2024. július 29., hétfő

Zentán Madách szavai idegenül csengenek

– Családi nap, kerekes székes sportolók tornája, nemzetközi versenyek – ezek voltak a legsikeresebb pontjai a határokon átnyúló IPA-pályázatnak, amely az Interpingpong I. nevet viselte, s amelyet a zentai és a szegedi asztaliteniszklub a zentai önkormányzat támogatásával valósított meg – mondta Takács Kornél az elmúlt tíz év legsikeresebb szerbiai asztaliteniszklubjának az évzáróján, amely egyben az Interpingpong I.-nek is a zárórendezvénye volt. A Zenta vezetőségi tagja, aki a projektum szerbiai koordinátora, a jelen levő zentai és szegedi játékosoknak, szülőknek és sportbarátoknak röviden beszámolt a 2012. január 1. és 2013. december 31. között megvalósított programokról, s külön köszönetet mondott Márki Ernőnek, aki az ATSK Szeged részéről felelt a rendezvények megvalósításáért és sikerességéért.

– Nagy örömömre szolgál, hogy a Zenta Asztaliteniszklubbal a pályázatnak köszönhetően egy gyümölcsöző együttműködést sikerült kialakítanunk. Mindig örömmel jöttünk Zentára, ahol valamennyi program kiválóan volt megszervezve – mondta Márki, aki hozzátette, hogy az ő részükről semmi akadálya sincs, hogy amennyiben a 2014–2020-as időszakban is lesz lehetőség projektum benyújtására, úgy ismét a zentaiakkal együtt pályázzanak a határon átnyúló kapcsolatok fejlesztését is szolgáló támogatásra. A Szeged és a Zenta együttműködése nem ért véget az Interpingpong I.-gyel bezárólag, ugyanis 2013 májusa óta már zajlik az Interpingpong II. szintén IPA-pályázat-nyertes projektum, amely jövő év augusztusáig tart.

Takács és Márki előtt a zentai klub elnöke, Vladimir Nikolić köszöntötte a jelenlevőket szerb és magyar nyelven, s az évzárón egy fehér-piros sapka segítségével a klub egykori játékosa és jelenlegi támogatója, Thurzó László pár másodperc alatt Télapóvá változott, így ő és Mellik Bertalan, a klub utánpótlásedzője osztotta a játékosoknak járó ajándékcsomagot. A klub külön ajándékcsomaggal kedveskedett Márki Ernőnek, aki rengeteget segített az IPA-pályázat megvalósításában, valamint a zentai önkormányzatnak, amelynek a nevében Širkova Anikó, a zentai képviselő-testület elnöke vette át az ajándékot. Az előző években is sikeresek voltak a zentai asztaliteniszklub játékosai, de a 2013-as minden bizonnyal arany betűkkel vonul majd be a klub történetébe, hiszen a női együttes (Gyurcsik Alíz, Makszuti Anetta, Mirković Brigitta, Ivana Vejnović) – amely az elmúlt tizenegy évben tízszer nyerte meg a Szuperligát – 2013-ban is aranyérmes lett, a szerbiai ifjúsági válogatott tagjaként Makszuti és Vejnović a korosztályos Európa-bajnokság csapatversenyében dobogóra állhattak, az ifjúsági világbajnokságon Makszuti és a bajsai Truzsinszki Viktória (Novi Sad) a párosok között bronzérmesek lettek, valamint a női együttes nemrég megkapta a Vihor-díjat, amely a Vajdaság legjobb női csapatának járó elismerés. Az eredmények ellenére azonban Zentán nincs megállás: Madách szavai – Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen.” – a klubban tevékenykedőknek évek óta idegenül csengenek…