Az 5. forduló után egy veretlen csapat maradt a férfi- és a női Szuperligában: csak a nagybecskereki Banat férfiegyüttesének sikerült megnyernie valamennyi mérkőzését, míg a nőknél a három, bajnoki címre esélyes csapatnak – Novi Sad, Radnički, Zenta – összesen már négy veresége van, így a 2013/2014-es idény az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik, hiszen az elmúlt években valamennyiszer csak két csapatnak voltak reális esélyei az országos csapatbajnoki cím megszerzésére.
Asztalitenisz
Óriási meglepetéssel kezdődött a női Szuperliga ötödik fordulója, ugyanis az előrehozott mérkőzésen az Obilić csapata legyőzte a tavalyi döntős Novi Sadot. A két klub megbeszélése alapján a találkozót Törökkanizsán játszották, de a jegyzőkönyvet úgy készítették el, mintha Újvidéken lett volna a mérkőzés.
A hétvégén a Szuperliga-forduló után, amelynek összes mérkőzését szombaton rendezték, vasárnap Sztapáron Vajdaság egyéni és páros felnőttbajnokságát is megrendezték. A torna legeredményesebb játékosa Nagy Némedi Valentin, a nagybecskereki Banat játékosa lett, aki egyéniben, férfi és vegyes párosban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
Három és fél óra után ért véget a női Szuperliga 4. fordulójának rangadója, melyen a két veretlen együttes, az újvidéki Radnički és a szintén székvárosi Novi Sad mérte össze erejét.
Három forduló után összesen öt csapat veretlen a férfi- és a női Szuperliga 2013/2014-es idényében: a nőknél a két újvidéki együttes, a Novi Sad és a Radnički, a férfiaknál pedig a szabadkai Spartacus, a belgrádi Crvena zvezda és a nagybecskereki Banat nem talált még legyőzőre. A hétvégi forduló után ez a szám biztosan csökkenni fog kettővel, ugyanis a nőknél a két székvárosi együttes egymás ellen áll asztalhoz szombaton 14 órai kezdettel a Radnički termében (Rumenačka 152.
A női Szuperliga 3. fordulójában, a tavalyi döntő ismétlésén a Novi Sad együttese saját közönsége előtt visszavágott a Zentának: az újvidéki együttes 4:2-re nyert a címvédő ellen, így már csak a két székvárosi együttes, a Novi Sad és a Radnički hibátlan az idényben.