2024. július 29., hétfő
ASZTALITENISZ

A nőknél biztosan kezdődik, a férfiaknál lehet, hogy végződik?

Egyszer minden sorozat megszakad – e mondás alól senki és semmi sem kivétel, csak az a kérdés, hogy a sorozat milyen hosszúra sikeredik. A szerbiai női asztaliteniszben hétfőn este egy 12 éves sorozat szakadt meg, miután az újvidéki Radnički az elődöntő harmadik mérkőzésén 4:2-re nyert a Zenta ellen, s bejutott a ma kezdődő döntőbe, ahol a Novi Sad lesz az ellenfele. 2002 óta először fordul elő, hogy a Mellik Zoltán vezette Zenta nélkül rendezik a döntőt.

A Radnički–Zenta párharc során lejátszott három mérkőzés alapján az újvidékiek sikere teljes mértékben megérdemelt, mivel a zentaiak közül csak Makszuti Anetta hozta sorozatban a kötelező győzelmeket, Ivana Vejnović bokasérülést szenvedett pár héttel az elődöntő előtt, így ő nem játszhatott, Mirković Brigittának és Gyurcsik Alíznak pedig nem sikerült a formaidőzítés, amit a Barna Blanka, Aleksandra Radonjić, Anelia Lupulescu, Mijatov Dávidházi Zita alkotta székvárosi együttes kihasznált. Zentán nem kongatják a vészharangokat, az utánpótlás biztosított, s ezt Mellik is megerősítette, aki a mérkőzés után az őt megszólaltató szerb és magyar nyelvű tájékoztatási eszközöket képviselő újságíróknak elmondta, nem a 2012/2013-as idényben megszerzett bajnoki cím volt a Zenta utolsó országos csapatbajnoki titulusa.

A Radnički játékosai nem sokat pihenhettek, hiszen ma 17 órakor ismét asztalhoz kell állniuk: a döntőben az alapszakasz győztese, a Novi Sad (Fenyvesi Anna Zsófia, Truzsinszki Viktória, Anđelija Ratić, Aleksandra Savić) várja őket. A hazai pálya előnyéről beszélni ezúttal teljesen értelmetlen, mivel mindkét klub az újvidéki Sport- és Üzletközpont asztalitenisztermében lesz házigazda, vagyis a mérkőzéseket ugyanazon a helyen rendezik majd.

Hozzászokhattunk már, hogy a magyar ajkú versenyzőkre nem jellemző az optimizmus. Ezúttal azonban nincs így, mivel a döntő előtt a két megszólaltatott is egészséges önbizalomról tett tanúbizonyosságot a nyilatkozatával, ugyanis a Radničkiből Barna, a Novi Sadból pedig Truzsinszki is azt nyilatkozta, hogy ők a párharc esélyesei.

A tavalyi elveszített döntő után az idén nagy lehetőség előtt állunk, hogy országos bajnokok legyünk, hiszen utoljára 4:0-ra nyertünk a Radnički ellen – mondta Truzsinszki, aki hozzátette, az elődöntőben megbizonyosodhattak arról, hogy ellenfelük jó formában van. A Zenta legyőzése bizonyítja, hogy a Radnički felkészült a rájátszásra. A malmunkra hajthatja a vizet, hogy ők valamivel fáradtabbak, hiszen három, szoros meccsen sikerült kiharcolniuk a döntőbe jutást, ezek közül az utolsó hétfőn este ért véget. Mi sokat pihenhettünk, hiszen már a múlt szerdán bejutottunk a döntőbe. Hogy ez az egy hét pihenő pozitív vagy negatív hatással lesz majd ránk, ma délután kiderül.

Barna szerint lehetetlen, hogy még egyszer előforduljon, hogy 4:0-ra veszítenek a Novi Sadtól:

Az egy rémálom volt, mindannyian rosszul játszottunk, olyan többé nem fog előfordulni. Az elődöntő előtt az volt a véleményünk, hogy ez egy előrehozott döntő, s aki ezt nyeri, az lesz a bajnok. Megvertük a Zentát, de nagyon elfáradtunk, azonban a döntőre igyekszünk a legjobb formánkat hozni – mondta Barna, aki szerint ők az esélyesebbek, s arra számítanak, hogy az ellenfél harmadik számú játékosa nem nyer meccset ellenük, s a maradék öt találkozó közül kettőt még sikerül nyerniük. Hasonló képességű játékosok alkotják mindkét csapatot, így a lélekjelenlétnek, annak, hogy különbségnél kinek remeg meg a keze, dönti majd el az országos bajnoki címet.

A mérkőzésre nagyon sok nézőt várnak, s a Novi Sad Asztaliteniszklub vezetősége jelezte, hogy a Pingpongot az iskolákba akció részeként a mérkőzésen több általános iskola diákja is jelen lesz, valamint meghívták a Veterniken található hátrányos helyzetű gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézet lakóit, hogy jöjjenek el a találkozóra, ahol jelképes ajándékot vehetnek majd át.

Az elmúlt tizenkét év női döntői

2001/2002: Vojvodina–Zenta 5:5, 6:1

2002/2003: Zenta–Vojvodina 5:5, 6:3

2003/2004: Zenta–Csóka 6:1, 6:1

2004/2005: nem volt rájátszás, a Zenta lett a bajnok

2005/2006: Zenta–Vojvodina 6:2, 6:1

2006/2007: Zenta–Vojvodina 6:4, 6:0

2007/2008: Zenta–Vojvodina 6:1, 2:6, 5:5

2008/2009: Vojvodina–Zenta 5:5, 5:5, 6:4

2009/2010: Zenta–Topolya 6:4, 6:3

2010/2011: Zenta–Csóka 3:2, 3:1

2011/2012: Zenta–Csóka 4:1, 2:4, 4:2

2012/2013: Zenta–Novi Sad 4:1, 4:2

A férfi döntő első mérkőzésén a nagybecskereki Banat a vártnál sokkal fölényesebben, mérkőzést sem veszítve nyert a Požarevac ellen. A sorozatban negyedik bajnoki cím begyűjtésére készülő bánáti együttes Nagy Némedi Valentint a hármas számú játékosnak jelölte, s mivel ő 1:0-s hazai vezetésnél simán nyert Branislav Đan ellen, a hazaiak önbizalma megnőtt, s végül 4:0-ra nyertek.

A párharc előtt úgy gondoltuk, hogy az első mérkőzés lesz a legnehezebb, azonban a megnyert találkozó után már azon a véleményen vagyunk, hogy a második meccs lesz a nehezebb – mondta Nagy Némedi. Egyrészt azért lesz nehezebb, mert idegenben játszunk, másrészt azért, mert ők biztosan javítani, egyenlíteni akarnak. Úgy utazunk el Požarevacra, hogy már ott bajnokok leszünk, s örömet szeretnénk szerezni a két busznyi szurkolónak, akik a helyszínen biztatnak majd bennünket. Ha az első kör után 2:1-re vezetünk, nem kellene, hogy gond legyen. Bízunk benne, hogy már a páros előtt megnyerjük a mérkőzést, de ha nem, akkor sincs gond, mivel Gordić és én erős párost alkotunk.

A požarevaci mérkőzés 18 órakor kezdődik.