2024. július 29., hétfő

A Radnički megállította a Novi Sadot

A következő fordulóban az egyetlen veretlen csapat látogat Zentára

Három és fél óra után ért véget a női Szuperliga 4. fordulójának rangadója, melyen a két veretlen együttes, az újvidéki Radnički és a szintén székvárosi Novi Sad mérte össze erejét. A találkozót a két topolyai (Barna Blanka, Dávidházi Zita), egy zentai (Aleksandra Radonjić) és egy uzdini (Anelia Lupulescu) alkotta Radnički kezdte jobban, hiszen Radonjić sima győzelme után Barna szintén három játszmában nyert Fenyvesi Anna Zsófia ellen.

A vendéglátók 2:0-s vezetése után azonban nagyot fordult a kocka, ugyanis Lupulescu 3:2-re kikapott Truzsinszki Viktóriától, majd Fenyvesi 0:2-ről nyert Radonjić ellen, s az egyenlítés után a teljes fordulatról Anđelija Ratić gondoskodott, aki játszmaveszteség nélkül nyert Lupulescu ellen. A Radnički azonban képes volt talpra állni, még azok után is, hogy Barna 2:1-es játszmaelőnynél két meccslabdát is kihasználatlanul hagyott Truzsinszki ellen. A Radnički játékosa az ötödik játszmát 11:8-ra nyerte meg, s következhetett a páros, amelyben az előzetes eredményekből kiindulva (a Truzsinszki/Fenyvesi kettős tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmes volt) a Novi Sad volt az esélyesebb. A papírforma azonban nem igazolódott be, mivel a Radonjić/Lupulescu páros 3:1-re nyert, s ezzel a Radnički megállította a sorozatban három győzelmet (köztük a címvédő Zenta ellenit is) jegyző Novi Sadot.

A Radnički első komolyabb mérkőzésén bebizonyította, hogy esélyes a bajnoki címre. Az újvidékieknek nincs sok idejük az ünneplésre, mivel a hétvégén már a Zenta elleni idegenbeli találkozón kell felmondaniuk a leckét.

A 4. forduló eredményei, nők: Panonija–Zenta 1:4 (Krsmanović–Makszuti 3:1, J. Tot–Vejnović 0:3, K. Tot–Gyurcsik 1:3, Krsmanović–Vejnović 2:3, K. Tot–Makszuti 0:3), Radnički–Novi Sad 4:3 (Radonjić–Ratić 3:0, Barna–Fenyvesi 3:0, Lupulescu–Truzsinszki 2:3, Radonjić–Fenyvesi 2:3, Lupulescu–Ratić 0:3, Barna–Truzsinszki 3:2, Radonjić/Lupulescu–Fenyvesi/Truzsinszki 3:1), Obilić–Vojvodina 4:1 (Mendergiš–Tiragić 3:1, B. Vignjević–Hajnal 0:3, D. Vignjević–Zečević 3:0, Mendergiš–Hajnal 3:0, D. Vignjević–Tiragić 3:0), Topolya–Csóka 0:4 (Bencsik–Kormányos Zs. 0:3, Brindza–Bečejski 1:3, Huszka–Halász 0:3, Bencsik–Bečejski 1:3), Versec–C. zvezda 3:4 (Radak–Vasiljević 3:2, Pječić–Aleksandrić 2:3, Jokić–Gajić 3:1, Radak–Aleksandrić 3:1, Jokić–Vasiljević 0:3, Pejčić–Gajić 2:3, Radak/Jokić–Aleksandrić/Vasiljević 1:3).

1. Radnički

4

4

0

8

2. Novi Sad

4

3

1

7

3. Zenta

4

3

1

7

4. Obilić

4

3

1

7

5. Panonija

4

2

2

6

6. C. zvezda

4

2

2

6

7. Csóka

4

2

2

6

8. Versec

4

1

3

5

9. Topolya

4

0

4

4

10. Vojvodina

4

0

4

4

A következő forduló (november 2-án és 3-án): C. zvezda–Panonija, Csóka–Versec, Vojvodina–Topolya, Novi Sad–Obilić, Zenta–Radnički.

A veretlen csapatok száma a férfiaknál is csökkent, háromról kettőre, miután a Crvena zvezda Szabadkán 4:3-ra nyert a Spartacus ellen. A vendéglátó együttes hajszálnyira volt a győzelemtől, ugyanis 3:1-es vezetésre tett szert, s az ötödik mérkőzésen Halász Krisztián az ötödik játszmában 10:7-re vezetett Miloš Savić ellen, azonban a vendégcsapat játékosa fordított, megnyerte a találkozót. Mint ahogy lenni szokott, ez a mérkőzés volt a fordulópont, ugyanis a vendégek vérszemet kaptak, a hazaiak lendületét pedig alaposan megtörte Halász veresége, így a hatodik és a hetedik meccsen összesen csak egy játszmát tudtak nyerni.

A másik veretlen együttes a nagybecskereki Banat: a címvédő különösebb megerőltetés nélkül nyert 4:1-re a Partizan otthonában.

Férfiak: Partizan–Banat 1:4 (Jovičić–Majstorović 0:3, Đukić–Mihailović 3:2, Marinković–Nagy Némedi 1:3, Jovičić–Gordić 0:3, Marinković–Majstorović 2:3), Stenes–Kikinda 4:1 (Popović–Đurđev 3:0, Smiljić–Katić 3:1, Lugonja–Anušić 3:2, Popović–Katić 2:3, Lugonja–Đurđev 3:0), Obilić–Vojvodina 0:4 (N. Mendergiš–Gyuris 0:3, S. Mendergiš–Čelebić 0:3, Bungin–Grbić 0:3, N. Mendergiš–Čović 0:3), Topličanin–Požarevac 0:4, Spartacus–C. zvezda 3:4 (Kostadinović–Savić 1:3, Takarics–Marković 3:1, Halász–Fišer 3:2, Kostadinović–Marković 3:1, Halász–Savić 2:3, Takarics–Fišer 1:3, Halász/Kostadinović–Savić/Marković 0:3).

1. Banat

4

4

0

8

2. C. zvezda

4

4

0

8

3. Požarevac

4

3

1

7

4. Spartacus

4

3

1

7

5. Partizan

4

3

1

7

6. Stenes

4

2

2

6

7. Vojvodina

4

2

2

6

8. Kikinda

4

0

4

4

9. Topličanin

4

0

4

4

10. Obilić

4

0

4

4

A következő forduló: C. zvezda–Partizan, Požarevac–Spartacus, Vojvodina–Topličanin, Kikinda–Obilić, Banat–Stenes.