2024. július 30., kedd

Lekić és Duvnjak az év játékosai

A 2013-as évben a szerb Andrea Lekić, a macedón Vardar játékosa, és a horvát Domagoj Duvnjak, a német Hamburg kézilabdázója voltak a világ legjobbjai – közölte a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF). A győztesekről mindkét nem esetében a szakértőkből álló zsűri, a média képviselői és a szurkolók szavazatai döntöttek. A 10 ezer eurós jutalmat Hasszan Musztafa, az IHF elnöke, valamint a szponzor cég képviselője adta át a döntőt megelőzően. A nőknél az öt jelölt között csak Lekić nem a Győr játékosa (Görbicz Anita, Heidi Løke, Katrine Lunde, Katarina Bulatović), míg a férfiaknál Duvnjak mellett a cseh Filip Jícha (Kiel), a francia Daniel Narcisse (PSG), a dán Mikkel Hansen (PSG) és a vajdasági származású, a spanyol válogatottat erősítő Sterbik Árpád (Barcelona) szerepelt a jelöltek között.

 Szerbia–Csehország és Magyarország–Szlovénia a vb-ért

A szlovén csapat lesz a magyar férfikézilabda-válogatott ellenfele a jövő évi, katari világbajnokság selejtezőjében, míg Szerbia Csehország ellen harcolhatja ki a vb-részvételt – derült ki a vasárnapi sorsoláson, amelyet a dániai Herningben bonyolítottak le. Az oda-vissza vágós párharc első meccseit június 7-én vagy 8-án, visszavágóit pedig 14-én vagy 15-én rendezik. Az első mérkőzés lesz Magyarországon.


– Nagyon erős ellenfelet kaptunk, a világ egyik legképzettebb csapatát – értékelt a magyar szövetség honlapján Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra. Nem lesz egyszerű megtalálni a felkészülési meccsek időpontját, mert a Bajnokok Ligája négyes döntőjét május végén, június elején rendezik, és reményeink szerint a Veszprém is érdekelt lesz benne. A legfontosabb, hogy továbbra is meglegyen a magyar csapat példás egysége, és a lehető legerősebb kerettel tudjunk kiállni.

Vladan Matić, a szerb válogatott szövetségi kapitánya bízik a vb-n való szereplésben:

– Két nehéz mérkőzés vár ránk, a csehek és mi is a várakozásokhoz képest gyengébben szerepeltünk az Eb-n, így a vb-re való kijutással kellene kiköszörülni a csorbát. Az első mérkőzésen mi leszünk a vendéglátók. A csehek ellen már játszottunk felkészülési mérkőzéseket, van néhány kiváló képességű játékosuk, s nagyon nehéz lesz, de bízok benne, hogy sikerülni fog.

Öt csapat már kvalifikálta magát a 2015. január 17. és február 1. között sorra kerülő vb-re: Spanyolország címvédőként, Katar házigazdaként, Horvátország, Dánia és Franciaország pedig azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé a vasárnap véget ért kontinensviadalon.

Az európai vb-selejtezők párosítása: Magyarország–Szlovénia, Románia–Svédország, Lengyelország–Németország, Görögország–Macedónia, Szerbia–Csehország, Oroszország–Litvánia, Bosznia-Hercegovina–Izland, Ausztria–Norvégia, Montenegró–Fehéroroszország.
A párharcok győztesei kijutnak a vb-re.

EHF: Koszovó játszhat barátságos mérkőzéseket

 

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága megengedte a Koszovói Kézilabda-szövetségnek, hogy létrehozza a válogatott keretét, amely a jövőben barátságos mérkőzéseket játszhat. A döntés a dániai Eb ideje alatt született meg, s a határozat azt is engedélyezi, hogy Koszovó utánpótlás-válogatottjai részt vegyenek a korosztályos Európa-bajnokságok selejtezőjében.

Hogy Koszovó teljes tagja lesz-e az EHF-nek, az a szeptemberi ülésen derül ki, amelyet Dublinban rendeznek. A koszovói klubok már néhány éve szerepelnek a nemzetközi kupaporondon, s 2007-ben a niši Naisa a đakovicai Vlaznimivel találkozott. A Vlazniminek a Kikindával is meg kellett volna mérkőznie, azonban a nagykikindai klub nem volt hajlandó kiállni a koszovói együttes ellen, amiért 7500 eurós büntetést kellett fizetnie, és két évre eltiltották a nemzetközi mérkőzésektől.