Két futam után menesztette Liam Lawsont a Red Bull, helyét Cunoda Juki veszi át, aki a Japán Nagydíjon már Max Verstappen mellett versenyez. A döntés szakmai szempontokon alapult, és Lawson a Racing Bullsnál folytatja pályafutását.
Lawson az Ausztrál és a Kínai Nagydíjon is jócskán elmaradt Verstappen tempójától, így már korán felmerült, hogy a Red Bull változtat a felálláson. A csapat nem cáfolta a sajtóértesüléseket, és a hét elején több forrás is kész tényként közölte a döntést. A hivatalos bejelentés csütörtök délelőtt érkezett meg. A csapatfőnök, Christian Horner közleményében hangsúlyozta: Cunoda tapasztalatára nagy szükségük van a gyengébb szezonkezdés után, Lawsonnak pedig egy ismerős közegben kívánják biztosítani a további fejlődést. „Nem volt könnyű nézni, ahogy Liam szenved az RB21-essel az első két futamon, ezért közösen döntöttünk a váltás mellett. Két fő célunk van 2025-re: megőrizni az egyéni bajnoki címet és visszaszerezni a konstruktőri elsőséget. Ez a döntés kizárólag szakmai alapokon nyugszik” – fogalmazott Horner. Hozzátette, hogy az autó fejlesztésén még bőven van munka, és ebben Cunoda rutinos hozzáállása sokat segíthet. „Üdvözöljük Jukit a csapatban, és már nagyon várjuk, hogy munkába álljon a volán mögött” – mondta a csapatfőnök.
Lawson sem marad ülés nélkül, visszatér a Racing Bulls csapatához, ahol már bizonyított, és ahol tovább csiszolhatja képességeit. A váltást a Racing Bulls csapatfőnöke, Laurent Mekies is méltatta: „Nagyon büszkék vagyunk Jukira, hogy megkapta ezt a lehetőséget. Lenyűgöző fejlődést mutatott tavaly és idén is” – mondta Mekies. „Csapatként nagyszerű élmény volt vele dolgozni, és biztosak vagyunk benne, hogy Liam is értékes tagja lesz a Racing Bulls-nak. Isack Hadjarral együtt fiatal, tehetséges pilótapárost alkotnak majd.”

Nyitókép: A Japán készen áll a bevetésre (fotó: MTI)