2024. július 29., hétfő

Zentán ért véget a Radnički menetelése

Az 5. forduló után egy veretlen csapat maradt a férfi- és a női Szuperligában: csak a nagybecskereki Banat férfiegyüttesének sikerült megnyernie valamennyi mérkőzését, míg a nőknél a három, bajnoki címre esélyes csapatnak – Novi Sad, Radnički, Zenta – összesen már négy veresége van, így a 2013/2014-es idény az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik, hiszen az elmúlt években valamennyiszer csak két csapatnak voltak reális esélyei az országos csapatbajnoki cím megszerzésére.

A nőknél a forduló rangadóján a Zenta – amely az elmúlt évtizedben saját közönsége előtt csak két alkalommal veszített – ezúttal is kihasználta a hazai pálya előnyét, és legyőzte a forduló előtt százszázalékos teljesítménnyel az élen álló Radničkit. A zentai mérkőzésen magabiztos teljesítményt nyújtott a hazaiak legjobbja, Makszuti Anetta, aki mellett ezúttal a harmadik számú játékos, Ivana Vejnović remekelt, aki szintén két győzelemmel vette ki részét a győzelemből. Ez azt is jelenti, hogy Mellik Zoltán, a zentaiak edzője elkezdhet kombinálni, hogy a rájátszás során kit ültet majd a kispadra, és kit állít csapatba, hiszen a fiatal Ágoston Tamara mellett még a rutinos Mirković Brigitta is bármikor harcba küldhető. A Radnički együtteséből Barna Blanka ezúttal is hozta a tőle elvárt és megszokott szintet, hozzáállásával, küzdeni akarásával és harciasságával még mindig példakép kell hogy legyen a fiatal játékosoknak. Anelia Lupulescu a fiatal Vejnović ellen veszített, utána azonban legyőzte Gyurcsik Alízt, míg Aleksandra Radonjić mindkét mérkőzését öt játszmában veszítette el.

Mivel a forduló előrehozott mérkőzésén a törökkanizsai Obilić legyőzte a Novi Sadot, így a bánáti csapat a Zentával és a Radničkivel holtversenyben áll az élen. Ez elsősorban Suzana Mendergišnek köszönhető, aki valamennyi mérkőzését megnyerte a bajnokságban. A bajnokság előtt talán furcsán hangzott volna ezt így kimondani, de a következő fordulóban Obilić–Zenta rangadót rendeznek.

Az 5. forduló eredményei, nők: C. zvezda–Panonija 3:4 (Gajić–Tóth É. 2:3, Vasiljević–Krsmanović 3:1, Aleksandrić–K. Tot 3:2, Vasiljević–Tóth É. 3:2, Aleksandrić–Krsmanović 0:3, Gajić–K. Tot 1:3, Vasiljević/Aleksandrić–Krsmanović/Tóth É. 2:3), Csóka–Versec – november 9-én játsszák, Vojvodina–Topolya 4:1 (Hajnal–Pastyik 3:0, Tiragić–Brindza 3:1, Zečević–Huszka 2:3, Hajnal–Brindza 3:0, Zečević–Pastyik 3:0), Zenta–Radnički 4:2 (Gyurcsik–Barna 1:3, Vejnović–Lupulescu 3:1, Makszuti–Radonjić 3:2, Gyurcsik–Lupulescu 2:3, Makszuti–Barna 3:1, Vejnović–Radonjić 3:2). Korábban játszották: Novi Sad–Obilić 3:4.

1. Radnički

5

4

1

9

2. Zenta

5

4

1

9

3. Obilić

5

4

1

9

4. Novi Sad

5

3

2

8

5. Panonija

5

3

2

8

6. C. zvezda

5

2

3

7

7. Csóka

4

2

2

6

8. Vojvodina

5

1

4

6

9. Versec

4

1

3

5

10. Topolya

5

0

5

5

A következő forduló (november 23-án és 24-én): Panonija–Radnički, Obilić–Zenta, Topolya–Novi Sad, Versec–Vojvodina, Crvena zvezda–Csóka.

A labdarúgó-Szuperliga mellett a férfiasztalitenisz-Szuperligában is belgrádi örökrangadót rendeztek, amely – ellentétben a focival – a Partizan győzelmével ért véget, így véget ért a Crvena zvezda győzelmi sorozata. A nagybecskereki városi rangadón a Banat – Nagy Némedi Valentin két győzelmével – simán nyert a Stenes ellen, s ugyanilyen fölényes győzelmet jegyzett a Kikinda is az Obilić ellen.

Férfiak: C. zvezda–Partizan 1:4 (Fišer–Đukić 0:3, V. Ilić–Kocić 0:3, Savić–Marinković 3:0, Fišer–Kocić 1:3, Savić–Đukić 2:3), Požarevac–Spartacus 4:2 (Đan–Halász 3:0, Radonjić–Kostadinović 2:3, Klajić–Takarics 1:3, Đan–Kostadinović 3:0, Klajić–Halász 3:0, Radonjić–Takarics 3:1), Vojvodina–Topličanin 4:2 (Grbić–Milivojević 3:0, Čelebić–Strugarević 1:3 Gyuris–N. Ilić 3:0 Grbić–Strugarević 1:3, Gyuris–Milivojevic 3:0, Čelebic–N. Ilić 3:1), Obilić–Kikinda 0:4 (Bungin–Katić 0:3, N. Mendergiš –Mršić 1:3, S. Mendergiš–Anušić 0:3, Bungin–Mršić 0:3), Banat–Stenes 4:0 (Nagy Némedi–Popović 3:1, Mihailović–Karvák 3:0, Majstorović–Smiljić 3:1, Nagy Némedi–Karvák 3:0).

1. Banat

5

5

0

10

2. Požarevac

5

4

1

9

3. C. zvezda

5

4

1

9

4. Partizan

5

4

1

9

5. Spartacus

5

3

2

8

6. Vojvodina

5

3

2

8

7. Stenes

5

2

3

7

8. Kikinda

5

1

4

6

9. Topličanin

5

0

5

5

10. Obilić

5

0

5

5

A következő forduló: Partizan–Stenes, Obilić–Banat, Topličanin–Kikinda, Spartacus–Vojvodina, Crvena zvezda–Požarevac.