvel később pedig harmadik kategóriájú korosztályos versenyt, az idén pedig két második és egy első kategóriájú tornán gyűjtötte be a serleget. Ahogy ő is említette, mindenben kell még fejlődnie, de ami jó, az a stabilitása és az alapvonalas játéka, a szerváján és a röptéken pedig javítani kell. Mivel az ifjúsági világranglistán előtte levő hat versenyző közül hárman már elmúltak 18 évesek, emiatt a következő évben már nem indulhatnak a korosztályos versenyeken, így Györe minden bizonnyal a negyedik kiemelt lesz az Australian Openen. A januári szereplése függ attól is, hogy mennyire sikerül jól az akklimatizálódás, hiszen ott éppen nyár van, s a hírek szerint 31 fokos hőmérséklet várja majd a versenyzőket. A következő év végére, ha sikerülne bejutnia a felnőttek között a világranglistán a 600-700 közé, az nagyon nagy siker lenne.