Az oromi származású Szél Pál Zsolt már óvódás korában elkezdett atletizálni, majd később sprinterként tíz évig a magyarkanizsai atlétikai klub színeiben versenyzett. A húszas éveinek közepén járó fiatalember, aki pályafutása során több országos megmérettetésen is részt vehetett, jelenleg Köln közelében él, és az ottani „karanténból” nyilatkozott a Magyar Szónak.
Egy évtizeden át atletizáltál Magyarkanizsán. Mesélj egy kicsit a pályafutásodról!
– Óvódás koromban kezdtem el atlétikával foglalkozni, a sportág szeretetét pedig édesapámtól örököltem, hiszen annak idején ő is a magyarkanizsai klub versenyzője volt, és a régi Jugoszláviában, az ifjúsági mezőnyben elég szép eredményeket ért el. Első versenyem 1999-ben volt, amikor 30 méteres síkfutásban a második helyet szereztem meg. Ezt követően sprinterként több országos és tartományi versenyen vettem részt, és többször is sikerült felállnom a dobogó második, illetve harmadik fokára.
Sprinterként melyik számban érted el a legjobb eredményedet?
– A legfőbb célom mindig is az volt, hogy a 100 méteres síkfutásban elérjem a 11 másodperc alatti időt. Ezt 2014 májusában Zentán, a Magyar Szó-kupán sikerült megvalósítani egy 10,98-s idővel, és erre a mai napig nagyon büszke vagyok. Ezzel az idővel döntőbe jutottam, egy izomhúzódás miatt azonban ki kellett hagynom a finálét.
Néhány éve ugyan befejezted az aktív versenyzést, de a sporttól továbbra sem szakadtál el.
– 2016-ban fejeződött be az atlétikai pályafutásom, de szinte azonnal új szenvedélyre leltem, a CrossFitre, mellyel Dušan Mandarić ismertetett meg még Magyarkanizsán. Egy év múlva már Újvidéken, a Novi Sad CrossFit Klubban folytattam az edzéseket, jelenleg pedig a kölni CrossFit Am Dom nevű klub aktív tagja vagyok. A korlátozások előtt heti öt alkalommal edzettem, jelenleg pedig otthon gyakorolok, mivel a járvány miatt az edzőtermeket is bezárták. A CrossFit egyébként egy önálló fitnesz irányzat, melyben tíz különböző képességet (állóképesség, robbanékonyság, ügyesség, sebesség stb.) kell fejleszteni, és így érhető el a kívánt cél. A CrossFit kb. ugyanaz, mint az atlétikában a tízpróba.
2016 óta azért így sem maradtál versenyek nélkül.
– Tíz év atletizálás után hiányzott az a hangulat, amit csak a versenyeken tudtam megtapasztalni, így az elmúlt években Magyarországon, Szlovákiában, Németországban és Angliában több alkalommal vettem részt a Spartan Race elnevezésű versenyeken, ahol általában a középmezőnyben sikerült végeznem a több ezer induló között. A Spartan Race egy extrém nehézségű akadályfutó-verseny, amely nagyon nagy állóképességet igényel. A leghosszabb távú versenyem a szlovákiai Spartan Beast volt, 22 km-es versenypályával és 1200 méteres szintkülönbséggel.
Visszatekintve a pályafutásodra, mit adott neked a sport?
– Így visszagondolva, nagyon örülök, hogy gyermekkoromban a sport felé húztam, és nem az utcán csavarogva töltöttem el a szabadidőmet. A sport sok mindenre megtanított, és külön köszönettel tartozom egykori edzőmnek, Mandarićnak, akitől megtanultam, hogyan is kell egy sportolónak viselkedni, mind a pályán, mind a magánéletben. Neki köszönhetem, hogy a minden napos testmozgás az életem részévé vált.
Jelenleg az egyik legsűrűbben lakott német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában élsz. Ott milyen óvintézkedéseket hoztak a járvány kapcsán?
– Itt olyan méretű szigorítások nem voltak, mint otthon, csak kijárási korlátozás volt érvényben, de az emberek nem igazán tartották be az előírásokat. Szép idő esetén a parkok tele voltak emberekkel, fiatalokkal, idősekkel egyaránt. Az idősebb korosztály fittyet hányva a járványra, eljárt otthonról, nyugodtan sétáltak, vásároltak, pedig ebben a tartományban is felszólítottak mindenkit, aki csak teheti, maradjon otthon. Ezek a németek már nem azok a fegyelmezett németek, akikre sokáig felnéztünk...
