2024. július 29., hétfő

Tápai Új-Zéland háromszoros bajnoka

A saját elvárásait is túlszárnyalva a csókai Tápai Tímea egyéniben, párosban és vegyes párosban is megnyerte Új-Zéland országos bajnokságát, csapatban pedig harmadik lett. A 28 éves játékos, aki 2012 augusztusa óta él Új-Zélandon, tavaly egyéniben és vegyes párosban lett első, és a 2012-es női páros ezüstérmet az idén – Cath Zhouval az oldalán – aranyra váltotta.

– Az idén a lakóhelyünkön, Christchurchben rendezték meg a versenyt, így nem kellett utaznom, abban a teremben játszhattam, amelyikben egész évben edzettem, és így a párom és néhány barátom is eljött szurkolni – mesélte Tápai a Magyar Szónak, aki hozzátette, hogy a munkája mellett hetente háromszor tudott edzeni, igaz, a bajnokság előtt a főnöke jóindulatának köszönhetően négyre sikerült növelnie a tréningek számát, valamint az erőnléti edzéseket sem hanyagolta el. – Számítottam az érmekre, de bevallom, nem gondoltam volna, hogy három arany lesz belőle, mert az idén erősebb volt a mezőny. A csapatverseny során veszítettem Jung Mi Kimtől, a dél-koreai védőtől, akit az egyéni verseny negyeddöntőjében sikerült legyőznöm egy 65 perces mérkőzésen. Vegyes párosban a dél-koreai Oh Sang-Eun, aki a világranglistán korábban a tíz legjobb között volt. Az ő páros partnere gyenge volt, így az elődöntőben veszítettek. Az én partnerem, Yi-Sien Lin pedig élete formájában játszott, így nekem elég volt csak egy biztonsági játékot nyújtanom.