Habár az asztalitenisz kedvelői titkon hittek benne, hogy az 56. korosztályos kontinensbajnokságon a szerbiai válogatottaknak sikerül érmet szerezniük, az indulás előtt senki nem merte ezt nyíltan kimondani. Talán jól is tették, hiszen így nem tettek pluszterhet a játékosok vállára, akik közül a serdülő (Tijana Jokić, Izabela Lupulescu, Surján Szabina, Dragana Vignjević) és az ifi (Fenyvesi Anna Zsófia, Makszuti Anetta, Truzsinszki Viktória, Ivana Vejnović) lányok éltek is a kínálkozó alkalommal, bejutottak a legjobb négy közé, s bebiztosították a bronzérmet.
A serdülőknél a Surján–Lupulescu kettős, akiket Branko Đukić vezetett, valósággal lerohanta az osztrákokat, s mire azok észbe kaptak, már 3:0 volt az eredmény Szerbiának. A negyeddöntő hőse egyértelműen a bácsföldvári Surján Szabina volt, aki az első mérkőzésen 3:1-re legyőzte Karolina Mischeket, az európai ranglista 10. helyezettjét, s ezzel a szerbiai együttes számára igen tágra nyitotta az elődöntőbe vezető ajtót.
Surján nevelőedzője, Polyák Sándor a négy közé jutás után lapunknak elmondta, hogy paradox helyzet állt elő, ugyanis nagyon örül az éremnek, azonban – hiába akarta a klub megakadályozni – a fiatal játékos az uzdini Unireába igazolt, így ősztől már nem a bácsföldvári Vojvodinában szerepel.
– Nem örültünk a távozásának, nem is egyeztünk bele, azonban így alakultak a dolgok. Az egyesületünk Pro Urbe díjat vehet át július végén vagy augusztus legelején, s az ünnepségen el szeretném mondani, hogy díjakkal, vállveregetésekkel tele már a padlás, de sajnos amíg ehhez anyagiak nem társulnak, addig nem tudunk előrelépni, sőt ezt a szintet se tudjuk megtartani. Szomorú vagyok, mivel éveken át keményen dolgoztunk, s amikor a versenyzők egyre jobb eredményeket érnek el, akkor más klub elviszi tőlünk, s learatja a babérokat – mondta Polyák.
Az elődöntőben a román válogatott már túl nagy falatnak bizonyult, azonban egy ilyen nap után nem az elszalasztott döntő miatt kell búslakodni, hanem a megszerzett bronzéremnek kell örülni.
Az ifi lányok negyeddöntőjében félig teljesült Mellik Zoltánnak, a női válogatott szövetségi kapitányának az álma: Mellik abban bízott, hogy a két topolyai és a két zentai játékosból álló együttes, amelyet Dragan Klajić irányít az Eb-n, az éremért elkerüli a románokat és a németeket, s a lengyelekkel vagy a fehéroroszokkal találkozik. Így is lett, azzal, hogy Mellik inkább a lengyeleket szerette volna, ám ez már nem jött össze. Az első mérkőzésen Makszuti szoros játszmákban 3:1-re nyert az európai ranglista 13. helyezettje ellen, s úgy tűnt, ez jól összezavarta a fehéroroszokat, mivel Fenyvesi 2:0-ra vezetett az ötödik kiemelt, védőjátékos Arluszkaja ellen, akinek azonban sikerült fordítania. Truzsinszki – habár elveszítette az első szettet – jó szokásához híven hozta a kötelezőt Patszejeva ellen, s 2:1-nél következett Makszuti és Arluszkaja mérkőzése. Az első és a harmadik játszmát Makszuti, a páros szetteket pedig a fehérorosz lány nyerte meg (mindkétszer 11:9-re), a döntő szettben azonban már csak Makszuti akarata érvényesült, s 11:4-es győzelme bronzérmet ért Szerbiának.
Az öröm percei után arra a kérdésre, hogy mire gondolt az ötödik játszma kezdetekor, Makszuti a következőket mondta:
– Az járt a fejemben, hogy megcsinálom. Meg fogom nyerni, mert nekem kell győznöm, hogy elődöntős legyen a válogatott. Ja, meg énekeltem is, az megnyugtatott…
És hogy mit énekelt?
– A Severinától egy számot, amelynek úgy szól a szövege, hogy Isten hozott a klubban, szemet szemért, fogat fogért…
