2024. július 30., kedd
XXI. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

A brazilok a világbajnokok

Szerbia a mérkőzés nagy részében futott az eredmény után, de csak az utolsó percben kapitulált

A női kézilabda-világbajnokság döntője természetesen telt ház előtt zajlott le Belgrádban, aholaz első félidő elején inkább a brazilok vezettek-egy-két góllal, a játékrész közepén inkább a szerbek, a vége felé pedig kiegyensúlyozott játék következett, amelyben ismét a dél-amerikaiak játszottak egy lehelettel pontosabban. Ehhez mérten a félidőt 13:11-es előnnyel zárták, mert két perccel a vége előtt Saša Bošković időkérésre kényszerült, hiszen csapatának elfogyott az ötlete támadásban, védekezésben pedig a kipattanó labdák szerencsés módon mindig visszakerültek a brazilokhoz.

A folytatás nem jól kezdődött, mert két eladott labda után Cavaliero tovább növelte a brazilok előnyét. Dinizt kiállították, de még ekkor sem született szerb gól, az ellenfél azonban emberhátrányból is betalált, s már lehetett aggódni, mert Amorim találatával már 16:11 volt a brazilok javára. A 40. percben azonban megmozdult valami. Tomašević két hetest is kivédett, Živković pedig emberhátrányból szépített, és már csak kettővel mentek a brazilok. Nem volt tehát semmi sem veszve, mert mintha a brazilok koncentrációja is esett volna, így Morten Soubak időt kért, a szerb lendület tovább tartott, s Damnjanović találatával már csak egy volt közte. Sajnos ezt a játékost mindjárt ezután kiállították, de kettős emberhátrányból is gólt lőttek a házigazdák, s nem engedték, hogy ismét elszakadjon az ellenfél. Az 54. percben aztán kétszer is esély volt az egyenlítésre, de a kontrát Arenhart kivédte, Nišavić szélről megküldött bombájával szemben már tehetetlen volt – 19:19! A mérkőzés akkor dőlt el, amikor az 59. percben Cvijić tiszta helyzetben rontott, a brazilok 22:20-ra növelték előnyüket, s a megmaradt időt már majdnem végig is támadták. Brazil szamba és örömkönnyek, hiszen a dél-amerikaiak eddig vb-n még a négyben sem voltak, most pedig ők vehették át az aranyat! Szerbia válogatottjának sincs szégyellnivalója, hiszen 2001 óta ez az első érem világversenyről.

A bronzmérkőzés várt dán sikerrel zárult, bár az első félidőben még a lengyelek vezettek. A folytatásban azonban a dánok fokozatosan feljöttek, s amikor átvették a vezetést, azt már ki sem engedték a kezükből.

Döntő

Belgrád: Szerbia–Brazília 20:22 (11:13)

Kombank Arena, 20 000 néző, vezette: Garcia és Marin Lorente (Spanyolország).

Szerbia: Tomašević, Krpež 1, Popović 1, Lekić 4, Živković 2, Damnjanović 4, Erić, Risović, Rajović, Ognjenović 1, Filipović, Nišavić 2, Milošević, Liščević, Cvijić 5, Dmitrović.

Brazília: Arenhart, Diniz, Nascimento 6, Rocha, Piedade 1, Andrade, Da Silva 4, Rodrigues 4, Gomes, Pessoa, Souza, Amorim 3, Nunes 2, Costa, Moura, Cavaleiro 2.

Bronzmérkőzés

Belgrád: Dánia–Lengyelország 30:26 (12:15)

Kombank Arena, 3000 néző, vezette: Gatelis és Mazeika (Litvánia).

Dánia: Poulsen, Schumacher, Thorsgaard, Fisker 3, Hansen, Dalby, Gravholt 2, Bonde, Holmsgaard 1, Jorgensen 4, Poulsen, Kristiansen 10, Norgaard 5, Jensen 1, Burgaard 1, Jorgensen 3, Greve.

Lengyelország: Gapska, Stachhowska, Niedweidz, Siodmiak 2, Grzyb 3, Kudlacz 3, Koniuszaniec 3, Wojtas 4, Semeiniuk, Szwed-Olchawa, Szwed-Orneborg 2, Migala, Stasiak, Jochymek, Kulwinska 5, Byzdra 4, Wysokinska.@c = A végső sorrend:

1. Brazília, 2. Szerbia, 3. Dánia, 4. Lengyelország, 5. Norvégia, 6. Franciaország, 7. Németország, 8. Magyarország, 9. Montenegró, 10. Románia, 11. Spanyolország, 12. Dél-Korea, 13. Hollandia, 14. Angola, 15. Csehország, 16. Japán, 17. Tunézia, 18. Kína, 19. Argentína, 20. Kongói Demokratikus Köztársaság, 21. Paraguay, 22.Algéria, 23. Dominikai Köztársaság, 24. Ausztrália.